Második helyen zárt a Kemény-csapat

Vágólapra másolva!
2012.07.01. 19:45
null
Madaras góljai sem értek győzelmet a magyar csapatnak (Fotó: Tumbász Hédi – NS-archív)
Címkék
A cosenzai férfi vízilabdatorna döntőjében Magyarország 10–8-ra kikapott Montenegrótól, így a második helyen végzett a nyolccsapatos viadalon.

 

Az eindhoveni Európa-bajnokság ezüstérmese kezdte jobban a döntőt, hiszen Radovics vezetésével gyorsan háromgólos előnyre tett szert, amelyet az első szünetig Madaras és Szivós találatával egyre csökkentett a magyar együttes (2–3).

Az első nem emberelőnyös gólra a második negyedben került sor, Madaras révén egyenlített Kemény Dénes csapata, de Ivovics második gólja, majd Draskovics lefordulást követő találata után ismét meglépni látszott Montenegró. A félidő előtt azonban Hárai minimalizálta a különbséget (4–5).

A nagyszünet után Varga Tamás góljával újra egyenlítettünk, ám Brguljan és Radovics révén megint kettőre nőtt a hátrány, és bár Hosnyánszky a harmadik harmadban kétszer is eredményes volt, Radovics és Ivovics továbbra is tarthatatlannak bizonyult, így az utolsó játékrészre 9–7-es montenegrói előny mellett készültek a felek.

A záró negyedben Biros ismét egyre csökkentette a különbséget, de Ivovics negyedik gólja végleg eldöntötte az összecsapás kimenetelét (8–10), vagyis a második helyen végzett a magyar csapat.

FÉRFI VÍZILABDA, COSENZAI TORNA
DÖNTŐ
MONTENEGRÓ–MAGYARORSZÁG 10–8 (3–2, 2–2, 4–3, 1–1)
Cosenza 600 néző. V: Margeta (szlovén), Caputi (olasz)
MONTENEGRÓ: Sefik – Drasko Brguljan 1, Paskovics, Petrovics, Vukcsevics, Radovics, 4, M. Janovics, N. Janovics, A. Ivovics 4, Klikovacs, Ticics, Draskovics 1, Szcsepanovics (kapus). Szövetségi kapitány: Ranko Perovics
MAGYARORSZÁG: Baksa – Biros 1, Kásás, Varga T. 1, Hárai 1, Hosnyánszky 2, Kiss G. Cs: Szécsi (kapus), Steinmetz Á., Madaras 2, Varga Dénes, Varga Dániel, Szivós 1. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 9/5
MESTERMÉRLEG
Kemény Dénes: – Ismertük a veszélyét annak, hogy ha az ember szombaton este nagy közönség előtt legyőzi a hazai csapatot, az nem ad jó starthelyzetet a döntőre. Volt már ezzel kapcsolatban többször is negatív tapasztalatunk. Ennek ellenére újra beleestünk a csapdába, mire észbe kaptunk, nulla három volt, és attól kezdve futottunk a pénzünk után. Törvényszerű volt így, hogy kikaptunk, ráadásul amikor az ember küzd, és maximum döntetlenre áll, de inkább az ellenfél vezet, akkor a fáradtság is jobban kiütközik. A térfélcsere után nagyon látszott, hogy ez az ötödik meccsünk, és ugyan az ellenfélnek is, de őket vitte előre a vezetés lendülete. A torna nagyon hasznos volt, és az első edzés környékén került szóba, hogy az erős frusztráció a felkészülés közben segít majd, hogy az olimpián a csapat jobban bírja a gyűrődést: tizenkét nap alatt, kilenc meccset vívunk, ami nagyon sok, de remélem Londonban meglesz a haszna.
FÉRFI VÍZILABDA, COSENZAI TORNA
DÖNTŐ
Magyarország–Montenegró 8–10 (2–3, 2–2, 3–4, 1–1)
A 3. HELYÉRT
Olaszország–Szerbia 10–7
AZ 5. HELYÉRT
Ausztrália–Kanada 7–5
A 7. HELYÉRT
Görögország–Kazahsztán 7–3
A torna végeredménye
1. Montenegró
2. MAGYARORSZÁG
3. Olaszország
4. Szerbia
5. Ausztrália
6. Kanada
7. Görögország
8. Kazahsztán

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, most nincs újonc

Magyar válogatott
8 perce

BL: nem játszik a Barcelona ellen a PSG aranylabdása és kapitánya sem

Bajnokok Ligája
8 perce

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
28 perce

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
49 perce

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
52 perce

Jégkorong: „halhatatlan” lett a szövetségi kapitány

Jégkorong
56 perce

Vb-selejtezők: szurkolói viselkedése miatt megbírságolták a szerbeket

Foci vb 2026
1 órája

Fanatikusként is támogatja csapatát a világbajnok Lukas Podolski

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik