PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2019.08.21 23:40 Frissítve: 2019.08.22 08:34

A kapitány helyében – Pietsch Tibor jegyzete

 

Nem lennék Marco Rossi helyében.

Félreértés ne essék, nem azért, mert szep­tember 9-én, a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtező napján már az ötvenötödik életévét tölti be. Sokkal inkább azért, mert a szövetségi kapitánynak napokon belül meg kell neveznie, kire számít azon a mérkőzésen. Persze, persze, beszélhetnénk két meccsről, hiszen szeptember 5-én Montenegróban is pályára lép válogatottunk, de legyünk őszinték, az a felkészülési találkozó nem oszt, nem szoroz, ha Podgoricában netán ötöt kapunk, négy nappal később viszont a futballtörténelem legcsúnyább góljával legyőzzük Szlovákiát, a magyarnál boldogabb nemzet nem lesz a földön.

 
Nagy Ádám hetekre kidőlt, szinte biztosan nem játszik Szlovákia ellen

Na de kikkel győzzük le Szlovákiát?!

Jó, a kapuban nincs gond, és a védelem összetételét illetően is legfeljebb a bőség zavarával küzdhet Marco Rossi. Ez idáig biztató, végtére is, ha hátul minden klappol, akár zárhatjuk a mérkőzést kapott gól nélkül is – ami minimum egy pontot jelentene, ugyebár. Csakhogy – a Nagyszombatban elszenvedett 2–0-s vereség fényében – három kellene.

S itt kezdődnek a problémák. Mármint a középpályán. Nagy Ádám megsérült, Kalmár Zsolt megsérült, és ha ez nem lenne elég, az elmúlt időszakban Kleinheisler László és Holman Dávid is küszködött kisebb-nagyobb egészségügyi problémával. Miközben a kapitány azt reméli, hogy amikorra kell, a kisebbek is elmúlnak, vigyázó tekintetét a nemzeti együttes és a Bristol City orvosaira veti: ha egyik legfontosabb játékosát, a jelen állás szerint háromhetes pihenőre kényszerülő Nagy Ádámot összedrótoznák „a” meccsre, alighanem vendégei lennének egy jó olasz vacsorára.

Kérdés így is marad: ki végezze el a „szlovák melót”, azaz ki nyerje meg a mérkőzést?

Amint az a 6. oldalon olvasható cikkünkből is kiderül, támadófronton nem állunk jól; van, akinek azért nincs tétmeccs a lábában, mert még nem kezdődött el a szezon, van, akinek azért, mert a kispadra szorult, megint másnak pedig egyszerűen nem megy a góllövés – tegyük hozzá, egyelőre.
S a fenti kesergő sorokat most tessenek kitörölni az emlékezetekből, mert tizennyolc nap múlva mégiscsak olyan meccset játszik válogatottunk, amelyen nem számítanak a kisebb-nagyobb kínok, a kispadon való fészkelődések, az addig elpuskázott helyzetek. A kilencven perc a lényeg, amely alatt a szövetségi kapitány és csapata maradandót alkothat: ha nyer, közel, sőt nagyon közel kerül a bravúrral felérő kijutáshoz.

Mi tagadás, szeptember 9-én este fél tizenegy tájban boldogan megnéznék egy örömében ugráló ötvenöt esztendős olasz embert.

Még lennék a helyében is…

2020.05.26 08:38:51

Magyar válogatott THURY GÁBOR

A hatvanas-hetvenes évek legendás Újpestjének hátvédje 75 esztendős lett.

2020.05.19 15:27:28

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Az Aranycsapat 1955 májusában északra utazott, és négy meccsen 27 gólt szerzett.

2020.05.18 12:55:50

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

Az 1958-as vb kudarca ellenére futballválogatottunk esélyese volt az Anglia elleni mérkőzésnek 1960 májusában.

2020.05.17 23:24:16

Magyar válogatott SZ. E. M.

A magyarországi brit nagykövet testvére is a szemtanúja volt a hatvan évvel ezelőtt diadalnak.

2020.05.17 19:45:43

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Meginognak abban a hitükben, hogy akkor még négyszögletes volt a labda.