Tengerentúli túrára utazik a férfi vízilabda-válogatott

2012.03.22. 10:59
null
Kemény Dénes eddig visszautasította a tengerentúli edzőtábor lehetőségét,<br />most viszont beillesztette a felkészülési programba (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
Május 26-án kéthetes amerikai-kanadai felkészülési túrára utazik a londoni olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott. Kemény Dénes szövetségi kapitány a vlv.hu oldalnak elmondta: várhatóan négy hivatalos mérkőzés is vár a csapatra. Hangsúlyozta: 16 éves kapitánysága alatt most először utazik úgy a tengerentúlra a válogatott, hogy edzőtáborozni megy, nem pedig világversenyre.

 

„Évek óta hívnak minket közös edzésekre az Egyesült Állmokba és Kanadába is, de eddig sose jött össze, mindig visszautasítottam a felkérést, mert indokolatlannak tartottam a költséges utazást – nyilatkozta Kemény Dénes. – A sok kikosarazás után, már tavaly kinéztem ezt az időszakot, hogy viszonozzam mindkét csapatnak az elmúlt évek magyarországi látogatásait. Az, hogy kint barátságos meccsek is lesznek, az eredeti megbeszélésnek nem volt része, igaz, ki sem volt zárva. Őszintén szólva várható volt, hogy ha már ott edzőtáborozunk, akkor az amerikai és a kanadai csapat szeretne velünk meccset is játszani. Természetesen ez nekünk mindenképpen hasznos, mert egyrészt hozzájárul a formába lendüléshez, másrészt engem segít a válogatásban is. Utazásunk költségeit egy külön támogató fedezi.”

SZAVAZÁS

Ön szerint mennyi érmet szerez a magyar olimpiai csapat Londonban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A kapitány jelezte: az első hetet az Egyesült Államokban töltik, részletek most még nem tud, de az biztos, hogy Los Angelesbe utaznak, és várhatóan kétszer – először a megérkezés másnapján, azaz május 27-én – megmérkőznek a pekingi olimpiai döntős ellenféllel. Az egyik találkozót – vélhetően az elsőt – műsorára tűzi az Amerika-szerte nagy nézettségű NBC televíziós csatorna.

„Nem lennék meglepve, ha az edzések Los Alamitosban lennének, itt van az amerikai csapat edzőközpontja. A második héten Kanadában leszünk, s a gyakorlás mellett Vancouverben és Victoria városban is játszunk egy-egy mérkőzést Kanada nemzeti csapatával” – tette hozzá.

Kemény Dénes hangsúlyozta: az elutazás előtti kéthetes budapesti munka után nem fog keretet szűkíteni, legfeljebb egészségügyi vagy más speciális ok maradhat itthon valaki, de az előfordulhat, hogy lesz olyan játékosa, aki a túrának csak egy szakaszán vesz részt.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
9 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
30 perce

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
35 perce

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
37 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
42 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
59 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
1 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája