Búcsú: a Vasas-pályán helyezték örök nyugalomra Mathesz Imrét

2011.01.21. 23:44
Címkék
Pénteken az Illovszky Rudolf Stadionban vettek végső búcsút Mathesz Imrétől szerettei, barátai, tisztelői és egykori játékostársai, számolt be az mlsz.hu. Az egykori kitűnő labdarúgót végakaratának megfelelően a Vasas pályáján helyezték végső nyugalomra.

A 2010. december 6-án, 73 éves korában tragikus körülmények között elhunyt egykori kiváló labdarúgó végakarata az volt, hogy szeretett klubjának stadionjában temessék el. Kívánságának megfelelően Mathesz Imrétől a Vasas-pályán vettek végső búcsút, a hamvait tartalmazó urnát az egyik kapu mögött helyezték a földbe.

Mathesz Imrét a Vasas és a Magyar Labdarúgó-szövetség is saját halottjának tekinti, a gyászszertartáson az MLSZ nevében búcsúbeszédet mondott Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, a Vasas nevében pedig Markovits László ügyvezető elnök.

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 perce

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
44 perce

Rekordszámú magyar női úszó az amerikai egyetemi úszóbajnokság döntőjében

Úszás
58 perce

Baráth Péter: Tudtam, hogy előbb-utóbb jön a meghívó

Magyar válogatott
1 órája

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
1 órája

„Állami szerepvállalás nélkül már nem létezne a magyar futball” – Szöllősi György a nagy sportvitában

Egyéb egyéni
1 órája

Kulcsjátékos tér vissza a Bragába az FTC elleni visszavágón

Európa-liga
1 órája

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik