London 2012: Risztov Éva 10 kilométeren is olimpiai induló

MTI MTIMTI MTI
2012.06.09. 19:10
Címkék
Risztov Éva a nyílt vízi úszók 10 kilométeres olimpiai számában is rajthoz állhat a londoni nyári játékokon.

A debreceni versenyző a jogot szombaton szerezte meg Setubalban azzal, hogy második lett a vízi maratonisták nyári olimpiára selejtező utolsó kvalifikációs viadalán, ahonnan elvben az első kilenc helyezett, de országonként csak egy úszó szerezhetett biztosan kvótát. A debreceni versenyző a jogot szombaton szerezte meg Setubalban azzal, hogy második lett a vízi maratonisták nyári olimpiára selejtező utolsó kvalifikációs viadalán, ahonnan elvben az első kilenc helyezett, de országonként csak egy úszó szerezhetett biztosan kvótát.

Éppen e szabály miatt nem lehet ott a brit fővárosban a női 10 kilométer szereplői között Olasz Anna, aki a portugáliai viadalon a harmadik lett.

Amint azt a helyszínről Kalaus Valter, a honi hosszútávúszókat összefogó szövetség főtitkára elmondta, Risztov végig az élbolyban haladt, s a végén csak egy amerikai rivális tudott elébe kerülni, míg Olasz nagy hajrát kivágva – négy másodperccel Risztov után – érkezett be a célba harmadikként.

Risztov Éva a szombati kvalifikációs versenyre úgy utazhatott ki, hogy normálmedencében, vagyis 50 méteres uszodában már korábban kiharcolta a londoni indulás lehetőségét.

Setubalban vasárnap rendezik meg a férfiak hasonló versenyét 10 kilométeren, ahol szintén két magyar próbál szerencsét: Gercsák Csaba és Gyurta Gergely.

Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
3 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
3 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
3 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
3 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
4 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
4 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik