Dzsudzsák: Ez a magyar csapat már nem remeg meg

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 11:02
null
„Ez már nem az a csapat, amelyik megremeg a nagy feladat előtt.” (Fotó: Czerkl Gábor)
Moszkvai karrierjét figyelve már nem lepődünk meg azon, hogy Dzsudzsák Balázs a saját tizenhatosán belül szerel, de a Dinamo középpályása amondó, pénteken az se forrázzon le senkit, ha Szalai Ádámtól látja ugyanezt. Ötvenszeres válogatott szélsőnk szerint a magyar–román az a meccs, amelyen meg kell halni a pályán – persze mindennél fontosabb, hogy három ponttal gazdagodjon a brazíliai vb-részvételre pályázó válogatottunk.

Nyerni kell. Vagy a nem árt az óvatosság elv szellemében érdemes azért egy kérdőjelet tennünk a mondat végére?
– Maradhatunk a kijelentő módnál. Jelen állás szerint a második hely két legfőbb esélyese találkozik, a vébéremények életben tartásához meg kell szereznünk a három pontot. Ha nem is múlik minden ezen az egy összecsapáson, nyilván kiderül, melyik együttes erősebb mentálisan, a csapategységet tekintve, mint ahogy az is, melyik akarja jobban a sikert. Mi nagyon. Lehet, hogy Szalai Ádámnak a saját alapvonalunkon becsúszva kell mentenie, de ez most – hiába közhely – tényleg az a meccs, amelyiken meg kell halni a pályán.

Ha kikapunk, vehetjük úgy, hogy vége a dalnak?
– Eleddig a vereség szót ki sem ejtettem a számon, nem gondolunk rá, nyerni akarunk, noha tökéletesen tisztában vagyunk azzal, győzelem esetén sem jutunk mindjárt tovább.

A Nemzeti Sport pénteki számához 16 oldalas melléklet 
jár a magyar–román világbajnoki selejtező felvezetéseként
A Nemzeti Sport pénteki számához 16 oldalas melléklet jár a magyar–román világbajnoki selejtező felvezetéseként
Koman Vladimir nyilatkozta, hogy a románok elleni három pont olyan lendületet kölcsönözne az együttesnek, hogy után aligha lenne megállás.

– Én pedig Hajdú B. Istvánnak mondtam, ha a pénteki meccs megvan, a siker és az afelett érzett öröm olyan magabiztosságot és önbizalmat adna, hogy a törökök elleni rangadó is meglenne. De most még a románokra koncentrálunk.

A hatalmas tétre menő, milliók érdeklődését felkeltő mérkőzések előtt szokás hangsúlyozni, hogy ezért érdemes futballistának lenni. Nyilván ez is olyan helyzet, no de szurkolók nélkül is igaz a megállapítás?
Hogyne, ettől ez még az a meccs. Hogy a szurkolótáborunk a tizenkettedik emberünk, az egyértelmű, a románok elleni összecsapás pedig az a mérkőzés, amely tét nélkül is telt házat vonz. Most éppen nem, de ezen szakmailag és mentálisan is túl kell lépnünk. Gyakorlatilag magunkra maradtunk, az a feladatunk, hogy egymást tűzben tartsuk, buzdítsuk, támogassuk. Aztán valamikor remélhetőleg ünnepelhetünk a drukkereinkkel.

Ha a hazai pályát nem vehetjük támasznak, mi az, ami mellettünk szól?
– A fiatalos vagányságunk, a kreativitásunk, az egyéniségeink. Ez már nem az a csapat, amelyik megremeg a nagy feladat előtt, nincs félsz, hogy ezt a kötényt nem osztom ki, mert hogy néz az ki egy ilyen meccsen... Dehogynem, ha a szituáció úgy kívánja, bőrözünk is, igyekszünk élvezni a játékot amellett, hogy bele is halunk. Még véletlenül sem a szépségbe, inkább a győzelembe. Azt érzem, mindenki fokozottan várja a mérkőzést, de ebben a társaságban benne van, hogy vállalja azokat a megoldásokat is, amelyeket korábban talán nem mert volna.

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a magyar labdarúgó-válogatott soron következő két vb-selejtezőjén?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Magabiztosságot feltételező mondatok karrierjük legfontosabb meccse előtt.
Nem szeretném, ha túlzásba esnénk, persze tudjuk, mi minden múlik ezen a kilencven percen. Miközben tisztában vagyunk a mérkőzés súlyával, hogy a három pont lépéselőnyt jelentene a Brazília felé vezető úton, nem szabad mindent erre az egy meccsre feltenni, mert lesz még másik öt.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN DZSUDZSÁK ARRÓL IS BESZÉL, LEHET-E KIHATÁSSAL A MECCS PÁLYAFUTÁSÁRA, SZÓT EJT A DINAMO MOSZKVÁRÓL ÉS KLUBJÁBAN BETÖLTÖTT SZEREPÉRŐL, ROMÁN EDZŐJÉRŐL, DAN PETRESCURÓL – MEGTALÁLJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

Mindent a magyar–román világbajnoki selejtezőről: itt az összes hírünket megtalálja a kulcsfontosságú meccsről!

A D-CSOPORT PÉNTEKI PROGRAMJA

ANDORRA–TÖRÖKORSZÁG
19.15, Andorra La Vella,
Comunal de Aixoval Stadion. V: Nerijus Dunauskas (lett)

HOLLANDIA–ÉSZTORSZÁG
20.30, Amszterdam,
Amsterdam Arena. V: Vitalij Meskov (orosz)

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA
20.30, Budapest,
Puskás Ferenc Stadion. V: Wolfgang Stark (német)

 

VB-SELEJTEZŐ, A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 13– 2 +11 12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 10– 5 +5 9
3. Románia 4 3 1 8– 4 +4 9
4. Törökország 4 1 3 4– 6 –2 3
5. Észtország 4 1 3 1– 6 –5 3
6. Andorra 4 4 0–13 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik