Tornádó Londonban: S. Williams elsöpörte Sarapovát

KRASZ EMIL (LONDON)KRASZ EMIL (LONDON)
Vágólapra másolva!
2012.08.04. 16:48
null
Williams az első női teniszező, aki az összes GS-tornát és az olimpiát is megnyerte egyesben és párosban (Fotó: Reuters)
Serena Williams ellentmondást nem tűrő játékkal, minden idők legsimább olimpiai döntőjében 6:0, 6:1-re legyőzte Marija Sarapovát a londoni olimpia tenisztornájának női egyesének döntőjében. A 2000-ben és 2008-ban párosban olimpiai bajnoki címet szerző amerikai először nyert egyesben aranyérmet az ötkarikás játékokon. Serena Williams az első női teniszező, aki egyesben és párosban is megnyerte a négy Grand Slam-tornát és az olimpiát is.

Még Serena Williams és Marija Sarapova döntője sem hatotta meg a teniszben Wimbledonra esküdő londoni – angol, brit – nézőket, pedig ha ugyanők a klasszikus füvesen nyomják itt egy hónappal ezelőtt, garantálható a telt ház. (Speciel az amerikai ott lehetett a fináléban, amit meg is nyert.) Pedig jegyre ácsingózok így is akadtak a bejáratnál, talán velük meglett volna a telt ház. Már az olimpia eleje óta téma, hogy épp a teniszen, épp Wimbledonban miért foghíjasak a lelátók. A torna szinte lepergett, már csak egy nap van hátra, és ha vasárnap sem lesz táblás ház, akkor tényleg nagy a gond. Mondjuk, azért erre nagy összegben senki ne fogadjon: a svájci Roger Federer ellenfele a helyi kedvenc Andy Murray lesz.

1. JÁTSZMA

A fekete alapon piros és fehér pántokkal tarkított miniruhában feszítő Serena kezdte a mérkőzést, az első pont az övé lett, miután a fehér szoknyás, piros felsős Marija kerettel találta el a labdát. Aztán az amerikai vágott három ászt, az utolsót a második adogatásból. Villámkezdés.

A „Come on Murray!” bekiabálás sem segített az orosznak, aki első szervájából kettős hibát ütött. Jöttek a szokásos Sarapova-nyögések, csak a pont az nem, pedig nem sokkal később már névre szóló drukkolást is kapott a lelátóról. Három brékladához jutott Serena, amiből az elsőt rögtön gyilkos kegyetlenséggel megütött tenyeressel pontra váltotta. Öt perc alatt 2:0 Serenának. Az orosz első pontját az amerikaitól kapta, aki egy lecsapást szélesre vágott. Ettől azonnal megjött az önbizalma, megfuttatta ellenfelét, aki a sokadik labdánál elveszítette a fonalat. A lelátó azonnal nagy tombolásba kezdett, ami jól mutatta, hogy kinek a sikeréért szorítottak a nézők. Hiába…

Az orosznak esélye volt a visszabrékre és a szépítésre, mégis az amerikaié lett a gém, már a harmadik. Sarapova feléledt ugyan, de a 16. percre már 0:4-t láthatott az eredményjelzőn. Williams gyilkos hidegvérrel és nagy elánnal játszott, ráadásul megérezte a lehetőséget, hogy ellenfele nem tud koncentrálni. Az ötödik gémben 30:0-nál már a sírás kerülgette a szervát fogadó oroszt, aki kapott egy ászt, majd életjelet adott egy olyan elütéssel, amelyre Serena mozdulni sem tudott. Utóbbi aztán egy ásszal fejezte be a gémet, és került közel a szettelőnyhöz.

Az amerikai csodafegyvere – Wimbledonban a férfiakat is ide számítva neki van a legtöbb ásza! – talán a nagy szél miatt néha hatástalannak bizonyult, párszor „outot” fogott, de azért többnyire ütött. Bármi volt a felállás, valahogy Williams mindig a pálya napos oldalán játszott, Sarapova az árnyékoson. Utóbbi aztán 0:5-nél saját szervajátékában három gémlabdához jutott, amit aztán le is adott, a megnyertnek tűnő gém így kezdődhetett újfent egyenlőről. „Marija, davaj!” jött a beszólás a lelátóról, mert ugyanez angolul nem kifejezetten bizonyult hatásosnak korábban. Az amerikai a 29. percben játszmalabdához jutott, és Marija hiába lépett fel a hálóhoz, Serena Williams 6:0-ra hozta az első szettet.

2. JÁTSZMA

A második szett két Serena-ponttal indult, Sarapova megint ellenfele hálóba vágott sima labdájának köszönhetően lépett el a nulláról. Sokra nem ment vele, az amerikai hozta az adogatását. Majd ismét elvette az ellenfelét, egy príma elütéssel. Ez volt Serena negyedik brékje… A második szett közepén végleg kezdett macska-egér párharcra hasonlítani a mérkőzés, ha nem ült az ász vagy az adogatás fogadása, akkor a harmadik-negyedik ütésre már ott volt Serena kezében a nyerő. Aztán vagy megcsinálta belőle a pontot, vagy nem. Többnyire megütötte. A 40. percben már 6:0, 3:0 állt a táblán.

Sarapova sokadik homálya a nézőtérőn kötött ki, a labdát egy szőke hajú fiatalember jobb tenyerébe kapta, a lelátó elismerését kiváltva. A kamera rá fókuszált, majd ő méretes mosolyok közepette visszadobta a labdát a pályára. Úgy szóltak a mellette ülők, hogy egy életre szóló emléktől fosztotta meg magát.

Háromnegyed óra telt el, amikor Sarapova saját adogatásánál két labdára került első gémjétől. Serena túlütötte az első szerva fogadását, így az oroszban átszakadhatott végre egy lélektani gát. Olyannyira, hogy a folytatásban két bréklabdához is jutott, ám ismételten hiába. Nem úgy Serena, akinek három labdája volt a brékhez, a másodikat a hálóhoz feljőve, egy pattanás után le is csapta. Adogathatott az olimpiai aranyéremért, amelytől mindössze egy szervajáték választotta el.

„Marija, akkor is szeretlek!”, hangzott egy középkorú férfi őszinte vallomása a lelátóról, de ez nem változtatta meg a lehetetlent. Serena két meccslabdához jutott, stílszerűen ásszal végzett, 62 perc alatt.

Serena Williams testvére, Venus 2000-es olimpiai egyesben aratott sikere után ismét gyarapította a családi vitrint egy aranyéremmel, amelyben azért már ott figyel kettejük párosban szerzett ilyen színű két medáliája Sydneyből (2000) és Pekingből (2008).

Az amerikai és az orosz kiválóság tizenegyedszer csapott össze egymással, Serena kilencedszer győzött. Viszont a három wimbledoni ütközetből csupán másodszorra, legutóbb, 2010-ben nyert ugyan a nyolcaddöntőben (7:6, 6:4), a 2004-es döntőben viszont nagyon simán (6:1, 6:4) kikapott. A pekingi orosz dobogót követően – 1. Jelena Gyementyjeva, 2. Dinara Szafina, 3. Vera Zvonarjova – egy honfitársnak, Sarapovának nem sikerült történelmet írnia, meg kellett elégednie az olimpiai ezüstéremmel.

OLIMPIA 2012
TENISZ, NŐI EGYES
A 3. helyért

Azarenka (fehérororosz, 1.)–Kirilenko (orosz, 14.) 6:3, 6:4

Döntő

S. Williams (amerikai, 4.)–Sarapova (orosz, 3.) 6:0, 6:1

Ob: Serena Williams
Egyesült Államok
2. Marija Sarapova
Oroszország
3. Viktorija Azarenka
Fehéroroszország
4. Marija Kirilenko
Oroszország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik