A Liechtenstein elleni siker ellenére csak 4. a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2012.09.10. 21:00
null
A magyar fiatalok két gólt ünnepelhettek utolsó mérkőzésükön (Fotó: Komáromy András/kesport.hu)
Címkék
U21-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn a magyar utánpótlás-válogatott hazai pályán 2–0-ra legyőzte Liechtensteint, de így is csak a 4. helyen zárt Róth Antal együttese, miután a kilenc fővel záró írek egy egészen elképesztő összecsapáson idegenben kiütötték a csoportelső Olaszországot.


Az már a mai összecsapás előtt biztossá vált, hogy a magyar válogatottnak nincs esélye az első két helyen végezni, a harmadik pozícióra (és az ezzel járó fiatalabb korosztály számára előnyösebb csoportbeosztásra) még egész jó sansz kínálkozott, ehhez csak arra volt szükség, hogy Futács Márkóék legyőzzék a nulla pontos Liechtenstein, míg a csoportelső olaszok otthon nem kapnak ki az írektől.

A magyar csapat Varga Roland vezetésével már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, de szöglete után Iszlai Bence fejesét védte Dario Caluori, majd a támadó előbb 18 méteres, majd 25 méteres átlövése jelentett veszélyt, előbb azonban mellé szállt a labda, aztán a vendégek kapusa magabiztosan védett.

A 39. percben aztán csak feltörtük a vendégreteszt: Varga bal oldali szabadrúgása a bal oldali kapufáról jött ki, a ziccerben érkezező Fiola Attila pedig közelről nem hibázott (1–0). Nem sokon múlott, hogy két minutummal később megszülessen az újabb magyar gól, Szolnoki Roland jobb oldali beadására Futács érkezett, a kapus csúnyán lekésett, de a labda a bal alsó mellett kötött ki a fejest követően, így egygólos magyar előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő elején Varga újabb szabadrúgása után Fiola lesről fejelt a hálóba, ezt követően az amúgy sem záporozó lehetőségek pedig még inkább megfogyatkoztak.

A hajrára felpörgött a magyar csapat, a 72. percben Iszlai legurított szabadrúgását Simon Ádám lőtte 18 méterről a bal alsó mellé, a 80. percben Balajti került Kovács István visszajátszása után helyzetbe, de maga alól 6 méterről már nem tudott a bal alsóba lőni, majd Iszlai távoli lövését védte Caluori.

Az utolsó percekben még egy lesgólt szerzett a magyar csapat, majd a 90. percben csereként beálló Balogh Balázs egy minutummal később beállította a végeredményt, Róth Antal együttese 2–0-val abszolválta a kötelező győzelmet.

De ez sem volt elég. Történt ugyanis Olaszországban, hogy az írek Sean Murray góljával a 23. percben megszerezték a vezetést, és bár az olaszok a 35. percben Luca Caldirola találatával egyenlítettek (1–1), nem sikerült otthon tartaniuk egy pontot sem.

Pedig erre minden esélyük megvolt, hiszen az írek a 37. percben Derrick Williams kiállítása miatt emberhátrányba kerültek, Ciro Immobile pedig büntetőt is rúghatott, ez azonban kimaradt – Aaron McCarey védte a lövést –, míg a tíz emberrel küzdő vendégek részéről az 57. percben Aaron Doran, az 58.-ban Conor Henderson is betalált. A harmadik gól után volt egy 25 perces szünet a világítás meghibásodása miatt, de ez sem segített végül az újabb gólt kapó (ismét Doran volt eredményes) házigazdákon, akik a 95. percben egy újabb ír piros (Anthony Ford) és egy újabb meghibásodás után Stephan El Shaarawy találatával azért legalább kozmetikáztak az eredményen (2–4).

A bosnyák utánpótlás-válogatott hiába vezetett a találkozó túlnyomó részében a triplázó Milan Djuric vezetésével a már biztosan első németek ellen az 1. csoport utolsó fordulójában, végül meg kellett elégednie a 4–4-es döntetlennel.

A tíz csoport győztese és a négy legjobb csoportmásodik rájátszásban küzd a hét továbbjutó helyért, a U21-es Európa-bajnokság 2013-as házigazdája, Izrael automatikusan kvalifikálta magát a kontinensviadalra.

Anglia, Csehország, Dánia, Franciaország, Hollandia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Szerbia és Szlovákia már kvalifikálta magát a rájátszásra, az utolsó helyre Svájc futott be, miután hazai pályán nyert, így Portugália nem folytathatja.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. CSOPORT, 8. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–LIECHTENSTEIN 2–0 (1–0)
Kecskemét 100 néző. Vezette: L. Guidi (Zanotti, A. Guidi) – mindhárom San Marinó-i
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Szolnoki, Fiola, Kádár, Sváb – Simon Á., Iszlai – Balázs B. (Beliczky, 47.), Kovács I. (Balogh B., 90.), Varga R. – Futács (Balajti, 73.). Szövetségi edző: Róth Antal
LIECHTENSTEIN: Caluori – Brändle, Eberle, Flatz, Sele – Beck (Foser, 81.), Duelli, Kieber, Ospelt, Wolfinger – Heeb (Büchel, 87.). Szövetségi edző: René Pauritsch
Gólszerző: Fiola (1–0) a 40., Balogh B. (2–0) a 91. percben.
MESTERMÉRLEG
Róth Antal: – Kínkeservesre sikeredett a mérkőzés. Elméletben persze tudtuk, mit kellene csinálni a zártan védekező Liechtenstein ellen, ám a gyakorlatban vajmi kevés valósult meg az eltervezett taktikából. Ettől függetlenül büszkék lehetünk az ebben az esztendőben nyújtott produkcióra.
René Pauritsch: – Egy erősebbnek tartott együttestől sem kell megijedni, csak fegyelmezetten, koncentráltan kell védekezni. Mi ezt tettük, és ennyire volt elég.
A MÁSIK MECCSEN
Olaszország–Írország 2–4
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 8 6 1 1 27–8 19 19
2. Törökország 8 5 0 3 13–7 6 15
3. Írország 8 4 1 3 15–10 5
13
4. Magyarország 8 4 0 4 11–10 1 12
5. Liechtenstein 8 0 0 8 4–35 –31 0

 

U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 10. FORDULÓ
Bosznia-Hercegovina–Németország 4–4
Fehéroroszország–San Marino 1–0
Görögország–Ciprus 1–0
2. CSOPORT, 10. FORDULÓ
Litvánia–Finnország 1–3
Svédország–Ukrajna 2–1
3. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Csehország–Wales 5–0
Montenegró–Örményország 0–0
4. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Dánia–Észak-Írország 3–0
Szerbia–Macedónia 5–1
5. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Spanyolország–Horvátország 6–0
Svájc–Észtország 3–0
6. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Lengyelország–Portugália 0–0
Oroszország–Moldova 2–2
7. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Magyarország–Liechtenstein 2–0 (Fiola 39., Balogh B. 91.)
Olaszország–Írország 2–4
8. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Belgium–Izland 5–0
Anglia–Norvégia 1–0
9. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Lettország–Románia 0–4
Szlovákia–Kazahsztán 6–0
10. CSOPORT, 8. FORDULÓ
Ausztria–Skócia 3–2
Luxemburg–Bulgária 1–3

 

TABELLÁK
AZ 1. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Németország 10 9 1 0 39–9 30 28
2. Bosznia-Hercegovina 10 6 2 2 25–12 13 20
3. Görögország 10 4 1 5 14–15 –1 13
4. Fehéroroszország 10 4 1 5 11–17 –6 13
5. Ciprus 10 4 0 6 16–20 –4 12
6. San Marino 10 0 1 9 2–34 –32 1
               
A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Svédország 10 7 1 2 18–10 8 22
2. Szlovénia 10 6 2 2 15–8 7 20
3. Ukrajna 10 5 2 3 21–10 11 17
4. Finnország 10 3 3 4 12–14 –2 12
5. Litvánia 10 3 0 7 9–18 –9 9
6. Málta 10 1 2 7 8–23 –15 5
               
A 3. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Csehország 8 6 2 0 24–3 21 20
2. Örményország 8 4 3 1 11–5 6 15
3. Montenegró 8 3 2 3 14–8 6 11
4. Wales 8 3 1 4 7–10 –3 10
5. Andorra 8 0 0 8 2–32 –30 0
               
A 4. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szerbia 8 5 3 0 17–4 13 18
2. Dánia 8 4 4 0 19–8 11 16
3. Macedónia 8 3 3 2 14–15 –1 12
4. Észak-Írország 8 1 1 6 5–13 –8 4
5. Feröer 8 0 3 5 3–18 –15 3
               
AZ 5. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 8 7 1 0 27–2 25 22
2. Svájc 8 5 2 1 15–4 11 17
3. Grúzia 8 3 1 4 8–18 –10 10
4. Horvátország 8 2 1 5 7–16 –9 7
5. Észtország 8 0 1 7 2–19 –17 1
               
A 6. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Oroszország 8 5 2 1 17–5 12 17
2. Portugália 8 4 3 1 15–6 9 15
3. Lengyelország 8 3 2 3 13–13 0 11
4. Moldova 8 2 1 5 10–24 –14 7
5. Albánia 8 1 2 5 11–18 –7 5
               
A 7. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 8 6 1 1 27–8 19 19
2. Törökország 8 5 0 3 13–7 6 15
3. Írország 8 4 1 3 15–10 5 13
4. Magyarország 8 4 0 4 11–10 1 12
5. Liechtenstein 8 0 0 8 4–35 –31 0
               
A 8. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 8 7 0 1 24–3 21 21
2. Norvégia 8 5 1 2 13–7 6 16
3. Belgium 8 3 2 3 17–15 2 11
4. Azerbajdzsán 8 2 1 5 6–18 –12 7
5. Izland 8 1 0 7 4–21 –17 3
               
A 9. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 8 7 0 1 19–2 17 21
2. Szlovákia 8 5 0 3 17–7 10 15
3. Románia 8 4 2 2 11–6 5 14
4. Kazahsztán 8 0 4 4 2–14 –12 4
5. Lettország 8 0 2 6 1–21 –20 2
               
A 10. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Hollandia 8 6 1 1 21–3 18 19
2. Skócia 8 3 4 1 16–9 7 13
3. Bulgária 8 3 3 2 11–12 –1 12
4. Ausztria 8 3 2 3 15–14 1 11
5. Luxemburg 8 0 0 8 6–31 –25 0
               
A kiemelt csapatok bejutottak a rájátszásba.  
Izrael házigazdaként automatikusan kijutott a 2013-as Európa-bajnokságra.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik