Olimpia: női pólósaink elődöntője, Kovács Katalinék a vízen - a keddi program

Vágólapra másolva!
2012.08.07. 00:18
A londoni ötkarikás játékok keddi napján sem maradunk magyar érdekeltségű események nélkül, sőt női vízilabda-válogatottunk a döntőbe jutásért száll harcba Spanyolországgal 20.40 órakor. Kajak-kenusaink is folytatják, három számban leszünk érdekeltek. Az atlétikaversenyeken a gerelyhajító Juhász Vandáért és a 110 méteres gátfutásban induló Baji Balázsért és Kiss Dánielért szoríthatunk. Lőrincz Tamás birkózik, míg Nagy Péter súlyt emel kedden.
LONDONI OLIMPIA 2012 – AUGUSZTUS 7-I PROGRAM (KEDD)
Gyeplabda Férfi gyeplabda Dél-Korea–Hollandia (B-csoport) augusztus 7. 9:30
Kajak-kenu Férfi K–4 1000 előfutam augusztus 7. 10:30 Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Paumann Dániel, Tóth Dávid
Kajak-kenu Férfi C–2 1000 előfutam augusztus 7. 10:46
Atlétika Női gerelyhajítás selejtező augusztus 7. 11:00 Juhász Vanda
Kerékpár Férfi keirin 1. forduló augusztus 7. 11:00
Kézilabda Női kézilabda Brazília–Norvégia (negyeddöntő) augusztus 7. 11:00
Lovassport Díjlovaglás csapat döntő augusztus 7. 11:00
Lovassport Díjlovaglás egyéni döntő augusztus 7. 11:00
Műugrás Férfi 3 méter elődöntő augusztus 7. 11:00
Kajak-kenu Férfi K–4 1000 elődöntő augusztus 7. 11:01
Kajak-kenu Női K–1 500 előfutam augusztus 7. 11:07 Kozák Danuta
Atlétika Férfi 110 gát előfutam augusztus 7. 11:10 Baji Balázs, Kiss Dániel
Kerékpár Női omnium 3 km-es üldözőverseny augusztus 7. 11:19
Kajak-kenu Női K–2 500 előfutam augusztus 7. 11:35 Douchev-Janics Natasa, Kovács Katalin
Atlétika Férfi hármasugrás selejtező augusztus 7. 11:45
Gyeplabda Férfi gyeplabda Ausztrália–Pakisztán (A-csoport) augusztus 7. 11:45
Atlétika Női 5000 méter előfutam augusztus 7. 11:55
Asztalitenisz Női csapat Dél-korea–Szingapúr (bronzmérkőzés) augusztus 7. 12:00
Kajak-kenu Férfi C–2 1000 elődöntő augusztus 7. 12:09
Kerékpár Férfi keirin vigaszág augusztus 7. 12:19
Triatlon Férfi triatlon döntő augusztus 7. 12:30
Kajak-kenu Női K–1 500 elődöntő augusztus 7. 12:30 Kozák Danuta
Atlétika Férfi 200 méter előfutam augusztus 7. 12:50
Kajak-kenu Női K–2 500 elődöntő augusztus 7. 12:51 Douchev-Janics Natasa, Kovács Katalin
Vitorlázás Férfi 470-es 9. és 10. futam augusztus 7. 13:00
Vitorlázás Női 470-es 7. és 8. futam augusztus 7. 13:05
Birkózás Férfi kf. 66 kg 1. forduló augusztus 7. 14:00
Birkózás Férfi kf. 96 kg 1. forduló augusztus 7. 14:00
Röplabda Női röplabda Japán–Kína (negyeddöntő) augusztus 7. 14:00
Vitorlázás Férfi szörf döntő augusztus 7. 14:00
Birkózás Férfi kf. 66 kg nyolcaddöntő augusztus 7. 14:30 Lőrincz Tamás– Frank Stäbler (német)
Birkózás Férfi kf. 96 kg nyolcaddöntő augusztus 7. 14:30
Kézilabda Női kézilabda Spanyolország–Horvátország (negyeddöntő) augusztus 7. 14:30
Gyeplabda Férfi gyeplabda Argentína–Dél-Afrika (A-csoport) augusztus 7. 14:45
Kosárlabda Női kosárlabda Egyesült Államok–Kanada (negyeddöntő) augusztus 7. 15:00
Torna Férfi korlát döntő augusztus 7. 15:00
Vitorlázás Női szörf döntő augusztus 7. 15:00
Vízilabda Női vízilabda Olaszország–Kína az 5–8. helyért augusztus 7. 15:10
Birkózás Férfi kf. 66 kg negyeddöntő augusztus 7. 15:30 Lőrincz Tamás
Birkózás Férfi kf. 96 kg negyeddöntő augusztus 7. 15:30
Torna Női gerenda döntő augusztus 7. 15:47
Birkózás Férfi kf. 66 kg elődöntő augusztus 7. 16:00 Lőrincz Tamás
Birkózás Férfi kf. 96 kg elődöntő augusztus 7. 16:00
Röplabda Női röplabda Oroszország–Brazília (negyeddöntő) augusztus 7. 16:00
Szinkronúszás Páros döntő augusztus 7. 16:00
Vitorlázás Női elliott selejtező augusztus 7. 16:00
Vitorlázás Női elliott negyeddöntő augusztus 7. 16:05
Asztalitenisz Női csapat Kína–Japán (döntő) augusztus 7. 16:30
Súlyemelés Férfi +105 kg B-csoport augusztus 7. 16:30 Nagy Péter
Vízilabda Női vízilabda Egyesült Államok–Ausztrália (elődöntő) augusztus 7. 16:30
Torna Férfi nyújtó döntő augusztus 7. 16:37
Gyeplabda Férfi gyeplabda India–Belgium (B-csoport) augusztus 7. 17:00
Kerékpár Női sprint elődöntő augusztus 7. 17:00
Kerékpár Női omnium 10 km-es scratch augusztus 7. 17:07
Kosárlabda Női kosárlabda Ausztrália–Kína (negyeddöntő) augusztus 7. 17:15
Torna Női talaj döntő augusztus 7. 17:23
Kerékpár Férfi keirin 2. forduló augusztus 7. 17:34
Kerékpár Női omnium 500 m-es időfutam augusztus 7. 17:53
Kézilabda Női kézilabda Oroszország–Dél-Korea (negyeddöntő) augusztus 7. 18:00
Labdarúgás Férfi labdarúgás Mexikó–Japán elődöntő (Wembley) augusztus 7. 18:00
Strandröplabda Férfi strandröplabda elődöntő augusztus 7. 18:00
Strandröplabda Női strandröplabda elődöntő augusztus 7. 18:00
Kerékpár Női sprint döntő augusztus 7. 18:26
Birkózás Férfi kf. 66 kg vigaszág - bronzmérkőzés augusztus 7. 18:45
Birkózás Férfi kf. 96 kg vigaszág - bronzmérkőzés augusztus 7. 18:45
Kerékpár Férfi keirin a 7.-12. helyért augusztus 7. 18:55
Kerékpár Férfi keirin döntő augusztus 7. 19:00
Birkózás Férfi kf. 66 kg döntő augusztus 7. 20:03 Lőrincz Tamás
Vízilabda Női vízilabda Oroszország–Nagy Britannia az 5–8. helyért augusztus 7. 19:20
Birkózás Férfi kf. 96 kg döntő augusztus 7. 19:48
Atlétika Férfi magasugrás döntő augusztus 7. 20:00
Gyeplabda Férfi gyeplabda Spanyolország–Nagy Britannia (A-csoport) augusztus 7. 20:00
Műugrás Férfi 3 méter döntő augusztus 7. 20:00
Röplabda Női röplabda Egyesült Államok–Dominikai Köztársaság (negyeddöntő) augusztus 7. 20:00
Súlyemelés Férfi +105 kg döntő augusztus 7. 20:00
Atlétika Női távolugrás selejtező augusztus 7. 20:05
Atlétika Női 100 gát elődöntő augusztus 7. 20:15
Vízilabda Női vízilabda Magyarország–Spanyolország elődöntő augusztus 7. 20:40
Atlétika Férfi diszkoszvetés döntő augusztus 7. 20:45
Labdarúgás Férfi labdarúgás Dél-Korea–Brazília elődöntő (Manchester) augusztus 7. 20:45
Atlétika Férfi 800 méter elődöntő augusztus 7. 20:55
Kosárlabda Női kosárlabda Törökország–Oroszország (negyeddöntő) augusztus 7. 21:00
Atlétika Női 200 méter elődöntő augusztus 7. 21:25
Kézilabda Női kézilabda Franciaország–Montenegró (negyeddöntő) augusztus 7. 21:30
Ökölvívás Férfi 52 kg negyeddöntő augusztus 7. 21:30
Atlétika Női 100 gát döntő augusztus 7. 22:00
Röplabda Női röplabda Olaszország–Dél-Korea (negyeddöntő) augusztus 7. 22:00
Strandröplabda Férfi strandröplabda elődöntő augusztus 7. 22:00
Strandröplabda Női strandröplabda elődöntő augusztus 7. 22:00
Atlétika Férfi 1500 méter döntő augusztus 7. 22:15
Gyeplabda Férfi gyeplabda Németország–Új-Zéland (B-csoport) augusztus 7. 22:15
Ökölvívás Férfi 69 kg negyeddöntő augusztus 7. 22:30
Kosárlabda Női kosárlabda Franciaország–Csehország (negyeddöntő) augusztus 7. 23:15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik