Dzsudzsák: Remélem, hogy végre kijutunk!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.03. 17:40
null
Az Eb-selejtezőkön remélhetőleg semmi és senki nem köt béklyót Dzsudzsák Balázsék lábára (Fotó: Grnák László)
Telkiben tartott sajtótájékoztatót a magyar labdarúgó-válogatott a szerdai, Finnország elleni felkészülési mérkőzés előtt. Többek között Bogdán Ádám, Tőzsér Dániel, Koman Vladimir, Pintér Attila és Dzsudzsák Balázs is a kamerák elé állt, és beszélt a nemzeti csapat felkészüléséről, valamint céljairól.

Kezdésként Bogdán Ádám, Stieber Zoltán és Koman Vladimir lépett a sajtószobába, utóbbi pedig Pintér Attila szövetségi kapitányról beszélt elsőként.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, különösen mivel Törökországba nem engedett el a klubom edzőtáborozni – mondta Koman Vladimir. – Megváltozott a játék képe a válogatottnál, rengeteget taktikázunk, a védekezésre koncentrál az új kapitány, ha az sikeres lesz, akkor abból tudunk támadásokat is építeni. Remélem, az összes meccsen játszani fogok. Itt az ideje, hogy élesben is tudjam tesztelni, hogy milyen erőben vagyok és hogy az edzőtáborban tényleg sikerült-e összeszednem magam. Nagyon várom a mérkőzést.”

Koman: Teljesen megváltozott a játék képe a válogatottnál

„A Fürth eddig jól szerepel, ott vagyunk a második helyen, nem terveztünk erre a szezonra semmit. Ez a második hely eddig pozitív, meglátjuk majd, hogy mire lesz ez elég. Nagyon örülnék neki, ha ismét az élvonalban játszhatnék – mondta Stieber Zoltán, majd beszélt a nemzeti csapatról is. – A válogatottnál most vagyok itt először az új kapitánynál, Törökországban én sem voltam ott. Számítani nem számítok semmire, szeretném megtanulni a rendszereket, amelyeket a válogatott játszani fog, bízom benne, hogy pályára lépek.”

„A törökországi edzőtábor hasznos volt, megismerhettem az új kapitány elvárásait, amik eléggé konkrétak – vágott bele Bogdán Ádám, aki előbb klubjáról, majd a finn válogatottról beszélt. – A Boltonnal azóta több meccset is játszottam, egészen jól szerepelünk az utóbbi időben, ami örömteli. Közel lehet a két csapat képessége. Emlékeim szerint egy zártan, fegyelmezetten játszó együttes, de verhető, a taktikai elemek betartásával megnyerhetjük a mérkőzést. Bízom benne, hogy örömet okozunk a szurkolóknak Győrben.

„Sokkal könnyebb a helyzetünk, egy bővebb kerettel tudtunk itthon dolgozni. Akik kintről jönnek, azok nem sok időt töltenek velünk, de szeretnénk kihasználni az időt, hogy mindenki megértse a dolgokat, amiket játszani szeretnénk – fogalmazta meg elképzeléseit Pintér Attila szövetségi kapitány. – Korcsmár sérülés miatt nem jött el a válogatotthoz, a legközelebbi alkalomra, ha jó teljesítményt nyújt, szeretettel várjuk. Szeretnénk mindenkinek lehetőséget adni, megpróbáljuk a legjobb formában lévő játékosokat beépíteni, és mindenki megmutathatja, mekkora a teherbíró képessége. Minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni. Azt elvárom a játékosoktól, hogy emelt fővel tudjunk lejönni a pályáról minden meccs után. Biztos, hogy lesznek hibáink, de most kell minél jobban a csapat mellé állni. A csapatnak szüksége van a támogatottságra, bízom benne, hogy mindenkinek örömet tudunk szerezni. A finn válogatott két és fél éve együtt van, meg lehet nézni, hogy ezzel a tudatos dologgal hová jutottak. Egy egységes, nagyon jó válogatott, szeretnék minél többet visszakapni abból, amit gyakoroltunk. Nagyon bízom mindenkiben, nagyon fontosak ezek a meccsek, de szeptemberre kell nagyon jó csapattá válnunk. Inkább most jöjjenek ki a hibák, hogy legyen időnk kijavítani őket.”

TESZT – „KI KELL MÉG PRÓBÁLNUNK PÁR JÁTÉKOST!”

„Hat hete folyamatosan edzőtáborozunk, a hétvégén rögtön egy rangadóval kezdünk a Dinamo Moszkvánál. Remélem, sikerült a kezdőbe verekednem magam, jó erőben érzem magam – mondta Dzsudzsák Balázs. – Örülök a selejtezősorozat sorsolásának, mélyebben belemenni ebbe nem akarok egyelőre. Velünk hasonló szinten lévő csapatokat kaptunk, reális esélyünk van mindenkivel felvenni a harcot, mindenki megverhet mindenkit, remélem, az egyik meglepetés az lesz, hogy végre kijutunk. Remélem, hogy meglesz a kellő bizalom és ki tudok teljesedni, látom mindenkin a törekvést.”

TOVÁBBI VÉLEMÉNYEK

Lovrencsics Gergő: „Igyekszem meghálálni az edző bizalmát a Lechnél, az én helyzetem változatlan. Azért dolgozom a klubomban, hogy itt lehessek és segíthessek a válogatottnak. Az ember szeretne lépcsőfokról lépcsőfokra lépkedni. A klubbal kitűzött célok karnyújtásnyira vannak, szeretnénk elérni őket. A lengyel futball nagyon szem előtt van, ha jó teljesítményt nyújtok, jó esélyem lesz a váltásra.”

Tőzsér Dániel: „Biztosan benne van a válogatott meghívóban, hogy a Watfordnál rendszeres játéklehetőséghez jutok, de már korábban felvettem a kapcsolatot a szövetségi kapitánnyal. Bíztam benne, hogy nem lesz probléma a Championshipben. Az olasz élvonal jóval erősebb, mint az angol másodosztály, de nem féltem, hogy problémát fog okozni az átállás. Ez egy teljesen új válogatott, mindenki tiszta lappal indul, mindenki megmutathatja az igazi arcát.”

Leandro: „Amikor új kapitányt választanak, akkor mindenki tiszta lappal indul, és mindenki reménykedik, hogy a kapitány meghívja. Megpróbálom megragadni az esélyt, hogy ittragadjak. Balhátvédként számít rám Pintér Attila, az utóbbi években középen játszottam, de január óta a bal oldalon. A válogatott miatt is szerettem volna hazatérni, remélem, ez nyáron sikerül. Tapasztaltabb lettem, a válság miatt gyengébb lett a ciprusi bajnokság. Fizikailag rendben vagyok. Mindig támadásban voltam erősebb, bár úgy érzem, védekezésben sokkal jobb lettem, mint eddig voltam.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT FINNEK ELLENI KERETE

KAPUSOK*:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Horváth Tamás (Mezőkövesd)
* Az eredeti keretben Gulácsi Péter is szerepelt, de vasárnap megsérült, ezért nem számíthat rá Pintér Attila szövetségi kapitány.

VÉDŐK:
Guzmics Richárd (Haladás)
Heffler Tibor (MVM-Paks)
Juhász Roland (Videoton FC)
Kádár Tamás (Diósgyőri VTK)
Korhut Mihály (Debreceni VSC-Teva)
Laczkó Zsolt (Ferencváros)
Lázár Pál (Debreceni VSC-Teva)
Leandro de Almeida (Omonia Nicosia)
Lipták Zoltán (Győri ETO FC)
Vanczák Vilmos (FC Sion)

KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
Elek Ákos (Diósgyőri VTK)
Gyurcsó Ádám (Videoton FC)
Koman Vladimir (FK Ural)
Lovrencsics Gergő (Lech Poznan)
Pátkai Máté (Győri ETO FC)
Pölöskei Zsolt (MTK Budapest)
Sándor György (Videoton FC)
Stieber Zoltán (Greuther Fürth)
Szakály Péter (Debreceni VSC-Teva)
Tőzsér Dániel (Watford)
Varga József (Middlesbrough)
Vass Ádám (MTK Budapest)

TÁMADÓK:
Böde Dániel (Ferencváros)
Futács Márkó (Diósgyőri VTK)
Lencse László (Puskás Akadémia FC)
Nikolics Nemanja (Videoton FC)
Orosz Márk (Lombard Pápa)
Priskin Tamás (Maccabi Haifa)
Rudolf Gergely (Győri ETO FC)
Szatmári Lóránd (Pécsi MFC)
Varga Roland (Győri ETO FC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik