Murray simán legyőzte Federert az olimpiai aranyért

Vágólapra másolva!
2012.08.05. 17:23
null
Murray hazai közönség előtt lett olimpiai bajnok (Fotó: Reuters)
Címkék
A londoni olimpia férfi tenisztornáján brit aranyérem született: Andy Murray három szettben legyőzte a svájci világelsőt, Roger Federert.

 

Roger Federer döntőbe jutásán talán senki nem lepődött meg, hisz a svájci világelsőnek egyedül az olimpiai bajnoki cím hiányzik elképesztő gyűjteményéből. Andy Murray fináléba kerülése már nem volt ennyire papírforma, hisz a brit játékosnak az elődöntőben Novak Djokoviccsal kellett megmérkőznie. Murray legyőzte a szerbet, így rövid idő alatt másodszor játszhatott döntőt Wimbledonban. Az már csak a sors fintora, hogy július elején szintén Federer volt az ellenfele – akkor a svájci nyert.

A hazai pályát élvező brit ráadásul azon kevesek közé tartozik, akinek nem negatív a Federerrel szembeni mérlege, igaz 6–2-es kezdése óta (a svájci előszeretettel kezd rosszul a nagy játékosok ellen, de általában fordít az évek során) pont ennek ellenkezőjét érte el, így a meccs előtt 8–8-cal álltak a felek. Ami a GS-torna döntőit illeti, egyértelműbb már nem is lehetne. Federer 24 fináléjából 17-szer diadalmaskodott eddig, míg Murray mind a négyet elbukta. Háromszor Federer ellen... Az első három döntője során szettet sem nyerő Murray átlépni látszott árnyékán az idei wimbledoni fináléban, de az első megnyert szett után többre nem futotta, amikor pedig a harmadik játszma 1:1-es állásánál behúzták a tetőt a teniszstadionban, még a maradék esélye is elszállt, innentől kezdve az addig teljesen kiegyenlített játék már a múlté volt, Federer magabiztosan nyerte meg a találkozót.

Az első szettet ezúttal is a brit vitte: 2:3-as és 3:5-ös állásnál is elvette Federer adogatását. A svájci az első játékrészében tizenegy ki nem kényszerített hibát ütött, valamint két breaklabdájából egyiket sem tudta kihasználni.

Murray a második szettre is átmentette formáját: rögtön az első Federer-adogatásnál elvette ellenfele szerváját, majd 0:2-nél a brit hat breaklabdát is hárítva húzta be a gémet. Nem volt még vége, Federer a következő adogatását egy kettős hibával adta át Murraynek (0:4). Federernek 1:5-nél (Murray adogatásánál) labdája volt a 2:5-höz, de a hálóba ütött, így ez a szett is a brité lett (1:6).

A harmadik szettben Murray megint brillírozott, ezúttal 2:2-nél breakelt, ami elég volt az olimpiai aranyhoz. A brit 5:4-es vezetésnél, 40:15-nél stílusosan ásszal nyerte meg a meccset.

Nagy-Britannia 1920-ban nyert legutóbb aranyérmet teniszben, most Murray személyében új bajnokot ünnepelhet.

Elképzelhető, hogy Federernek ez volt az utolsó esélye egyesben az olimpiai aranyra – bár ki tudja, négy év múlva, Rióban mire lesz képes a néhány nap múlva 31. születésnapját ünneplő klasszis...

OLIMPIA 2012
TENISZ, FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Federer (svájci, 1.)–Murray (brit, 3.) 2:6, 1:6, 4:6
FÉRFI EGYES, A 3. HELYÉRT
Djokovics (szerb, 2.)–Del Potro (argentin, 8.) 5:7, 4:6
NŐI PÁROS, DÖNTŐ
Andrea Hlavácková, Lucie Hradecká (cseh, 4.)–Serena Williams, Venus Williams (amerikai) 4:6, 4:6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik