Belgium-Magyarország meccs novemberben

Vágólapra másolva!
2009.10.26. 22:18
null
A magyar válogatottra Belgium vár (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Belga sajtóinformációk kész tényként közölték, majd a helyi szövetség is megerősítette, hogy Belgium labdarúgó-válogatottja november 14-én Magyarországot látja vendégül.

A belgák eredetileg Szaúd-Arábiát látták volna vendégül, ám az arabok ellen végül nem lépnek pályára.

Így Magyarország játszik Belgiummal, november 14-én, 20.45-kor Gentben kezdődik a mérkőzés.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) részéről Serényi Péter sajtófőnök nem erősítette meg az értesülést, igaz, nem is cáfolta.

„Ma délutáni információ, hogy még semmi nem dőlt el. Fél Európával tárgyalunk, de semmi biztosat nem tudok mondani. Néhány napon belül kiderül, hogy ki lesz a válogatott következő ellenfele.”

Serényi Péter hozzátette, hogy a szövetség tervei szerint a válogatott legközelebb november 18-án lép pályára, ez pedig ellentmond a belga forrásoknak, amelyek már korábban írtak arról, hogy amennyiben Szaúd-Arábia nem jön, úgy Magyarország vagy Románia lehet az ellenfél. Belgium négy nappal később egyébként Katar ellen játszik.

Nem sokkal később a november 14-i mérkőzés tényét a belga szövetségnél megkeresett informátorunk is megerősítette, majd az RBFA hivatalos honlapján is publikálták.

1958-BAN VERTÜK MEG UTOLJÁRA A BELGÁKAT
 Az eddigi statisztikák a belgák mellett szólnak. Az eddigi 11 mérkőzésből ugyanis hetet nyertek meg, két döntetlen mellett két magyar siker született.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a két válogatott minden héten találkozik egymással, hiszen a legutolsó mérkőzés még Verebes József második kapitányságának búcsútalálkozója volt 1994-ben. Akkor az amerikai vb-re készülő belgák 3–1-re vertek minket.

Az utolsó három találkozót egyaránt megnyerték a németalföldiek, az utolsó magyar győzelemhez 1958. november 23-ig kell visszalapozni a történelemkönyvben. Akkor a magyar csapat 3:1-re nyert, a gólokat Göröcs János és Tichy Lajos szerezte, utóbbi kétszer is eredményes volt.

 

 

Legfrissebb hírek

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
10 perce

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
18 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
24 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
43 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
47 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik