Az U17-es válogatott az olaszokat is legyőzte

Vágólapra másolva!
2012.10.23. 15:29
null
Fontos győzelmet arattak U17-eseink (Fotó: mlsz.hu)
A Pisont István által irányított U17-es magyar labdarúgó-válogatott a játék összképét tekintve megérdemelt, 3–2-es győzelmet aratott Olaszország ellen Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink így százszázalékos mérleggel jutottak tovább a jövő tavaszi elitkörbe.

A Telkiben rendezett Eb-selejtezőt az olaszok kezdték jobban, ám igazi helyzetig egészen a 16. percig nem sikerült eljutniuk – ekkor Jose Mauri remekül kivitelezett szabadrúgásával megérdemelten szereztek vezetést.

Nem sokáig örülhettek az olaszok, hiszen öt perccel később egyenlített a magyar válogatott: a Rácz Barnabás buktatásáért megítélt tizenegyest Zsótér Donát magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba. A gyors válasz jót tett a magyar csapatnak, a folytatásban Pisont István együttese egyenrangú ellenfele volt az olaszoknak, de valamire való lehetőség egyik csapat kapuja előtt sem alakult ki.

A második félidőben a magyar válogatott rendre letámadta az olaszokat, megakadályozva a zavartalan labdakihozatalt, ami eredményre vezetett. Az 56. percben az olasz kapus gyatrán sikerült kirúgása után Rácz Barnabás csapott le a labdára, majd néhány igazítás után 16 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

Ezt követően is lendületben maradt a magyar csapat, az olasz válogatott előtt csak kisebb lehetőségek adódtak, de a vendégek hosszútávon nem jelentettek veszélyt Ivancsics Alex kapujára. A 65. percben gyors kontratámadás végén Bölcsföldi Milán kilépett ziccerben, ám lapos lövése elakadt a vendégkapusban.

Tíz perccel később ismét az ellenfél tizenhatosának előterében szerzett labdát a magyar csapat: jó ütemű kiugratás végén Rácz ismét kilőtte a hosszú alsó sarkot, eldöntve a három pont és a csoportelsőség sorsát. Az olaszok a 77. percben Alberto Cerri tizenegyesével még szépítettek, ám a hátralévő időben egyenlíteniük már nem sikerült, így a magyar válogatott csoportelsőként jutott a tavaszi elitkörbe.

A kvartett másik, Tatabányán sorra kerülő mérkőzésen Albánia 6–0-ra legyőzte Liechtenstein korosztályos legjobbjait.

„ÓRIÁSI FEGYVERTÉNY HIBÁTLANUL ZÁRNI AZ EB–SELEJTEZŐT”
U17-ES VÁLOGATOTT, EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Olaszország 3–2 (Zsótér 21. – 11-esből, Rácz 59., 75., ill. Jose Mauri 16., Cerri 77. – 11-esből)
Liechtenstein–Albánia 0–6
A csoport végeredménye
1. Magyarország 9 pont (9–2)
2. Olaszország 6 pont (7–3)
3. Albánia 3 pont (6–2)
4. Liechtenstein 0 pont (0–15)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48
Ezek is érdekelhetik