London 2012: hatodik olimpiájára készül Csollány bolgár ellenfele

MTI MTIMTI MTI
2012.01.12. 20:39
Címkék
Megszerezte a kvótát a londoni tesztversenyen, így immár a hatodik olimpiájára készülhet Jordan Jovcsev, a bolgárok 38 esztendős tornásza.

A 2000-es sydneyi játékokon gyűrűn bronz-, négy évvel később, Athénban pedig ugyanezen a szeren ezüstérmes sportember azt mondta: nagyszerű érzés, hogy bolgárként hatodik alkalommal lehet olimpikon.

„Nagyon büszke vagyok erre, de miért is ne lehetnék?” – nyilatkozta a Presa című napilapnak Jovcsev, aki 2009 óta hazája sportági szövetségének elnöke is.

A versenyző a gyűrűn elért sikerei mellett – 2000-ben a végül aranyérmes Csollány Szilveszter egyik nagy ellenfele volt – talajon két olimpiai bronzot szerzett, ugyancsak 2000-ben és 2004-ben.

Az eddig 13 világbajnoki érmet szerzett tornász hozzátette: Londonban sokkal nyugodtabban fog versenyezni, nem kell mindenáron érmet nyernie.

„Természetesen szeretnék győzni, de nem vagyok biztos abban, hogy az aranyéremért küzdhetek majd” – mondta, s azt is elárulta, hogy valószínűleg az idei lesz az utolsó olimpiája.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
16 perce

„Rutinosabb, erősebb csapat az ukrán, de…” – 2–2-t tippel a magyar menedzser

Magyar válogatott
17 perce

Klasszis kenusokkal a soraiban utazik a magyar csapat a sárkányhajó-vb-re

Kajak-kenu
34 perce

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
37 perce

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
1 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
1 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
1 órája

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
1 órája