Olimpia: Babos Tímea sima vereséget szenvedett Kerbertől

2012.07.31. 13:35
null
Babos Tímea csak szenvedett Angelique Kerber ellen <br />(fotó: Action Images)
A második fordulóban búcsúzott a női egyes küzdelmeitől Babos Tímea a teniszezők olimpiai tornáján. A 19 éves magyar lány 6:1, 6:1-re kikapott a kiemelt német Angelique Kerbertől.

Babos Tímea felszabadultan játszhatott a német Angelique Kerber elleni mérkőzésen, hiszen a 7. helyen kiemelt ellenfele egyértelműen esélyesebbnek számított. A magyar lány jól is kezdte az összecsapást, a lendület azonban nem sokáig tartott.

Babos megnyerte az első gémet, ám a folytatásban zsinórban nyolc játékot veszített el. Ez természetesen azt is jelentette, hogy Kerber könnyedén megnyerte 6:1-re az első szettet.

Babosnak az első játszmában nem volt bréklehetősége, ezzel szemben a 24 éves német sorra harcolta ki őket, és hatból hármat ki is használt.

A második játszma első két játékát is Kerber nyerte meg, akkor azonban Babos sikeresen elvette az adogatását. Babos azonban ennél jobban nem tudta megnehezíteni az idén Wimbledonban elődöntőt játszó német dolgát, aki így szűk egy óra alatt 6:1, 6:1-re megnyerte az összecsapást.

Babos vereségével nem maradt érdekelt magyar az oimpia teniszversenyében.

Kerber a következő körben a kanadai Aleksandra Wozniakot legyőző amerikai Venus Williams-szel mérkőzik.

„Jól kezdtem a mérkőzést, szerintem jó volt az első néhány gém. De ellenfelem olyan jól játszott, hogy sansztalannak éreztem a találkozót. Egyszer sem kaptam ingyen pontot, mindenért meg kellett küzdenem. Próbáltam nyerőket ütni, így a hosszú labdamenetek végén általában én hibáztam. Lehetett volna jobb meccset is játszani… Összességében szép dolognak tartom, hogy a legfiatalabb résztvevőként egyesben nyertem egy kört az olimpián. Remélem, hogy négy vagy nyolc év múlva ismét itt lehetek” – nyilatkozta a meccs után Babos Tímea.

A fiatal magyar teniszező szerdán még kemény pályán gyakorol Londonban, majd elutazik a montreali verseny selejtezőjére. Édesapja szerint le kell vonni a tanulságokat a Kerber elleni mérkőzésből is.

„Nem ezt vártam... Azt reméltük, hogy jó szervákkal szorosabb lehet a mérkőzés, de az első adogatások most nem igazán működtek és a szervák utáni első ütések sem. Timi gyámoltalan volt, túlságosan tisztelte ellenfelét. Még akkor is, amikor nem kellett volna… Meg kell oldani, hogy a jövőben ne forduljon ez elő, amikor nem ő a mérkőzés esélyese, hanem az ellenfél” – mondta Babos Csaba.

OLIMPIA 2012
TENISZ, NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Kerber (német, 7.)–Babos (magyar) 6:1, 6:1
V. Williams (amerikai)–Wozniak (kanadai) 6:1, 6:3
TENISZ, FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Bagdatisz (ciprusi)–Gasquet (francia, 16.) 6:4, 6:4

 

 

 

Legfrissebb hírek

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
9 órája

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
14 órája

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53
Ezek is érdekelhetik