A becsület túlpörgő harcosai – tovább a storcki úton

Idén nyáron, klubcsapataink európai kupaszereplése alkalmával több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy évek óta nem bírják elviselni a magyar csapatok játékosai fejben az igazán kiélezett meccsekkel járó nyomást, és az elmúlt hat szezon alatt összesen 19 piros lapot kaptak a Bajnokok Ligája-, illetve Európa-liga-selejtezős meccseken (ebből hármat idén nyáron). A 19 kiállítást 17 esetben kupabúcsú is követte.

És most, az év legfontosabb, illetve legnehezebb hazai válogatott mérkőzésén megint villant a piros. Pedig a nemzeti csapat találkozóin 2007 óta nem állítottak ki senkit tőlünk.

Priskin Tamás állítja, nem volt szándékos az ütés, nem érezte, hogy Pepe ott van mögötte, csak a labdáért ugrott fel. A magyarázat azonban ott sántít egy kicsit, hogy a Besiktas játékosa még a könyökös előtt láthatóan meglökte a csatárt, akinek így nagyon is éreznie kellett, ott van mögötte a védő. De ha nem is volt szándékos, egy ilyen kiélezett meccsen akkor is minden egyes mozdulatnak nagyon tudatosnak kell lennie, a csatárnak muszáj felmérnie, hol helyezkednek a védők, hogy megelőzze az ilyen szituációkat. Arról nem beszélve, hogy ez egy túlságosan magas labda volt, minimális eséllyel arra, hogy elfejeli, esetleg csúsztatni lehetett volna, de ha sikerül is, akkor sem valószínű, hogy tudunk belőle indulni, mert Pepe mögött már érkezett a csapattárs biztosítani. Tehát minden szempontból teljesen fölösleges volt Priskin megmozdulása, tulajdonképpen már az is, hogy felugrott fejelni.

A KIÁLLÍTÁS

A nemzetközi kupacsapatok említésével azonban nem azt szeretnénk mondani, hogy a magyar játékosok alattomosak vagy durvák lennének – bár Pepének, vagy a vasárnapi meccsen szintén vérző fejű Cédricnek erről lehet, hogy más a véleménye –, mert ez nem lenne igaz. Ahogy említettük ugyanis, a válogatottból tíz éve nem állítottak ki senkit, ráadásul 2007-ben, Törökországban Gera Zoltán valóban súlyos játékvezetői hiba áldozata lett. Viszont a kupacsapatok példája, a 19 kiállítást követő 17 kiesés mutatja, hogy a kiélezett nemzetközi találkozókon egyszerűen nem férnek bele a koncentrációkiesésből és fegyelmezetlenségből következő buta hibák (ez nem DVSC–Mezőkövesd, vagy Mezőkövesd–Paks meccs, amelyeken a kövesdiek mindkétszer emberhátrányban tudtak győzni).

Ebbe Priskin kiállítása ugyanúgy beletartozik, mint a portugálok gólja, amikor középen Gulácsi Péterrel együtt négy ember nézte a szélről befelé szálló labdát, csak éppen a gólszerző André Silvára nem figyelt senki.

A PORTUGÁLOK GÓLJA

Az elmúlt bő egy évben kétszer fordult elő, hogy egy magyar együttes nagy bravúrra volt képesés meg tudta verni a nála magasabban jegyzett ellenfelet. Tavaly júniusban a magyar válogatottól láthattunk nagyon koncentrált, okos futballt, rendkívül fegyelmezett védekezéssel Bordeaux-ban az osztrákok elleni, 2–0-ra megnyert találkozón, amikor mi kényszerítettük bele az ellenfelet egy kiállításba. Majd idén nyáron a Videoton mutatta meg éppen a Bordeaux ellen, hogyan kell egy jegyzettebb riválissal szemben koncentráltan és eredményesen futballozni. Igaz, hogy Varga Józsefet azon a találkozón egy ugyancsak buta szabálytalanság miatt kiállították, de akkor az azért férhetett bele, mert addigra már a franciák is emberhátrányban voltak, így a Vidi meg tudta őrizni az 1–0-s előnyét.

A portugálok elleni vereség azért fájó, mert talán az első tíz percet leszámítva, amikor a kapunk elé szorítottak minket, egyenrangú ellenfelei voltunk az Európa-bajnoknak, még a piros lap után is akadt például gólszerzési lehetőségünk.

Élmény volt nézni, ahogy a „két jobbhátvédünk" egymást biztatta, támogatta Cristiano Ronaldóval szemben: Lovrencsics Gergő ugyanis sokszor annyira visszahúzódott, hogy Fiola Attilával együtt állták útját a négyszeres aranylabdásnak. Az egyik sikeres, együttes mentőakció után a fradista nem győzte lapogatni a fehérvári társa vállát.

Aztán öröm volt látni, ahogy a 17. percben egy labdaszerzés után végig tudtunk vinni egy kontrát (Dzsudzsák lövését blokkolták a végén), sőt többször is odaértünk a portugál kapu elé, szó sem volt arról, hogy csak védekeznénk. Korhut Mihály már emberhátrányban „bőrözte fel" André Silvát és Pátkai Máté nagy helyzeténél is tíz emberrel játszottunk (a kapussal állt szemben, ugyanúgy, mint a Partizan–Vidin, akkor a kapus védett, most mellé ment a lövés – bezzeg itthon az NB I-ben a Vidi–Fradin jóval messzebbről is el tudta találni a kaput).

Azt pedig egyenesen felemelő volt látni és hallani, micsoda hangulatot teremtett a nagyérdemű a lelátón. Majdnem egész stadionos, 18 ezer kartont számláló koreográfiát magyar válogatott meccsen még nem láttunk, le a kalappal a tervezők és kivitelezők előtt. Ugyanakkor le a kalappal a buzdításért is. Azt leszámítva ugyanis, hogy a portugálok a teátrális jeleneteikért időnként nagyobb füttyszót vívtak ki maguknak, mint két éve a románok (ez azért nagy szó mifelénk!), a szurkolótáborunk a mieink támogatásával volt elfoglalva. Jó, egyszer megdörrent a „Cristiano..." kezdetű, sportszerűnek éppen nem mondható rigmus, de abszolút nem ez jellemezte a mérkőzés egészét.

SZURKOLÓI ÉLŐKÉP

És aki volt Lisszabonban, tapasztalhatta, az Estadio da Luzban hiába ültek majd' 58 ezren, a hangulat elmaradt a budapestitől, mert nem volt folyamatos, szervezett szurkolás. Sőt míg a portugál fővárosba több mint kétezer magyar drukker kísérte el a világ futballtérképén abszolút nem tényező Magyarország legjobbjait, addig az Európa-bajnok Portugália hívei még ötszázan sem voltak Budapesten.

Visszatérve a futballhoz, zárásként megállapíthatjuk, egy kicsit túlpörögtek a fiúk, nem csak Priskin és nem csak a játékosok...

Fiolától is láthattunk egy értelmetlen lökést, amikor a portugálok már továbbpasszolták a labdát (szerencsére a játékvezető nem látta), míg Elek Ákos és Dzsudzsák egyaránt „kireklamált" magának egy sárgát, utóbbi egész pontosan azért kapott lapot, mert gúnyosan megtapsolta Danny Makkelie játékvezetőt, ezért nem játszhat majd a következő fordulóban. Bernd Storck segítőjét, Andreas Möllert pedig elküldték a kispadtól reklamálás miatt. Úgy, hogy előtte őt, és a szintén stábtag Szélesi Zoltánt is többször figyelmeztette már a negyedik játékvezető. Pedig kinek kellene higgadtságot, nyugodtságot árasztania az ilyen késhegyre menő csatákban, ha nem a kispadnak?

Miközben velünk ellentétben a portugálok – túl azon, hogy alakításaikkal, mutogatásaikkal azért időnként hergelték a mieinket – nagyon higgadtan, türelmesen, kivárásra futballoztak. Megvárták míg hibázunk... Tegyük hozzá, a holland játékvezető is hibázott, nem egyszer, nem kétszer, számos vitatható ítélete volt, és nem csak a mi kárunkra tévedett, még ha sokan talán úgy is érzik.

Ettől függetlenül ez nem lehet mentség, az azonban egy kicsit igen, hogy Andorra után még mindig a becsületéért is játszott a csapat. Mindenáron meg akarták mutatni a srácok, hogy igenis sokkal jobb csapatunk van annál, mint amit ott láthattunk. És ezt azért a lettek és a portugálok ellen is sikerült bizonyítani, nemhiába tapsolt állva percekig a több mint húszezres közönség – csak hát a nemzeti mezben mindig hasonló elánnal kell játszani. Bízzunk benne, hogy a jövő évi NL-találkozók és a 2019-es Eb-selejtezők során ez így is lesz.

A múlt heti két meccsel az eldőlni látszik, hogy megyünk tovább a storcki úton, aztán majd meglátjuk, hogy ez hova vezet...

FELÁLLVA TAPSOLÓ SZURKOLÓK, KÖZÖS HIMNUSZÉNEKLÉS