MTI/NSO 2010.10.01 16:40 Frissítve: 2015.03.20 02:28

82 éves korában elhunyt a Vasas-legenda Bundzsák Dezső

Péntek délután 82 éves korában elhunyt a Vasas egykori válogatott labdarúgója, Bundzsák Dezső.

 

Bundzsák Dezső (1928–2010)

Bundzsák 16 éves élvonalbeli pályafutása alatt kizárólag a Vasasban játszott, melynek színeiben 249 bajnoki mérkőzésen 73 gólt szerzett és háromszor aranyérmet is ünnepelhetett. A népszerű futballista 1957 és 1961 között 25-ször ölthette magára a címeres mezt.

1964 és 1966 között a Vasas labdarúgó-szakosztályának vezetője volt. 1966-tól hat éven át Görögországban dolgozott: a Pierikosz, a Panioniosz és az Apollon Athén vezetőedzője volt. A következő hat évben ismét itthon edzősködött. Először a SZEOL AK-nál, majd a Fősped Szállítóknál, végül a Győri MÁV DAC-nál vállalt munkát.

1979 és 1980 között az egyiptomi válogatott szövetségi kapitánya volt. 1980 és 1982 között Angyalföldön lett két évre vezetőedző. Az első idényben bronzérmesek lettek a bajnokságban. Ezután alsóbb osztályú együtteseknél (Göd, Balassagyarmat, Gyöngyös) vállalt munkát és közben egy évre visszatért a görög Pierikosz csapatához. 

A Vasas 2006-ban aranygyűrűvel tüntette ki, valamint a klub edzőközpontjának egyik műfüves pályája az ő nevét viseli.

Az angyalföldi egyesület tájékoztatása szerint a temetéséről később intézkednek.

A VASAS LEGTÖBB NB I-ES MÉRKŐZÉSEN PÁLYÁRA LÉPETT JÁTÉKOSAI
443 Komjáti András
382 Berendi Pál
364 Ihász Kálmán
361 Szilágyi I Gyula
353 Török Péter
339 Galaschek Péter
332 Várady Béla
318 Müller Sándor
316 Sárosi László
294 Bundzsák Dezső
Bundzsák Dezső 1958 nyarán (Fotó: Imago, archív)

 

 

2019.06.19 22:36:04

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2019.06.18 21:50:03

Magyar válogatott THURY GÁBOR

ALAPVONAL. A mi szintünkön a futballtudás mellett legalább annyira számítanak a »mellékes« tényezők, úgymint mentalitás és kohézió, vagy ha úgy jobban tetszik, csapategység, mint az, hogyan védekezik vagy éppen támad a válogatott.

2019.06.17 11:26:05

Magyar válogatott CSILLAG PÉTER

Hetvenötezer tisztelője búcsúztatta a közönségkedvencet a Santiago Bernabéu Stadionban.

2019.06.16 23:20:52

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ha valakinek, Marco Rossinak sikerülhet ezt elérnie. Nem utolsósorban azért, mert a földön jár. Feltehetően a válogatottal kapcsolatban is, ám nekem fontosabb, ahogy magáról beszél.

2019.06.15 23:47:42

Magyar válogatott BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Hogy ezzel hatalmas terhet rakok a csapatra? Dehogy, felejtsük el ezt a szokásos klisét. Hatalmas teher van a csapaton, aki ezt magától nem észleli, azt nem én fogom most képbe helyezni.