Vívás: Benkó Réka nem szerzett kvótát, négyen lesznek Londonban

2012.04.22. 18:21
Címkék
Nem sikerült kvótát érő helyen, azaz az első négy között végeznie a kardozó Benkó Rékának vasárnap a vívók pozsonyi olimpiai kvalifikációs versenyén, így nem lehet ott a nyári játékokon. Londonban csupán négy magyar vívó léphet majd pástra.

Benkó – Kovács Tamás szövetségi kapitány tájékoztatása szerint – a csoportkört nagyon simán vette, öt győzelmet aratott, ennek eredményeként a 16-os táblán kiemelt volt, a legjobb nyolc között viszont 15–11-es vereséget szenvedett a német színekben szereplő Bujdosó Alexandrától, az 1988-ban csapatban olimpiai bajnok, évek óta Németországban edzősködő Bujdosó Imre lányától.

„Nagyon rossz felfogásban vívott Benkó Réka a táblán. A csoportjában jó teljesítményt nyújtva mindenkit megvert, emiatt csak egy asszót kellett volna nyernie az egyenes kieséses szakaszban a kvótáért, de ekkor már passzív volt. Érthetetlen, hogy miért. Éppen azért került össze Bujdosóval, mert ő előzőleg jól vívott, ellenfele viszont nem, két vereséget is begyűjtött. Ehhez képest Rékának nem volt esélye a sokkal aktívabb riválissal szemben.”

Az európai zónaversenyre csak olyan országok küldhettek egy-egy vívót, amelyek az adott szakágban előzőleg nem szereztek egyetlen kvótát sem. A szlovák fővárosban szombaton londoni indulási jogot vívott ki magának a párbajtőröző Szász Emese, a tőröző Gátai Róbertnek azonban ugyanez nem sikerült.

A magyarok Szász sikerével négy vívókvótával rendelkeznek: korábban férfi kardban Szilágyi Áron, férfi párbajtőrben Imre Géza, női tőrben pedig Mohamed Aida biztosította helyét az ötkarikás mezőnyben. A csapatversenyekben nem lesznek érdekeltek a magyarok az olimpián.

Legfrissebb hírek

Rajt-cél győzelem Márton Richárdtól 200 pillangón az ob második napján

Úszás
3 perce

Bánki József: Jól játszik a Fradi, sok labdát szerez

Európa-liga
18 perce

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
31 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
50 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
1 órája

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
1 órája

Félóra után a Mliannak helyzete sem volt, az FTC már vezethetne a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
1 órája