Itt van Amerika
SOMOGYI ZSOLT, TÖRÖK ATTILA 2019.05.05 12:57 Frissítve: 2019.05.05 12:57

Dzsudzsák Balázs édesanyja mindenkinek ilyen gyerekeket kíván

Köllner Ilona, Wagner Irma, Kósa Ildikó – rejtvény is lehetne, mi köti össze a három hölgyet. A magyar labdarúgás hálás lehet nekik, hiszen százszoros válogatott labdarúgót hoztak a világra és neveltek fel. Anyák napja alkalmából előttük tisztelgünk: válogatottunk csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs édesanyját, Kósa Ildikót látogattuk meg Nyírlugoson, hogy a titokról faggassuk, hogyan tudott a kisfiából százszoros válogatott futballistát nevelni.

(Fotó: Török Attila)

 

 

„Anyák napja? Hogy melyik jut eszembe? Elsőként talán az, amelyet Nyíradonyban töltöttünk. Nincs messze innen, Rio de Nyírlugostól... Most min nevet? Szoktuk így is hívni a kis falunkat – szerintem néha tudnunk kell mosolyogni önmagunkon is, hát nem úgy szép az élet? Na szóval, hol tartottam? Nyíradony, igen. Balázska lehetett nyolc-kilenc éves, az általános iskolában focizott, és az igazgató, Kiss Zoltán – ő vezette az iskolát, amikor itt kezdtem dolgozni, sajnos már nincs közöttünk –, azaz Zoli bácsi mondta a nyíradonyi fociedzőnek: »Van itt egy helyes, ügyes szőke gyerek, a kollégám kisfia.« Oké, mondta az edző, hát ha nagyon akar, jöjjön, esetleg hozzon magával cipőt, rövidnadrágot, meglátjuk, beállhat-e. Állítsd be, erősködött az igazgató, nem bánod meg! Az a kis adonyi gyerektorna éppen május első vasárnapjára esett, átmentünk, Balázska beállt, néhány perc múlva pedig azt mondták, hogy szeretnék leigazolni. Néhány hónap múlva aztán jelentkezett a Debreceni Olasz Focisuli, hogy átvennék Balázskát, és onnantól minden anyák napja így alakult: meccs, torna valahol, de nem bántam soha. Látja azt a képet? Lurkó-kupa, első hely, Balázska vagányan, hátracsapott baseballsapkájában áll a dobogó tetején. Mindig a futballhoz igazodott a programunk. Amikor évekkel később Balázska ballagott az általánosból, a gyerekek elköszöntek a tanáraiktól, aznap is focimeccs volt valahol, kérdeztük, mi legyen, ez mégis a ballagás, ami fontos mifelénk. Hegedűs Gábor, a focisuli vezetője azonban szólt, Balázska csak mondja fel a szövegét magnóra, az ünnepségen játsszák le, mert neki futballoznia kell, az fontosabb.”

(Fotó: Török Attila)

 

Vasárnap köszöntjük az édesanyákat, természetesen az ünnep a nyírlugosi beszélgetésünk apropója. Három hölgy adott a magyar futballnak százszoros válogatott labdarúgót: Bozsik Istvánné Köllner Ilona, az Aranycsapat csillaga, a 101-szeres válogatott Bozsik József édesanyja, Király Ferencné Wagner Irma, a 108-szoros válogatott kapus, Király Gábor édesanyja, valamint Kósa Ildikó, a 2019. március 24-én Horvátország ellen 2–1-es sikert hozó Eb-selejtezőn századszor válogatott Dzsudzsák Balázs anyukája.

„Manapság? Ó, mindig meglepődöm, pedig tudom, hogy jön majd az autó, hozza a hatalmas virágcsokrot. Névnap, születésnap, nőnap, anyák napja – vagy Budapestről, a Laura-virágtól érkezik a küldemény, vagy Balázska debreceni barátai, Zolika és Tomika kézbesítik az ajándékot. Sohasem marad ki egyetlen alkalom sem, hatalmas csokrokat küld mindig. A karácsony pedig tényleg igazi ünnepségsorozat nálunk: Natika, a lányom 1982. december 18-án, Balázska 1986. december 23-án született. A tavalyi szenteste csodaszép volt, Balázska haza tudott jönni, itthon voltunk, együtt voltunk.”

A nyírlugosi általános iskolában találkozunk, a 4./a osztály éppen a matekleckével bíbelődik, amikor néhány percre zavarunk. Rákérdezünk a tízéveseknél, szerintük ki a legjobb magyar futballista. Persze hogy Dzsudzsák Balázs nevét visszhangozza az osztályterem, egy komoly tekintetű fiú Puskás Ferenc nevét említi, akad még egy tétova Cristiano Ronaldo-tipp is, de ezt nem tudjuk elfogadni. A táblánál a kis Emilián mutatja meg, milyen jól megy a háromjegyű szám kétjegyűvel szorzása, aztán Kósa Ildikó tanárnő a diákokhoz fordul: „Gyerekek, ki honnan jár ide?” Válaszképpen csak úgy záporoznak a településnevek: Nyírbéltek, Nyírmihálydi, Encsencs, Szabadságtelep. Néhány lépésre a határ.

AHOL ROBERTO CARLOS DOLGOZIK A GARÁZSON

(Fotó: Dömötör Csaba)

„Hivatalosan 1983. július 15-én lettem a nyírlugosi általános iskola dolgozója, nemsokára meglesz a negyvenedik, munkában eltöltött évem. Nagyon sokat változott a világ, és így a pedagógusi pálya ezalatt. Édesanyám, a gyönyörűséges nevű Csillám Gizella is tanított – egy régi családi történet miatt Májka a beceneve, Balázska csak Mamának szólítja –, 1935-ben született augusz­tus 20-án, így az az ünnep is kétszeresen fontos nekünk, szerencsére még itt van velünk. Ő is mindig izgul a televízió előtt a meccsek alatt, aztán értékel, szokta mondani, szerinte jók voltak Balázska beadásai, persze hogy szurkol ő is nagyon. Na szóval, az iskolában dolgozott ő is, és Natika viszi tovább a hagyományt, ő most Ebesen tanít. Hol tartottam? A negyven év, igen. Hát régen ha megkérdeztem, kiből mi lesz, ha nagy lesz, nem vágták rá öten, hogy közmunkás... De mit tehet erről a gyerek? Mit lát a szülőtől, mit hoz otthonról? Itt, keleten még erősebben érezni a társadalmi helyzet súlyosságát. Sokkal nehezebb ma fegyelmet tartani, értékrendet kialakítani, mint korábban. Manapság jóval több energiát igényel a gyerekekkel foglalkozni a tanításon kívül, mint évekkel ezelőtt. Hónapok mennek rá, hogy csak arra rávegyük: köszönj! Mindegy, hogyan, csak köszönj! Az iskola itt sincs könnyű helyzetben, végül »átigazoltunk« a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Iskolához, és dolgozunk. Éppen most nyelvi verseny van nálunk, jönnek a gyerekek Hajdú-Biharból, Szabolcsból, vannak ügyesek, szorgalmasak, tehetségesek.”

Ki lehet törni innen is, ezt már Elek Szilárd, az iskola jelenlegi igazgatója mondja nekünk, és Dzsudzsák Balázs a legjobb példa rá. Az iskola büszkesége – karrierje pillanatképei visszaköszönnek a falakról. A folyosó falaira kitéve a bekeretezett mezei, fotói, a 2016-os Európa-bajnokságra készült papírmasé figura, a repülőtársaság reklámfigurája, amely a Liszt Ferenc reptéren fogadta az utazókat.

(Fotó: Török Attila)

 

„Mentünk a meccsekre, én pedig rendre megölelgettem Balázskát, és végül meg is szereztem a papírfigurát. Ugye, hogy nálam van a legjobb helyen? Az Európa-bajnokság, úristen, óriási élmény volt nekünk is. Akkor lett vége a tanévnek, zárás, bizonyítványosztás, szóval Nyírlugos–Budapest–Franciaország, a meccs után vissza, két nap múlva indulás újra, hogy a következő összecsapásra kiérjünk Natikával. Sok volt, hosszú volt, de ott akartunk lenni. Ha az embernek dolga, felelőssége van itthon, nincs felmentés.”

Az iskola falain rengeteg fotó, újságcikk látható bekeretezve, amelyek a százszoros válogatott Dzsudzsák Balázs karrierjének legszebb pillanatait örökítik meg, de ez mind semmi ahhoz képest, amilyen „kiállítás” a családi házban vár ránk.

„Tessék utánam jönni! Nincs messze, néhány száz méter az iskolától a ház, nekem nem is kell autó, megfelel a bicikli. Tavaly születésnapomra kaptam Balázskától ezt a szép Gepida bringát. Kérdezte is múltkor: »Anya, ugye nem a garázs sarkában porosodik a bicaj?« Mindig is kerékpárral jártam, amikor Balázska még kicsi volt, ült mögöttem, a szomszédok meg nevettek, a kis angyalhajú, szöszke kisfiam integetett mindenkinek. Van rajta kosár, ezzel vásárolok be, ha szükség van valamire. Egy kerti autóbeálló készül, régi barátunk, Roberto Carlos dolgozik rajta – Robinak hívják, de mi csak így szólítjuk... És ott hátul szaladgálnak a házőrzők, Dzsudzsák Pumika és Dzsudzsák Lufika. Lufikát Balázska hozta karácsonyra, hogy Pumika ne legyen egyedül. Csobánkáról hozta haza egy törülközőbe bugyolálva, olyan picike volt, hogy a tenyerében elfért. Azóta megnőtt. Jöjjenek csak beljebb, nem kell a cipőt levenni!”

Válogatottunk kapitányáról 6. osztályosként cikk jelent meg – ma iskolája minden falára jut száz –, bár a szerző elhibázta a nagy terveket szövő, kitűnő tanuló nevét (Fotó: Török Attila)

 

VALÓSÁGOS MÚZEUM A MEGÚJULT CSALÁDI HÁZ

Tekintetünket sem tudjuk a falakról levenni – a ház gyönyörűen felújítva kívül-belül, akár egy Dzsudzsák Balázs-múzeum. Mezek, sálak, labdák, cikkek, fotók, csapatképek, a nappali sarkában külön az Eb emlékei. Nem titok, az utóbbi időben egészen átalakult a ház, amelyben a Dzsudzsák gyerekek felnőttek.

„Balázska intézte, mindent kicseréltek, a vezetékeket, a csöveket, megújult az egész, kifestettek, felújították az összes helyiséget, a fürdőszobát, a konyhát, mindent. Meddig tartott? Focinyelven beszélünk: kilencvenhárom napig Májkánál voltunk összetartáson a Fő utcában, amíg itt zajlott a munka.”

Századik válogatott mérkőzés, Magyarország–Horvátország. Dzsudzsák Balázs két gólpassza után 2–1. Győztünk!

(Fotó: Tumbász Hédi)

 

A kezdés előtt dübörgött a vastaps, amikor Csányi Sándor, a magyar és Davor Suker, a horvát szövetség elnöke gratulált a szélsőnek a különleges alkalomhoz.

„Azt hiszem, sírtam is. Azt gondoltuk, hogy Csányi elnök úr köszönti majd Balázskát, de a horvát úr gesztusa minket is meglepett. Egy barátunk mesélte el később, milyen nagy futballista volt korábban, a Real Madridban is játszott. És az egész stadion a kicsi fiamnak tapsolt, nem is volt igaz… Mindig meghallgatom, ahogy a hangosbemondó felsorolja az összeállítást, figyelem, kinek a keresztnevét visszhangozza leghangosabb a szurkolótábor – szerintem rendre Balázsét. Én úgy hallom, hogy mindig akkor legerősebb a taps, amikor ő lejön a pályáról, vagy ha csere, amikor beszalad játszani. Még a meccs előtt megláttam egy ismerőst – és hát olyan vagyok, hogy nem féltem a hangom –, integettem, kiabáltam, de nagy volt a zaj, Natika csitított, »Anya, nem Lugoson vagyunk, viselkedj már!« Akkor leültem szépen.”

A meccseket számoljuk, Kósa Ildikó szerint a száz válogatott mérkőzésből a hazaiak közül szinte mindegyiken a lelátón ült, 2007. augusztus 22-én szörnyű meleg volt a Stadionban, amikor az olaszokat 3–1-re legyőztük, a legtöbben akkor figyeltek fel a nagyszerűen futballozó balszélsőre. Az édesanya az idegenbeli mérkőzéseket televízión követte, de az Európa-bajnokság valamennyi csoportmeccsén a helyszínen szurkolt.

(Fotó: Török Attila)

 

„Bukarest, a románok elleni gólja! Azt az egyet Balázska megtiltotta – oda nem jöhettek, mondta nekünk. Ki tudja, mi lesz ott, miként van a biztonság, nem akart azon idegeskedni, hogy minden rendben van-e velünk, amikor a feladatára koncentrálna. És amikor a gólt belőtte… Ugráltunk a nappaliban Natikával! Úristen, gól, úristen, Balázska! Azt hiszem, csak ennyit tudtam kiabálni, lehetett vagy kétszáz a pulzusom. Jaj, volt egy érdekes eset! A DVSC, ahol Balázska korábban focizott, megnyitotta az akadémiát, az edzőközpontot Pallagon, és engem is meghívtak. Balázska telefonált, »Anya, ugye ott leszel, ráérsz, ugye el tudsz menni?« Gyanús volt kicsit, de hát csak arra gondoltam, a Loki is büszke a fiam sikereire, elmentem szépen, és leültem hátul. Erre mi történik? Egyszer csak szólítanak, a lábam remegett, alig tudtam kimenni, Szilágyi Sándor ügyvezető úrtól díjat kaptam, nézze csak, itt van. A klub megköszönte, hogy felneveltem egy fiút, aki a klubnak és a magyar labdarúgásnak dicsőséget hozott. Alig tudtam megszólalni… Aranyosak, ugye? Na, melegíthetem a motivációs káposztát?”

Meg kellett kóstolni a motivációs káposztát (Fotó: Török Attila)

 

Hogy mit? Milyen káposztát? Persze hogy mindent megkóstolunk, de ilyesmiről még nem hallottunk.

Elhihetik: fantasztikusan finom.

De... motivációs?

„Persze! Májka gyártja, pontosan leszámolta, egymásra pakolta, kétszázötven darabot küldtünk Telkibe, a barátaink szállították le a küldeményt. Már tudjuk a menetrendet, mivel vasárnap rendezték a horvátok elleni meccset, akkor szombaton már nem lehet ilyesmivel zavarni, péntek estére érkezett meg a töltött káposzta az edzőközpontba. Nem nagy darabok ezek, mint a Hajdúságban, ahol nem kapsz levegőt már akkor sem, ha csak ránézel, a miénknek éppen az a lényege, hogy kicsi, hamm, bekapsz egyet gyorsan. Igazi nyírlugosi kenyérrel, tejföllel. Balázska mondogatja, »Anya, hidd már el, kenyér és tejföl van Budapesten, Telkiben is…«, de engem nem érdekel, az az igazi, amit innen küldünk, abban bízom. Állítólag ízlett mindenkinek, és tessék: győztek is a fiúk!”

Dzsudzsák Balázs korábbi klubja, a DVSC díjjal ismerte el Kósa Ildikó „munkáját” (Fotó: Török Attila)

 

MÁLNÁT VITT A PIACRA, PLUSZMUNKÁT VÁLLALT

Az újságíró bajban van, szavakkal nehéz leírni, visszaadni az életkedvet, vitalitást, ahogy Kósa Ildikó beszél a családjáról, a gyerekeiről. És ugyancsak nehéz megfogalmazni azt a kérdést, ugyan, hogyan éli meg, ha kritizálják, bántják a fiát?

Az édesanya most először elhallgat egy percre.

Aztán a könnyekkel kísért szavai megállíthatatlanul törnek elő belőle.

„Mondja meg nekem, kinek ártott a kisfiam?! Kit bántott, kitől vett el bármit is? Tudja, mennyi pénzt ad kórházaknak, betegeknek? A mi kis iskolánkat is támogatja pénzzel, sportszerekkel. Rengeteget adományoz, de azt senki sem látja. Nem is azért adja... Lehetett volna máshogy? Tudja, a focihoz nem értek, csak izgulok a meccseken nagyon. Amikor klubot váltott, döntenie kellett, és én mindig csak azt mondtam neki: nekem az a fontos, hogy ahová mész, ott szeressenek és boldog legyél. Amikor Törökországban játszott, és láttam a tévében, hogy merénylet volt az országban, megijedtem – nem is titkolom, örültem, hogy eljött onnan. Szép kocsija van? Melyik fiatal nem örülne, ha vehetne magának ilyet? Pontosan emlékszem, Balázska Loki-játékosként milyen boldog volt, mennyire örült az első autójának, a használt szürke Suzukinak, azt is imádta. Amikor bántják, sokszor eszembe jut, hogy amikor kicsi gyerek volt, és a focisulival tornára készültek, utaztak valahová, a szülőknek be kellett szállniuk a költségekbe. A gazdagabb debreceni családoknak ez nem volt probléma, nekünk igen, de nem hagyhattam, hogy a fiam lemaradjon az utazásról. Ahol most Pumika és Lufika lakik, annak idején volt egy kis gyümölcsösünk, hajnalban szedtem a málnát, mielőtt az iskolába mentem volna, vittem a piacra a kereskedőkhöz, hogy néhány forinttal több pénzünk legyen. Ha focicipőt kellett venni, pluszmunkát vállaltunk. Miért csináltam? Ez volt a természetes. Láttam, hogy Balázska mindennap focizna, főleg a nagyobbakkal játszott. Sokszor a tornateremben játszottak a felnőttek, kérdezte, elmehet? Kicsi volt még, egy órát játszottak a nagyok, de megengedték, hogy két-három percre beálljon közéjük. Legközelebb ismét ott ült megint egy órát, hogy azt a néhány perc játékot megvárja... Sohasem mondta, hogy elege van, nincs kedve focizni, pedig láttam nagyon fáradtnak. Kitartás, alázat, szorgalom, ez vitte előre a fiamat. Hallottam, hogy azt állították, szerencséje volt, könnyen érte el a sikereit, hát, nem tudom... Miért nem csinálják akkor utána? Fájt, amikor a rádióműsorban rajta gúnyolódtak azok, akiknek előtte mindig interjút adott. Fájt, amikor ő volt a vereségért felelős, pedig sokan hirtelen megsérültek a meccs előtt. De sokkal több öröm jutott nekünk! Igen, gazdag ember lett belőle, mégsem változott meg. Csaknem naponta beszélünk, és rendre megkérdezi, »Anya, mire van szükséged? Hová akarsz utazni? Mire vágysz?« Hogy itthon legyél, válaszolom. Minden édesanyának azt kívánom, legyen olyan kapcsolata a gyerekeivel és a gyerekeinek egymással, mint ahogy mi élünk, ahogy rajonganak egymásért a szemem fényei, Natika és Balázska.”

Édesanyja nagyon büszke a fiára (Fotó: Török Attila)

 

Igen, a pénz. Kósa Ildikó azt mondja, néha megkérdezik tőle, miért dolgozik egyáltalán? Hiszen ha akarná, megtehetné, hogy csak otthon üljön, a pedagógusi fizetés nélkül is anyagi biztonságban lenne.

„Tudja, az kérdez ilyet, aki nem ismer minket. Néha azt válaszolom: a pénzszállító autó csak este ér le Pestről, muszáj vagyok napközben dolgozni... Nem mi lennénk, ha nem dolgoznánk. Nekünk ez a természetes. Nos, hozhatom a kávétortát? Nálunk nincs ebéd desszert nélkül, muszáj megkóstolniuk.”

Lassan szedelőzködünk, Nati is hazaért már Ebesről.

Nyírlugosról nem lehet csomag nélkül távozni, néhány szelet süti, egy üveg víz jólesik a hosszú úton Budapestig, ahol majd egy üveg igazi nyírségi pálinkával koccinthatunk a találkozás emlékére.

(Fotó: Török Attila)

 

A búcsúzkodás közben egy kedves plüssállat, a nappali sarkában üldögélő kis tüskéshátú kerül szóba.

„Nagyon jól lehet vele az ajtót kitámasztani. Tudja, hogy nevezem? Sün Balázs. Ne mondja, hogy meglepődött!”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. május 4-i lapszámában jelent meg.)

 ŐK HÁRMAN
 Az 1925. november 28-án született és 1978. május 31-én elhunyt Bozsik József, az Aranycsapat jobbfedezete 1947. augusztus 17-én játszott először a válogatottban az Üllői úton rendezett és Bulgária ellen 9:0-ra megnyert Balkán-kupa-találkozón. A 100. válogatott összecsapását 36 évesen, 1961. december 23-án jegyezte az Uruguay elleni montevideói barátságos meccsen, majd a 101. találkozóján, 1962. április 18-án, szintén Uruguay ellen ő lőtte együttesünk gólját a Népstadionban (1:1).
Az Aranycsapat legjobbjait követő nemzedékekből évtizedekig senki sem jutott el száz válogatottságig. Az 1976. április 1-jén Szombathelyen született kiváló kapus, Király Gábor aztán páratlan klubkarrierjét talán a legfontosabb válogatottbeli mérkőzésén koronázta meg: 100. alkalommal 39 évesen, a 2015. november 12-i, Norvégia elleni oslói Eb-pótselejtezőn védte a nemzeti csapat kapuját, amelyen 1–0-s előnyt szerzett a franciaországi Európa-bajnokságra végül kijutó együttesünk. A válogatottban 1998. március 25-én bemutatkozó Király Gábor végül 108 szereplésig jutott, a címeres meztől a 2016. november 15-i Svédország elleni felkészülési mérkőzésen búcsúzott.
Az 1986. december 23-án született Dzsudzsák Balázs 2007. június 2-án Görögország ellen játszott először a válogatottban, s kevesebb mint 12 év elég volt neki, hogy a 100. fellépésig eljusson, 32 évesen 2019. március 24-én a világbajnoki ezüstérmes Horvátország 2–1-es legyőzésével ünnepelte a jubileumot.

 

 

2019.09.13 21:33:46

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A drukker ilyen, ilyennek is kell lennie – a végletek emberének. Olyannak, amilyennek a legendás osztrák futballvezér, Hugo Meisl látta egykori honfitársainkat: a magyarok vagy temetnek vagy lakodalmat ülnek.

2019.09.11 20:54:38

Magyar válogatott VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Az UEFA-szabályozás sem tudja felülírni az érzelmeket.

2019.09.10 20:04:39

Magyar válogatott PÓR KÁROLY

NS-VÉLEMÉNY. Honnan ez a szenvedély?

2019.09.10 14:04:22

Magyar válogatott MAROSI GERGELY

107 mérkőzés, 3 fordítás, avagy ha bajba kerülünk, akkor ritkán vágjuk ki magunkat belőle. Értékelés.