Ász a jolly jokerek között – avagy ki a csere-gólkirály?

Vágólapra másolva!
2015.10.11. 09:20
null
Böde Dániel csereként beállva már három gólt szerzett a válogatottban, Priskin Tamás pedig ötöt – ott is vannak a vonatkozó örökrangsor élcsoportjában (Fotó: Szabó Miklós)
Böde Dániel csütörtöki remeklése apropót adott arra, hogy utánanézzünk: ki szerezte a legtöbb gólt cserejátékosként a magyar labdarúgó-válogatott történetében 1901 óta. Csak a hivatalos (tehát felkészülési vagy tétre menő), A-válogatott mérkőzéseket vettük figyelembe, 899 (!) találkozó jegyzőkönyvét böngésztük át. Vigyázat, sohasem publikált statisztikai adatok következnek – NSO-exkluzív!

„Orth a 28. percben kiáll, helyette Gencsy lép pályára. Retschury lefújja a meccset [sic], és a két kapitányt magához kéreti. Schlosser bejelenti Orth helyettesítését, Jäger beleegyezik, mire a játék újból megindul. Molnár–Tóth akciója után Gencsy hátratolt labdáját Guttmann 20 méterről kapuba lövi."

A Nemzeti Sport így írja le az 1921. június 5-én játszott Magyarország–Németország (3:0) válogatott mérkőzés második találatát. A gól születésének körülményeiben az az érdekes, hogy a gólpasszt adó „fiatal és tehetséges NSC-csatár”, Gencsy Dezső – aki először és utoljára szerepelt a nemzeti együttesben – csak azért állhatott be egy perccel korábban a magyar csapatba, mert Orth György megsérült. Ez volt az A-válogatott történetének első cseréje.

AZ ELSŐ...
…BECSERÉLT JÁTÉKOS: Gencsy Dezső (1921. június 5., Magyarország–Németország 3:0)
GÓLSZERZŐ CSEREKÉNT: Opata Zoltán (1924. május 18., Svájc–Magyarország 4:2)
DUPLÁZÓ CSERE: Tichy Lajos (1955. május 19., Finnország–Magyarország 1:9)
CSERE TÉTMECCSEN: Farkas János (1969. május 25., Magyarország–Csehszlovákia 2:0)
GÓLSZERZŐ CSERE TÉTMECCSEN: Puskás Lajos (1969. november 5., Magyarország–Írország 4:0)
CSEREGÓL VB-N: Tóth András (1978. június 6., Olaszország–Magyarország 3–1)
TRIPLÁZÓ CSERE: Kiss László (1982. június 15., Magyarország–Salvador 10–1)

A második csere az 1921. novemberi Braun József–Pluhár István (Magyarország–Svédország 4:2), a harmadik az 1921. decemberi Zsák Károly–Amsel Ignác (Magyarország–Lengyelország 1:0) váltáskor ment végbe, mindkétszer a szünetben; a harmincas-negyvenes években ragyogó rádiós sportriporteri pályát befutó Pluhár, valamint Amsel is éppen akkor debütált a válogatottban.

A cserejátékos által szerzett első gólra 1924 májusáig kellett várni, amikor a szünetben becserélt Opata Zoltán a svájci–magyar meccs 72. percében „gólba helyezte” a Molnár György felvágása után hozzá kerülő labdát, kialakítva a – hazai szempontból – 4:2-es végeredményt. Opatát egyébként, ha szükség volt rá, a kapitányok szívesen dobták harcba a kispadról – négy ilyen alkalomra találtunk példát.

A cserélés hosszú évtizedekig nem volt a futball „velejárója”, legalábbis tétmérkőzéseken nem (lásd keretes írásainkat!).

Barátságos mérkőzéseken – ma felkészülési meccseknek hívjuk őket –, mint az 1921-es példa is mutatja, előzetes vagy utólagos megegyezés alapján lehetett cserélni. És nemcsak sérülés esetén, hanem más esetekben is (akár kapust is), a lényeg, hogy a felek megállapodjanak erről egymással. Következésképp: cserejátékosok csak elvétve szereztek gólt az első évtizedekben.

Az 1950-es esztendőig bezárólag mindössze hét „cserególra” bukkantunk válogatottunk történetében, Opatát követően Jeszmás József (1926), Víg János (1927), Zsengellér Gyula (1938), Mike István (1947) és Szilágyi Gyula (1950) talált a kapuba a kispadról beszállva a múlt század első felében. A népszerű Sziszi két meccsen is eredményes tudott lenni – csereként ő jutott el elsőként két gólig a magyar válogatottban.

KIS CSERETÖRTÉNET

Először 1889. április 15-én hajtottak végre cserét válogatott labdarúgó-mérkőzésen: a Wrexhamben rendezett Wales–Skócia (0:0) meccsen Sam Gillam váltotta a kapuban a helyi egylet amatőr hálóőrét, Alf Pugh-t, akinek azért kellett beugrania, mert Jim Trainer, a walesiek eredetileg kijelölt kapusa nem érkezett meg a mérkőzés helyszínére. Pugh úgy húsz percet védett, amíg az utólag mozgósított Gillam le nem váltotta.

Világbajnoki selejtezőn 1953 őszén cseréltek először, a 38. percben Horst Eckel váltotta Richard Gottingert az NSZK–Saar-vidék (3:0) derbin. A hazaiak kispadján Sepp Herberger, a vendégekén Helmut Schön ült, vélhetően ezért kerülhetett sor a cserére! Előbbi egy év múlva, utóbbi 1974-ben lett világbajnok a nyugatnémet csapattal.

A nemzetközi szövetség szabályalkotó testülete csak az 1967–68-as idénytől engedélyezi a cserét a tétmérkőzéseken, abban a szezonban még csak egyet lehetett változtatni, 1968 és 1994 között azonban már kettőt. Az 1994-es világbajnokságtól a következő évad végéig két mezőnyjátékost plusz egy (sérült) kapust lehetett cserélni, míg 1995-től már három helyen lehet változtatni menet közben, posztoktól függetlenül.

A lecserélt játékosoknak korábban be kellett menniük az öltözőbe, a 90-es évektől azonban már leülhetnek a kispadra, és ott végignézhetik a meccs hátralévő perceit. Csak a kiállítottaknak kell elhagyniuk a játékteret, be kell vonulniuk az öltözőbe.

Pár év múlva aztán Palotás Péter (4 gól), Tichy Lajos (3), majd Machos Ferenc (4) is túlszárnyalta a Vasas-center teljesítményét, közülük Tichy volt az egyetlen, aki duplázni tudott csereként. Ez volt az Aranycsapat évtizede – és ez volt a kezdeti „barátságos cserék” évtizede is. Az 1950-es évben a válogatott mind a hat felkészülési mérkőzésén volt csere, és a következő évek sem múltak el kísérletezés nélkül, ha volt rá lehetőség. A padról beszállók pedig legalább olyan jók voltak, mint a pályán lévők, ennek köszönhetően ők is ontották a gólokat: 1952-ben például 4 gólt szereztek a cserék, 1960 végéig összesen 19-et!

Az 1961 és 1980 közötti két dekádban18 válogatott találat született a pályára érkező tartalékok által, noha időközben már a FIFA és az UEFA égisze alatt zajló összecsapásokon is engedélyezték a cserélést. A nyolcvanas években már ismét kinyílt a gólcsap, összesen huszonnégyszer voltak eredményesek a padról beszállók. Az 1982-es világbajnokság 10–1-es Magyarország–Salvador csoportmérkőzése máig emlékezetes: Kiss László tripláig, Szentes Lázár egy találatig jutott csereemberként.

A nem túl dicsőséges kilencvenes évek sem maradtak rekord nélkül, Hamar István ugyanis előbb az íreknek (1993), majd a letteknek (1995) vágott kettőt a szünetben pályára lépve – Dublinban először, a Fáy utcai meccsen ötödször bújt nemzeti színű mezbe. Rajta kívül senki sem produkált legalább két többgólos meccset a tartalékok közül előrelépve. Ami a cserék által jegyzett találatokat illeti: 17 volt belőlük az 1991 és 2000 közötti időszakban.

A VÁLOGATOTT TÖRTÉNETÉNEK LEGTÖBB CSEREGÓLT HOZÓ MECCSE: MAGYARORSZÁG–SALVADOR 10–1 (1982-ES VB)

2001 óta – nem utolsósorban a több cserejátékos bevetésének köszönhetően – 38 „cseregól” született a válogatott hivatalos mérkőzésein, 1901 óta ez a szám 123. A legújabb kori jolly jokerek: Gera Zoltán (5; övé a válogatott történetének második „cseretriplája” 2002-ből, San Marino ellen), Priskin Tamás (5), Szabics Imre (4), Böde Dániel (3), Torghelle Sándor (2) és Rajczi Péter (2).

Böde előtt a következők dupláztak nem kezdőjátékosként a válogatottban: Tichy Lajos (1955), Esterházy Márton (1984), Hamar István (1993, 1995), Szabics Imre (2003). A Ferencváros tankja tehát a nemzeti együttes történetének hatodik „cseredupláját” szerezte.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TÖRTÉNETÉNEK LEGEREDMÉNYESEBB CSEREJÁTÉKOSAI
Játékos Gól Gólok megoszlása
Gera Zoltán 5 3+1+1
Priskin Tamás 5 1+1+1+1+1
Hamar István 4 2+2
Szabics Imre 4 2+1+1
Palotás Péter 4 1+1+1+1
Machos Ferenc 4 1+1+1+1
Kiss László 3 3
Tichy Lajos 3 1+2
Böde Dániel 3 1+2
Kocsis Lajos 3 1+1+1
Várady Béla 3 1+1+1
Kovács Kálmán 3 1+1+1
Fehér Miklós 3 1+1+1
Forrás: magyarvalogatott.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik