Motorosruhában a nagykövet nyomában

2012.05.22. 17:37
null
Sors Tamás is új élményekkel gazdagodott a Hungaroringen (fotó: MTI)
Címkék
A Londonra készülő paralimpikonok mindenre képesek: ha kell, terepen vezetnek, meredek emelkedőkön és lejtőkön, ha kell, magán a ringen, autót, motor. Száz nappal a játékok kezdete előtt új élményekkel gazdagodtak.

 

Iszonyatos hangdübörgés – motoros nyílt nap – fogadta a hét elején, 100 nappal a londoni paralimpia előtt parasportolóinkat a Hungaroringen. De ők nemcsak bámészkodni jöttek ide sem, hanem vezetni, autót, motort, terepen, tanpályán, sőt magán a ringen is.

Az aktív programban a Vezetéstechnikai Centrum munkatársai először a terepi viszonyok között, vizesárokban, libikókán, harmincöt fokos emelkedő oldalában adtak az anyósülésről tanácsokat a vállalkozó kedvű sportolóknak, a kihívásokban az úszó Sors Tamás és a vívó Mató Gyula járt az élen, akik azonnal vállalták a vezetést.

A tanpályán aszfalton, síkos úton tanulták, hogyan kell reagálni a váratlan helyzetekre, a tanácsokat rádión hallgatták. Aztán következett a várva várt kör a ringen. Mint a londoni éremesélyes, világcsúcstartó Sors Tamás elmondta, szereti nézni a Formula–1-et, de „főleg az elejét és a végét.” Végigvezetni egy kölcsönkapott személygépkocsit neki is élmény volt, ahogy Mató Gyulának is, bár neki nem volt új az érzés. A motorjával többször is kipróbálta már a ringen a száguldást, mint mondta, tudja milyen 250-nel repeszteni a célegyenesben.

„Azt hittem, milyen penge vagyok, aztán a célegyenes végén sorra szúrtak be mellém a többiek, mert a lábam miatt nehezebb fékeznem” – mondta. Most előbb autóval várt rá egy-két kör, aztán a motoros ruhában. De a ruhájára egy kicsit várnia kellett, mert kölcsönadta Jonathan Knott brit nagykövetnek, akit a látottak teljesen elvarázsoltak, és nem tudott ellenállni, hogy mindent maga is kipróbáljon. Közben a helyszínen népszerűsítette Londont, az olimpia és a paralimpia helyszínét.

 

Legfrissebb hírek

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót Torontóban

Foci vb 2026
4 perce

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
13 perce

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
20 perce

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
36 perce

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
49 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
59 perce

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
1 órája

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik