Súlyemelés: Nagy Pétert jelölte a magyar szövetség olimpiai indulónak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.04. 20:16
Címkék
Nagy Pétert jelölte londoni olimpiai indulónak a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöksége péntek esti ülésén.

Dobos Imre MSSZ-elnök az MTI-t tájékoztatva elmondta, hogy a testület - Bökfi János szövetségi kapitány és az edzőbizottság javaslata alapján - egyhangúlag döntött a szegediek ólomsúlyú versenyzője mellett.

„Az első helyen jelöltük Nagy Petit, vagyis ha semmi se jön közbe, sem betegség, sem sérülés, sem más, ő megy Londonba, bár képben marad és tovább készül Baranyai Jani és Gyurkovics Feri is" – mondta az elnök.

Nagy tavaly megnyerte az Universiadét és a londoni előolimpián is első lett súlycsoportjában, a plusz 105 kilósok között. A franciaországi világbajnokságon összetettben nyolcadikként zárt, az idei, áprilisi, törökországi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon pedig úgy lett összprodukciójával hetedik, hogy szakításban bronzérmet érdemelt ki.

A magyar férficsapat az antalyai kontinensviadalon harcolta ki az egyetlen ötkarikás kvótát érő negyedik helyet a nemzetek rangsorában. A női válogatott ugyanakkor nem szerzett részvételi jogot a londoni játékokra, így egyetlen férfiversenyző képviseli a magyar súlyemelést a nyári olimpián.

Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Nem vehetjük félvállról a finnek elleni meccset

Kézilabda
2 perce

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
31 perce

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
1 órája

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
1 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
2 órája

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
8 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik