Olimpia: a triatlonos Kovács bukott, 51. lett, svájci arany

Vágólapra másolva!
2012.08.04. 12:21
Címkék
A londoni olimpián női triatlonban a svájci Nicola Spirig nyert. Kovács Zsófia 51. lett.

Női triatlonban az úszás után brit Lucy Hall vezetett a dán Line Jensen és a japán Adacsi Mariko előtt, míg Kovács Zsófia az 50. volt, de az átöltözés után már a 47. helyen kezdett tekerni.

A kerékpározás során az első ellenőrzőpontnál azonban már jelentősen átalakult a sorrend. Az amerikai Laura Bennett állt az élre, Kovács pedig a 46. helyre jött fel. A folytatásban azonban versenyzőnk az egyik kanyarban megcsúszott és elesett. A versenyt folytatni tudta, de visszaesett az 52. helyre.

A kerékpározás alatt egyébként többen is elestek a csúszós úton, ketten ki is estek a versenyből (majd később még egy induló feladta). Az élen többször is változott az állás, a futást a német Anja Dittmer kezdte az első helyen, aki az új-zélandi Andrea Hewitt-tal holtversenyben, 1:25.36-os idővel zárta az élen a kerékpározást. Összetettben azonban beékelődött közéjük a svéd Lisa Norden. Kovács a 47. volt, amikor leszállt a kerékpárról, de mire cipőt váltott már a 46. helyen kezdte a futást.

A negyedik olimpiáján induló 36 éves Dittmer, a kenus klasszis, Andreas Dittmer testvére a futásban gyorsan leszakadt az élcsoporttól, és a 12. lett. Az olimpiát végül hatalmas hajrában, 1:59.48 órás időeredménnyel a kétszeres Európa-bajnok svájci Nicola Spirig nyerte meg – célfotó döntött a javára a svéd Lisa Nordennel szemben. A harmadik helyre az ausztrál Erin Densham futott be. Kovács Zsófia az 51. helyen ért célba.

„Ennél jobb eredményre számítottam az első olimpiámon, de sajnos nagyot estem az egyik kanyarban” – mondta Kovács Zsófia az MTI-nek.

„A nálam rutinosabb versenyzők a gyakori iramváltásokkal szétrángatták a mezőnyt, így nem is volt esélyem felérni az élmezőnyre a bukásom után. Pedig biztos voltam benne, hogy a mezőny első harmadában végezhetek. Mivel a kerékpár nem rongálódott meg, folytattam a versenyt, de úgy voltam vele, csak biztonságosan érjek végig. A futásnál is fájt a lábam. Sajnálom, hogy ennyi sikerült” – tette hozzá Kovács.

OLIMPIA 2012
NŐI TRIATLON
1. Nicola Spirig (Svájc) 1:59:48.00 óra
2. Lisa Norden (Svédország) 1:59:48.00
3. Erin Densham (Ausztrália) 1:59:50
4. Sarah Groff (Amerikai Egyesült Államok) 2:00:00.00
5. Helen Jenkins (Nagy-Britannia) 2:00:19.00
6. Andrea Hewitt (Új-Zéland) 2:00:36.00
...
51. Kovács Zsófia (Magyarország) 2:10:39

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik