Buzánszky és Grosics lesz a Nemzet Sportolója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.03.10. 11:56
null
Grosics (balra) és Buzánszky megkaphatta végre az elismerést (Fotó: Mirkó István, NS-archív)
Címkék
A kormány úgy döntött, hogy 12-ről 13-ra emeli a Nemzet Sportolója cím birtokosainak számát, hogy Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat két legendás labdarúgója egyszerre részesülhessen a kitüntetésben – jelentette be a kabinet szerdai döntését ismertetve Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Budapesten.

A kormány Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter javaslata alapján döntött arról, hogy Albert Flórián (labdarúgás), Balczó András (öttusa), Bíróné Keleti Ágnes (torna), Gyarmati Dezső (vízilabda), Hammerl László (sportlövészet), Kulcsár Győző (vívás), Polyák Imre (birkózás), Portisch Lajos (sakk), Puskás Ferenc (labdarúgás), Székely Éva (úszás), Weltner Györgyné Ivánkay Mária (asztalitenisz) és Zsivótzky Gyula (atlétika) kapja meg a címet. Közülük Puskás Ferenc megromlott egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen. A közéletből szinte teljesen visszavonult Balczó András elfogadta a díjat, de távol maradt az eseménytől.


Puskás Ferenc halála után Földi Imre súlyemelő került be az elitklubba 2007-ben. Abban az évben hunyt el Zsivótzky Gyula, akinek helyére Sági Györgyné Rejtő Ildikót, a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívót választották be a Nemzet Sportolói közé.

Polyák Imre tavaly november 15-én hunyt el, így ismét új tagot kellett jelölni. Az Országgyűlés 2010. december 6-án módosította a sportról szóló törvényt, a változtatás értelmében egyidejűleg tizenkettőnél többen is birtokolhatják a Nemzet Sportolója címet. Szilágyi György jobbikos képviselő indítványát a parlament – házszabálytól eltéréssel – egy nap alatt megvitatta, majd egyhangúlag, 327 igen szavazattal elfogadta.

A politikus a törvénymódosítást azért szorgalmazta, hogy Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat két élő legendája egyszerre kaphassa meg a Nemzet Sportolója címet. A módosítás alapján – indokolt esetben, a sportért felelős miniszter javaslatára – a kormány egyedi döntésével a jogosultak köre tizenkét főnél szélesebbre bővíthető.

Szíjjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője március 10-én jelentette be: a kormány úgy döntött, 12-ről 13-ra emeli a Nemzet Sportolója cím birtokosainak számát, hogy Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat két legendás labdarúgója egyszerre részesülhessen a kitüntetésben.

A sporttörvény értelmében a Nemzet Sportolója cím havi nettó 500 ezer forintos életjáradékkal jár együtt, s azon 60 évnél idősebb, kimagasló eredményt elért sportolónak adományozható, aki aktív sportpályafutását követően is kimagasló szerepet töltött be a honi sportéletben.

BUZÁNSZKY JENŐ

Született: 1925. május 4., Újdombóvár

Sportága: labdarúgás

Posztja: védő

Válogatottság/gól: 48 mérkőzés/0 gól

Klubjai játékosként: Pécsi VSK (1946–1947), Dorogi Bányász (1947–1960) – 274 bajnoki mérkőzésen szerepelt

Klubjai edzőként: Dorogi AC, Esztergomi Vasas, Fősped Szállítók

Legjelentősebb eredményei játékosként:

– olimpiai bajnok (1952, Helsinki)

– világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)

– Európa-kupa-győztes (1953) Kitüntetései:

– MOB Olimpiai Érdemérem (1986)

– Dombóvár díszpolgára (1991)

– Csik Ferenc-díj (2001) – Szent István-díj (2007)

– Prima Primissima-díj (2010)

– Nemzet Sportolója (2011)

 

GROSICS GYULA

Született: 1926. február 4., Dorog

Sportága: labdarúgás

Posztja: kapus válogatottság: 86 (3 vb-n szerepelt)

Klubjai játékosként: Dorogi AC, MATEOSZ, Bp. Honvéd, Tatabánya – 390 bajnoki mérkőzésen szerepelt

Klubjai edzőként: Salgótarján, Tatabánya, KSI, Kuvait

Legjelentősebb eredményei játékosként:

a válogatottal:

– olimpiai bajnok (1952, Helsinki)

– világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)

– Európa-kupa-győztes (1953)

a Budapesti Honvéddal:

– háromszoros magyar bajnok Kitüntetései:

– Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (1993)

– Halhatatlanok Klubjának tagja (1994)

– MOB Olimpiai Érdemérem (1995)

– Az évszázad legjobb magyar kapusa (1998)

– Dorog díszpolgára (2001)

– Nemzet Sportolója (2011)

 

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
30 perce

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
35 perce

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
38 perce

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
55 perce

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
58 perce

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
1 órája

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
1 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik