Nemzetisport.hu 2012.04.20 15:28 Frissítve: 2015.02.27 01:09

Küldetés teljesítve! Női pólóválogatottunk kijutott az olimpiára

A magyar női vízilabda-válogatott 18–5-re legyőzte Kazahsztánt a trieszti ötkarikás selejtezőtorna negyeddöntőjében, így bejutott a négy közé. Ami azonban fontosabb, Merész András együttese ezzel a sikerrel kvalifikálta magát a londoni olimpiára. A döntőért szombaton a spanyol együttessel mérkőzhetünk meg.

Nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat (Fotó: Mirkó István)

A sport szellemét szem előtt tartva tegnap még nem lehetett kijelenteni, hogy a női vízilabda-válogatott kijutott a londoni olimpiára, de gyakorlatilag már akkor biztossá vált a kvalifikáció. A csoportgyőzelemnek köszönhetően ugyanis elkerültük a nagy csapatokat a negyeddöntőben, Kazahsztán ellen pedig kötelező volt a győzelem.

NYILATKOZATOK 
Drávucz Rita: Ma küldetést teljesítettünk, s a missziónk sikerrel járt »
Takács Orsolya: Nehéz csoport után könnyű ág jött, de megérdemeltük »
Szücs Gabriella: Végig hittem benne, hogy sikerül »
Bolonyai Flóra: Fel se merült bennem, hogy nem juthatunk ki az olimpiára »                    (MTI)

A lányok pedig az első pillanatoktól kezdve jelezték, hogy ezen a meccsen bizony csak magyar győzelem lehetséges. Nagyon jól kezdtünk: Keszthelyi Rita és Czigány Dóra távoli góljaival egyből elhúztunk 3–0-ra, amire csak Zubkova válaszolt. Végül az első negyedet 6–1-re nyertük meg, és a folytatásban sem kellett izgulnunk.

Látszott, hogy a két együttes között vagy kétosztálynyi különbség van. A kazahok ugyan lelkesen játszottak, de nem voltak egy súlycsoportban a magyar csapattal, amely fél gőzzel is simán tovább növelte az előnyét. Ellenfelünk minden második támadása befejezetlen maradt: vagy nem lőttek kapura és eldobták a sarokba a labdát, vagy mi szereltünk.

Erőfölényünkre különösen jellemző, hogy 30-40 százaléknál nem adott ki többet magából a magyar válogatott.

 
Csurka Gergely blogja:
Emberfór: A csajok Londonban (megérdemelten!), plusz üzenet a Vasasnak Triesztből

Merész Bandi veretes röhögések közepette meséli az első, 1984-es bajnoki döntő ma már tényleg anekdotába illő részleteit. Hogy Szentesen a jónép megsértődött, amikor a forró júliusi napon kizavarták a fürdőzőket a vízből, mondván, itt most női vízilabda- meccs következik. A további részleteket itt találja meg!

A második negyed közepén 7–2-re „feljött" Kazahsztán (értsd: dobtak egy újabb gólt a meccsen), Bujka Barbara és Keszthelyi azonban gondoskodott arról, hogy a megnyugtatónál is megnyugtatóbb előnnyel (9–2) menjünk a nagyszünetre.

A második félidőben igazából csak az volt a kérdés, hogy mikor érjük el először a tízgólos különbséget. Ez a pillanat még a harmadik negyed vége előtt érkezett el, amikor is Kisteleki Hanna ötméteresével már 12–2-re vezettünk.

Végül Merész András együttese 13 gólos győzelmet aratott, s a játékosok immár teljes nyugalommal szemlélhetik az ennél valószínűleg jóval izgalmasabb „maradék" három negyeddöntőt.

A magyar csapat az elődöntőben Spanyolországgal találkozik, amely két góllal nyert  Görögország ellen, így utóbbiak  vb-címvédőként lemaradtak az olimpiáról.

A LONDONI MEZŐNY: Nagy-Britannia (rendező), Egyesült Államok (a pán-amerikai játékok győztese), Kínai (Ázsia bajnoka), Ausztrália (Óceánia bajnoka), Magyarország, Oroszország, Spanyolország, Olaszország (a selejtező továbbjutói)
 

„ÁLMUNK NINCS, CÉLUNK VAN: AZ OLIMPIAI ARANYÉREM”

 

 

 NŐI VÍZILABDA, OLIMPIAI SELEJTEZŐ, NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN 18–5 (6–1, 3–1, 4–1, 5–2)
Trieszt, 600 néző. V: Williams (új-zélandi), Klopper (holland)
MAGYARORSZÁG: Bolonyai – Czigány D. 1, KESZTHELYI 3, Takács O., BUJKA B. 4, Szücs G. 1, Drávucz 1. Cs: Tóth I. 1, Csabai, ANTAL 3, Kisteleki H. 2, Menczinger K. 2. Szövetségi kapitány: Merész András
KAZAHSZTÁN: Ritova – Alekszandrova 1, Turova 2, Rozsenceva, Gricenko 2, Akilbajeva, Jakajeva. Cs: Csegodajeva, Vassziljeva, Zubkova, Garijeva, Marina. Szövetségi kapitány: Andrej Szazjikin
Gól – emberelőnyből: 4/3, ill. 2/0
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/0
További eredmények
Oroszország–Kanada 7–6 (4–1, 1–1, 1–1, 1–3)
Spanyolország–Görögország 9–7 (1–0, 5–6, 2–1, 1–0)
Olaszország–Hollandia 7–6 (2–2, 3–3, 0–1, 2–0)
 
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Magyarország–Spanyolország – 18.30 óra
Oroszország–Olaszország – 20
AZ 5–8. HELYÉRT
Kazahsztán–Görögország
Kanada–Hollandia

 

PERCRŐL PERCRE
32. perc: vége a mérkőzésnek. Bejutottunk a legjobb négy közé. Ott vagyunk a londoni olimpián!
32. perc: Bujkát centerben szerelték.
32.perc: ötméterest kapott Kazahsztán, de Jakajeva lövését megfogta Gangl.
32. perc: ismét labdát szereztünk.
31. perc: rossz bejátszás után jöhettek a kazahok.
30. perc: Kisteleki a jobb oldalról okosan lőtte vissza a labdát a hosszúba.18–5
29. perc: Szücs távoli lövése pattant ki a kapufáról, de Menczinger másodszorra már bevette a kazah kaput. 17–5
29. perc: Antal az újabb magyar gólszerző. 16–5
28. perc: Bujka maradt elöl egy emberrel. A magyar center beforgatta ellenfelét és megszerezte a találkozón a negyedik gólját. 15–5
27. perc: ismét Rozsenceva! Tízen belülre kerültek a kazahok.14–5
27. perc: Bujka ismét centerből (ezúttal a víz alól) vette be a kazah kaput. 14–4
26. perc: Ritova ismét védett egyet.
25. perc: az első támadás kimaradt, a másik oldalon pedig elváltottuk magunkat, amit Rozsenceva használt ki közelről. 13–4
25. perc: elkezdődött az utolsó negyed. Mi hoztuk el a labdát.
Véget ért a harmadik negyed. Ha az utolsóra ki sem állunk, akkor is ott vagyunk az olimpián.
24. perc: Drávucz azonnal visszaállította a tízgólos különbséget. 13–3
24. perc: Rozsenceva gólt szerzett. Már csak kilenccel vezettünk. 12–3
23. perc: ötméterest kaptunk. Kisteleki Hanna a bal felsőbe pattintotta a labdát.12–2
23. perc: nagyon gyengén játszották meg a fórt. A kapuig sem jutott el a labda...
22. perc: magyar kiállítás, kazah időkérés.
22. perc: megint eldobta a sarokba a labdát a kazah csapat.
21. perc: kapufára vágták a kazahok.
21. perc: a Bolonyait váltó Gangl védett. Drávucz kiállítása miatt azonban kettős emberhátrányba került a magyar csapat.
21. perc: magyar kiállítás. 
21. perc: Bujka kapott centerben labdát, kiemelkedett, és kíméletlenül a kapuba vágta azt. 11–2
Könnyedén játszottunk, simán vezettünk.
20, perc: emberelőnybe kerültünk, de elkapkodtuk.
19. perc: most ellenünk kontrát fújtak a játékvezetők.
19. perc: Gricsenko kontrája után mi támadhattunk.
18. perc: egy rossz lövés után jöhetett újra a kazah válogatott.
18. perc: remekül védekeztünk. A kazahok eldobták a sarokba a labdát.
17. perc: Szücs hat méterről lőtte ki a bal felső sarkot. 10–2
17. perc: elkezdődött a harmadik negyed. Mi hoztuk el a labdát.
16. perc: vége a második negyednek.
16. perc: Keszthelyi ismét megúszott, de ezúttal belőtte a ziccert. Ritova feje fölé vágta a labdát. 9–2
14. perc: Keszthelyi úszott meg, de Ritova bravúrral védte a ziccert.
13. perc: Bujka azonnal kihasználta. 8–2
13. perc: magyar emberelőny.
13. perc: megint labdát szereztünk, úgy, hogy Kazahsztán nem lőtt kapura.
12. perc: ezúttal nem lőttünk kapura, de nagy gond továbbra sem volt.
12. perc: Turova góljával némileg zárkóztak a kazahok. 7–2
11. perc: Menczinger a következő támadásból betalált. 7–1
11. perc: Kisteleki került lövőhelyzetbe a jobb oldalon, de Ritova védett.
10. perc: labdát szereztünk.
9. perc: a másik oldalon kontrát fújtak a kazahok ellen.
9. perc: Bujkát szerelték.
9. perc: elkezdődött a második negyed. Drávucz kissé „beragadt", így a kazahok hozták el a labdát.
8. perc: Bujka távoli, kapu tetején landoló ejtésével ért véget az első negyed.
8. perc: két támadás egymás után lövés nélkül: a kazahok és a mieink sem lőttek kapura
A ljubljanai hoki-vb-ről mintegy 100-120 magyar szurkoló ruccant át Triesztbe, hogy szurkoljon a magyar lányoknak.
7. perc: kivédekeztük. A fordulás után pedig Keszthelyi maradt ziccerben a kapu előtt. Nem is hibázott. 6–1
7. perc: magyar kiállítás.
7. perc: Bujka ellen megint kontrát fújnak centerben
7. perc: Bolonyai úszott ki a kapujából, és szerzett labdát.
6. perc: Tóth Ildikó centerből szerezte az újabb magyar gólt. 5–1
5. perc: lejárt a támadóidő. A kazahok kapura sem lőttek.
4. perc: gyorsan kihasználtuk egy fórt. Antal jobbról lőtte ki a hosszú sarkot. 4–1
4. perc: megint kontra Bujka ellen.
4. perc: Zubkova maradt szabadon a jobb szélen, s rossz kézről a kapuba ejtett. 3–1
3. perc: Keszthelyi újra távolról lőtt, és újra a kapuban kötött ki a labda. 3–0
2. perc: Bujka ellen kontra.
2. perc: Czigány két szép lóbával megvárta, amíg elsüllyed a kazah kapus, majd hat méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 2–0
1. perc: Keszthelyi meg is szerezte a vezetést az első támadásból. 1–0
1. perc: elkezdődött a mérkőzés. A magyar csapat hozta el a labdát.
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 18–5
Oroszország–Kanada 17 ó
Spanyolország–Görögország 18.30 ó
Olaszország–Hollandia 20 ó

 

2013.01.09 10:56:24

London 2012

Londonban paralimpikonjaink is kitettek magukért. Ön kinek adná az Év sportolója címet?

2013.01.05 09:18:33

London 2012

Erős női nyolcas küzd, benne a víz és a tatami csillagaival az Év sportolója címért.

2013.01.02 11:06:27

London 2012

Nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított a játékok alatt.

2012.12.21 19:21:51

London 2012 KARÁDI ZOLTÁN

A nyáron Gyurta, Berki, Kozák, Fazekas, Szabó és Kökény is begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki cím mellé az olimpiai aranyat.