Olimpia: Álmomban nem gondoltam, hogy egyből fináléba jutunk - Kammerer

2012.08.07. 11:08
Címkék
A londoni olimpián ma a férfi K–4 1000 méter előfutamával kezdődött a kajak-kenu-program. Amint arról már beszámoltunk, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású magyar egység megnyerte futamát, és a döntőbe jutott. A négyes tagjai a futam után nyilatkoztak a Nemzeti Sportnak.

Kulifai Tamás: – Ki akartuk használni, hogy egyenes ágon is be lehet jutni a döntőbe, bár nem tudtuk, hogy az ellenfeleink közül ki mire képes. Ebben a hideg időjárásban nagyon bekezdtünk, az utolsó kétszázig ki is lógtunk, de a végén nagyon jöttek ránk a csehek. Van ennél jobb hajránk is, bízom benne, hogy tényleg jön a meleg, ahogyan azt az időjárás-jelentésekben láthattuk. Nem ez volt életünk pályája, az biztos.Kulifai Tamás: – Ki akartuk használni, hogy egyenes ágon is be lehet jutni a döntőbe, bár nem tudtuk, hogy az ellenfeleink közül ki mire képes. Ebben a hideg időjárásban nagyon bekezdtünk, az utolsó kétszázig ki is lógtunk, de a végén nagyon jöttek ránk a csehek. Van ennél jobb hajránk is, bízom benne, hogy tényleg jön a meleg, ahogyan azt az időjárás-jelentésekben láthattuk. Nem ez volt életünk pályája, az biztos.

Kammerer Zoltán: – Nagyon nyomtuk, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyből bejutunk a fináléba. Nem versenyeztünk még ebben a felállásban, nem sztrókoltam ezt a négyest, az Eb után cseréltünk, úgy érzem, tudtunk javulni. Úgy terveztük, hogy ötszáznál pozícióban legyünk, ki is néztem, és nem hittem a szememnek, hogy elöl vagyunk. Pszichésen számít igazán sokat, hogy nem kell még egy futamot mennünk a döntőért. A végén már nagyon vártam, hogy beérjünk, számoltam a bójákat, mennyi van még hátra: kilenc, nyolc, hét... A többi számban azért megvannak az esélyesek, a férfi négyes azonban kiszámíthatatlan, erre bizonyíték, hogy nincs itt az olimpiai, a világ- és az Európa-bajnoki címvédő sem.

Pauman Dániel: – Téli olimpia augusztusban Londonban. Nagyon hideg van, ráadásul én hátul ülök, kapom végig a vizet rendesen, pluszba hozzá a szelet is. Ötszázon még teljesen rendben voltunk, utána viszont nagyon besavasodtunk, úgy mozogtunk, mint a hernyók. Életünk egyik legrosszabb pályája volt ez, amellyel most nyertünk, de nem idegeskedünk, tudunk mi ennél sokkal jobbat is.

Legfrissebb hírek

Nincs döntés Bostonban, jön a kétszer 15 perc hosszabbítás

Foci vb 2026
6 perce

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
25 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
37 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
40 perce

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
44 perce

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
48 perce

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
1 órája

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik