Olimpia: Berki minden idők egyik legnagyobbja - Smith

Vágólapra másolva!
2012.08.05. 18:26
Rendkívül szimpatikusan nyilatkozott a Berki Krisztián sikerét hozó olimpiai lólengésdöntő után Louis Smith, a finálé ezüstérmese, a magyar tornász legnagyobb riválisa.

„Nagy riválisok vagyunk, de egyben barátok is. Ha Max Whitlockon kívül valaki megver, akkor legyen az Berki Krisztián, aki minden idők egyik legjobb lólengés-specialistájaként vonul be a történelembe. Büszkeség mögötte másodiknak lennem!” – nyilatkozta Smith.

„Nem koncentráltam a többiek gyakorlatára, nem figyeltem őket, nekem magamnak is épp elég nehéz dolgom volt. Megpróbáltam kizárni mindent, lehiggadni zenehallgatással, lazítani, majd nyugodtan végrehajtani a gyakorlatomat” – tette hozzá az előkészületekről.

A meglepetésre harmadik helyen végző Max Whitlock alig akarta elhinni, hogy esélytelenként megszerezte a bronzérmet.

„Nem tudom felfogni, nem tudom elmagyarázni, mit érzek. Őrület, hihetetlen, hogy megszereztem a második bronzomat is – erre ráadásul egyáltalán nem számítottam!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik