Dárdai Pál: Annyira nyugodt vagyok, hogy hihetetlen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.10. 11:26
null
Dárdai Pál az elutazás előtt – maga sem gondolta volna, hogy ennyire nyugodt lesz (Fotó: Korponai Tamás)
A magyar labdarúgó-válogatott péntek délelőtt utazott Bukarestbe. Az elutazás előtt a repülőtéren sajtótájékoztatót tartott a csapat.

„Nem gondolunk bele, hogy mióta nem nyertünk Romániában, nem ez volt a hét fő témája. A legutóbbi bukaresti meccs óta is átalakult már a csapat, új edzőnk is lett vagy kettő. Mi azon vagyunk, hogy amit a héten elterveztünk és amit a kapitány kért tőlünk, azt holnap maximálisan megvalósítsuk, és ne csúnya emlékünk legyen Bukarestről. Eddig minden úgy zajlott, szerintem, ahogy a kapitány tervezte. Tegnap volt egy rögtönzött megbeszélésünk, lezártuk az itthon tartózkodást, amelyen elmondta, maximálisan elégedett volt mindenkivel. Minden körülmény adott volt ahhoz, hogy csak a mérkőzésre tudjunk koncentrálni, nyugodtan teltek a napjaink, remélem, ennek lesz is látszata holnap” – nyilatkozta a válogatott ma délelőtti, reptéri sajtótájékoztatóján Dzsudzsák Balázs.

„Ritka az, amikor valaki egyénekre lebontva vagy akár csapatrészekre is olyan szavakat használ, olyan pozitivitással beszél, amellyel Magyarországon kevesen mernek, merünk. A pozitivitás abszolút látszik Palin, az a külföldi mentalitás, amit kint napról napra átélünk, hogy „te vagy a legjobb” vagy „mi vagyunk a legjobbak.” Ez újítás számomra, hogy ezt végre itthon is fel meri valaki vállalni. Egész héten látszott a csapaton, hogy mindenki tele volt önbizalommal, és nyitott volt arra, amit tanácsként, adalékként kapott a stábtól, a kapitánytól. Remélem, nem titkot fecsegek ki azzal, hogy Dárdai már hétfőn elmondta, nála nem lesznek négyszemközti beszélgetések, mindig a csapat és a stáb előtt fogja elmondani, ha mondanivalója van, hiszen együtt kell megvívnunk a meccseket is. Elmondta, hogy kitől mit vár, és örülök annak, hogy továbbra is tartja azt a véleményét, amit korábban mondott” – nyilatkozott Dzsudzsák az új kapitányról, aki korábban meccseket eldönteni képes zseninek nevezte a Dinamo Moszkva szélsőjét.

A futballista megjegyezte, azt még ők sem tudják, hogy milyen összeállításban lépnek pályára Bukarestben.

„Dárdai legnagyobb feladata az volt, hogy ne legyenek gátlásaink, elhitesse, hogy igen is tudunk futballozni és a románok semmivel sem jobbak nálunk. Sokat fektetett ebbe” – fűzte hozzá Dzsudzsák.

Dzsudzsák: Itthon kevésbé mernek ennyire pozitívan beszélni

Dzsudzsákon kívül Dárdai Pál szövetségi kapitány és a Videoton védője, Juhász Roland is nyilatkozott.

„Meg vagyok elégedve. Abszolút nincs veszélyérzetem, nagyon jól dolgoztak a srácok. Annyira nyugodt vagyok, hogy hihetetlen. A csapat mentális és fizikális felkészítése sikerült, nincs kifogás, jobbat kaptam a srácoktól, mint amit vártam. A pontok tekintetében hármas blokkban számolok, a tervezett pontok száma öt-hét volt, ez a pillanatnyi formától, illetve attól függ, hogyan tudok meccselni, ez az én felelősségem. Ha minden jól sikerül, akkor sűrűbben fogunk védekezni, agresszívebbek lesznek a srácok, és javítani tudunk a váltásokon – a védekezésből támadásba átmenetek és fordítva –, ha ezeken javítani tudunk, akkor eredményesebbek leszünk” – nyilatkozta a kapitány.

Dárdai ismét figyelmeztetett arra, hogy nem szabad túlmotiváltnak lenni, mert az kapkodáshoz, rohanáshoz vezet. A kapitány kifejtette, hogy két különböző kezdőcsapat van a fejében a románok és a jövő heti, feröeriek elleni meccsel kapcsolatban, de a holnapi mérkőzés kezdőcsapatát még a sérültek állapota is befolyásolhatja. Mint már jeleztük, Korcsmár Zsolt és Stieber Zoltán is megsérült, de erről részletesebb tájékoztatást nem adott a szövetség.

„Saját magunkra kell figyelnünk, százszázalékos koncentráció kell. Jó felkészülésen vagyunk túl. Szerintem elég jól sikerült Dárdai Pálnak a rá jellemző mentalitás átadása. Adott egy keret, túl nagy merítési lehetőség sajnos nincs a magyar futballban, de akik most itt vannak a keretben, maximálisan készen állnak arra, hogy jó eredményt érjünk el” – fogalmazott Juhász Roland.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Varga József (DVSC-Teva)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburg), Tőzsér Dániel (Watford), Varga Roland (Győri ETO)
Támadók: Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik