London 2012: 2020-ig biztosan egy helyen az olimpia és a paralimpia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.24. 16:28
Címkék
2020-ig biztosan ugyanazon a helyszínen rendezik a paralimpiát, mint az olimpiát, az erről szóló dokumentumot kedden Londonban írta alá Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke.
A két szervezet eddigi megállapodása 2016-ig szólt, most azonban már kiterjed a 2018-as pjongcsangi téli, majd a 2020-as nyári játékokra. Utóbbit Madridban, Tokióban vagy Isztambulban rendezhetik. „A fogyatékkal élők versenysportja rendkívül fontos az olimpiai mozgalom számára, ezért nagyon örülök a szerződés aláírásának” – mondta Rogge. „A NOB segítsége nélkül a paralimpia ma nem lenne ilyen kiemelkedő, elismert sportesemény” – jelentette ki Craven. Az 1988-as szöuli játékok óta a nyári és téli paralimpiákat mindig ugyanaz a város rendezi, amely az olimpiának is otthont ad, és a versenyhelyszínek is azonosak. Az idei londoni nyári paralimpia augusztus 29-én kezdődik és szeptember 9-ig tart.
Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
27 perce

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
7 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
7 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
9 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik