Csábi: Tisztában vagyunk a helyzettel, de még van esély

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.14. 13:33
null
Csábi József szerint tiszta fejű játékosokra van szükség Andorra ellen (Fotó: Grnák László – archív)
Csábi József már közvetlenül a Hollandia–Magyarország világbajnoki selejtező után tudta, hogy őt kérik fel megbízott szövetségi kapitánynak az Andorra elleni mérkőzésre. A szakember elmondta: bár tisztában vannak a helyzettel, még mindig van némi esély a továbbjutásra.

 

„Nem mindennapi dolog történt Amszterdamban, Egervári Sándor már a meccs után a folyosón félrehívta Csányi Sándort és a főtitkárt, majd meghozták a döntést, aztán engem már ott a folyosón felkértek a keddi meccs levezénylésére" – mondta Csábi József megbízott szövetségi kapitány a mai sajtótájékoztatón.

SZAKÁLY NEM JÁTSZIK, KÁDÁR KÉRDÉSES
Szakály Péter biztos nem játszhat Andorra ellen, a szintén sérüléssel bajlódó Kádár Tamás szereplése kérdéses. A védő kisebb sérülése miatt az utóbbi napokban nem edzett, kedden dől el, hogy tudja-e vállalni a játékot. A keret többi tagja részt vett a vasárnapi edzésen.

„Különleges helyzet alakult ki, az élet produkál ilyeneket néha. Tisztában vagyok a pozíciómmal, ami a keddi meccsig szól, erre készítem fel a csapatot, ennek szellemében tevékenykedünk holnap estig. A lemondás az egész stáb fejében megfordult, mert együtt jöttünk és dolgoztunk, kimondottan a vezetőség kérésére született ez a döntés."

A megbízott szövetségi kapitány szerint még mindig van esély a pótselejtezőt érő második helyre. A végsőkig kell küzdeni, amelyhez tiszta fejű játékosok kellenek.

„A keret az adott erre a mérkőzésre, változtatni nem tudunk. Elmondtam a srácoknak, amit kellett. Mély sebeket ütött az amszterdami meccs, ebből a gödörből kell kijönnünk. Tiszta fejű emberekre van szükségem, nem szabad foglalkoznunk a pénteki meccsel. Tisztában vagyunk a helyzettel, de még mindig van esély, amit meg kell ragadnunk, a végsőkig küzdeni kell. Andorra nagyon stabil csapat, de meg lehet őket törni, törekednünk kell arra, hogy minél több gólt szerezzünk. Arra kell törekednünk, hogy a csapat olyan állapotban legyen, hogy több gólt szerezzen. Érződik mindenkin a pénteki találkozó hatása, de próbálunk függetlenedni tőle."

„Olyan szintre szeretnénk juttatni a csapatot szellemileg, hogy egy nagy különbségű győzelmet arassunk, rendet kell tenni a fejekben. A játékosok megdöbbentek az eredményen és az utána lévő fejleményeken. A tegnapi edzés oldottabb volt, mindenki a keddi találkozóra összpontosít, nincs idő a sebek nyalogatására. A remény hal meg utoljára, bízunk még abban, hogy meglehet a második hely, egyelőre nem akarok foglalkozni a pénteki meccsel.”

„Ebből a meccsből jól nem lehet kijönni, mert ha 2–0 lesz, akkor mindenki azt kérdezi, hogy miért nem 3. Gyorsan kellett döntenem, de nagyon büszke vagyok arra, hogy ha csak egy meccs erejéig is, de én lehetek a válogatott megbízott szövetségi kapitánya, bár nem ilyen körülmények között szerettem volna.”

„A kezdőcsapat összeállításában sok mindent figyelembe fogok venni, lesz változás, ez biztos. Ha pótselejtezőre odaérünk, majd az MLSZ vezetése dönti el, hogy ki lesz a megfelelő ember a kispadra."

A magyar válogatott holnap 20 órától a Puskás Ferenc Stadionban, Andorrával játssza az utolsó selejtezőmérkőzését a D-csoportban.

TELJESEN MINDEGY, KI LESZ A KAPITÁNY! – ELVESZETT A HIT

A Hollandia–Magyarország (8–1) világbajnoki selejtező után elveszítettük a hitünket a magyar válogatottban. Legalábbis ez derül ki a honlapunkon megjelenő szavazás végeredményéből. A válaszadók 29.5 százaléka ugyanis úgy gondolja, „teljesen mindegy”, hogy ki lesz a válogatott következő szövetségi kapitánya Egervári Sándor lemondása után. Részletek és szavazatszámok itt!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik