Kozma az egyedüli továbbjutó úszóink közül

Vágólapra másolva!
2012.07.29. 14:00
null
Kozma Dominik egyéni csúccsal jutott tovább (Fotó: Action Images)
Címkék
Több úszószámban rendeztek előfutamokat, illetve elődöntőket vasárnap a londoni olimpián. A magyar versenyzők közül mindössze Kozma Dominik jutott tovább, aki 200 m gyorson egyéni csúcsot úszva lett elődöntős, így este ismét láthatjuk őt a medencében.

 

Kozma összesítésben kilencedikként jutott be a vasárnap esti elődöntőbe, 1:47.18-as időeredménnyel.

„Időben és helyezésben is rosszabbra számítottam, így elégedett lehetek a teljesítményemmel – nyilatkozta az MTI-nek Kozma Dominik. – Úgy gondoltam, hogy valahol a 18. hely környékén végzek, ehhez képest kilencedikként jutottam tovább, ráadásul négy tizedet javítottam az egyéni csúcsomon. Este legalább ugyanennyit várok magamtól…”

Povázsay Eszter hatodik lett a női 100 méteres hátúszás második előfutamában. A magyar versenyző 1:03.55-ös időt úszott, ám ez kevés volt az elődöntőbe kerüléshez, Povázsay a 37. helyen végzett.

Az ausztrál Emily Seebohm a negyedik előfutamban olimpiai csúcsot úszott (58.23), öt tizeddel megjavítva az eddigi rekordot (58.77).

Nem jutott be az elődöntőbe Sztankovics Anna 100 méter mellen a londoni olimpián. A magyar úszó előfutamában ugyan második lett 1:09.65-ös idővel, ám összesítésben a 31. helyen végzett.

„Egy kicsivel jobb időt reméltem, az ifi Eb-n például jóval 1:09-en belül értem célba, de nem vagyok elégedetlen – nyilatkozott a magyar úszókülönítmény egyik legfiatalabb, 1996-os születésű tagja. – Egészen eddig nem nyomasztott az olimpia légköre, de ma, amikor a rajthoz szólítottak, éreztem, hogy izgatott vagyok. Jó, hogy túl vagyok a bemutatkozáson.”

Az előfutamok során a 15 éves litván Ruta Meilutyte úszta a legjobb időt (1:05.56).

Bohus Richárd a 22. helyen végzett 100 háton a londoni olimpián. A magyar úszó 54.84-es ideje kevés volt az elődöntőbe kerüléshez. Nem jutott be a döntőbe a magyar férfi 4x100-as gyorsváltó sem. A mieink a 14. helyen végeztek 3:21.91-es időeredménnyel.

Risztov Éva és Kapás Boglárka sem jutott döntőbe 400 gyorson. Előbbi 16. helyen végzett 4:09.08-as időeredménnyel, utóbbi 17. lett (4:10.01).

„Tíz éve 4:07-tel még világbajnoki ezüstöt tudtam nyerni, most az országos csúcsommal sem tudtam volna a döntőnek még a közelébe se jutni, ekkorát változott, fejlődött azóta a világ – mondta Risztov Éva az MTI-nek. – Ezzel együtt hatalmas dolognak tartom, hogy itt vagyok, megint olimpián szerepelhetek, s még így, »százévesen« is nagyon jól éreztem magam.”

OLIMPIA 2012
ÚSZÁS, FÉRFI 200 M GYORS, AZ ELŐDÖNTŐBE JUTOTTAK:
1. Szun Jang (kínai) 1:46.24
2. Ryan Lochte (amerikai) 1:46.45
3. Yannick Agnel (francia) 1:46.60
4. Danyila Izotov (orosz) 1:46.61
5. Pak Te Hvan (dél-koreai) 1:46.79
6. Robbie Renwick (brit) 1:46.86
7. Kenrick Monk (ausztrál) 1:46.94
8. Ricky Berens (amerikai) 1:47.07
9. Kozma Dominik (magyar) 1:47.18
10. Paul Biedermann (német) 1:47.27
11. Sebastiaan Verschuren (holland) 1:47.31
12. Gregory Mallet (francia) 1:47.39
13. Thomas Fraser-Holmes (ausztrál) 1:47.50
14. Brett Fraser (kajmán-szigeteki) 1:47.74
15. Artyom Lobuzov (orosz) 1:47.91
16. Dominik Meichtry (svájci) 1:47.97
ÚSZÁS, NŐI 100 M HÁT, AZ ELŐDÖNTŐBE JUTOTTAK:
1. Emily Seebohm (ausztrál) 58.23 – olimpiai csúcs
2. Missy Franklin (amerikai) 59.37
3. Belinda Hocking (ausztrál) 59.61
4. Terakava Aja (japán) 59.82
5. Anasztaszija Zujeva (orosz) 59.88
6. Georgia Davies (brit) 59.92
7. Julia Wilkinson (kanadai) 59.94
8. Fu Jüan-huj (kínai) 59.96
9 Csao Csing (kínai) 59.97
10. Simona Baumrtova (cseh) 59.99
11. Rachel Bootsma (amerikai) 1:00.03
12. Gemma Spofforth (brit) 1:00.05
13. Sinead Russell (kanadai) 1:00.10
14. Alexianne Castel (francia) 1:00.16
15. Kirsty Coventry (zimbabwei) 1:00.24
16. Arianna Barbieri (olasz) 1:00.25
…37. Povázsay Eszter (magyar) 1:03.55
ÚSZÁS, NŐI 100 M MELL, AZ ELŐDÖNTŐBE JUTOTTAK:
1. Ruta Meilutyte (litván) 1:05.56
2. Rebecca Soni (amerikai) 1:05.75
3. Julija Jefimova (orosz) 1:06.51
4. Breeja Larson (amerikai) 1:06.58
5. Leisel Jones (ausztrál) 1:06.98
6. Szuzuki Szatomi (japán) 1:07.08
7. Sarah Poewe (német) 1:07.12
8. Jennie Johansson (svéd) 1:07.14
9. Rikke Pedersen (dán) 1:07.23
10. Alia Atkinson (jamaicai) 1:07.39
11. Leiston Pickett (ausztrál) 1:07.41
12. Suzaan van Biljon (dél-afrikai) 1:07.54
13. Csao Csin (kínai) 1:07.68
14. Matsusima Mina (japán) 1:07.69
15. Jillian Tyler (kanadai) 1:07.81
16. Tera van Beilen (kanadai) 1:07.85
…31. Sztankovics Anna (magyar) 1:09.65
ÚSZÁS, FÉRFI 100 M HÁT, AZ ELŐDÖNTŐBE JUTOTTAK:
1. Matthew Grevers (amerikai) 52.92
2. Cseng Fej-ji (kínai) 53.22
3. Nick Thoman (amerikai) 53.48
4. Camille Lacourt (francia) 53.51
5. Irie Rjoszuke (japán) 53.56
6. Nick Driebergen (holland) 53.62
7. Helge Meeuw (német) 53.83
8. Liam Tancock (brit) 53.86
9. Hayden Stoeckel (ausztrál) 53.88
10. Vlagyimir Morozov (orosz) 54.01
10. Arkagyij Vjatcsanyin (orosz) 54.01
12. Jan-Philip Glania (német) 54.07
13. Charles Francis (kanadai) 54.08
14. Gareth Kean (új-zélandi) 54.26
15. Daniel Arnamnart (ausztrál) 54.28
16. Aschwin Wildeboer Faber (spanyol) 54.36
…22. Bohus Richárd (magyar) 54.84
ÚSZÁS, FÉRFI 4x100 M GYORSVÁLTÓ
1. Ausztrália 3:12.29
2. Egyesült Államok 3:12.59
3. Oroszország 3:12.77
4. Franciaország 3:13.38
5. Németország 3:13.51
6. Belgium 3:13.89
7. Dél-Afrika 3:13.93
8. Olaszország 3:15.78
…14. Magyarország 3:21.91
ÚSZÁS, NŐI 400 M GYORS, A DÖNTŐBE JUTOTTAK:
1. Camille Muffat (francia) 4:03.29
2. Allison Schmitt (amerikai) 4:03.31
3. Coralie Balmy (francia) 4:03.56
4. Lauren Boyle (új-zélandi) 4:03.63
5. Lotte Friis (dán) 4:04.22
6. Brittany MacLean (kanadai) 4:05.06
7. Federica Pellegrini (olasz) 4:05.30
8. Rebecca Adlington (brit) 4:05.75
…16. Risztov Éva (magyar) 4:09.08
…17. Kapás Boglárka (magyar) 4:10.01
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik