Ismétlés Wimbledonban: Federer-Murray finálé

FÉRFI EGYES

Federer és Del Potro párharca már sok nagy csatát hozott – emlékezzünk csak a 2009-es US Open-döntőre vagy a legutóbbi Roland Garros-meccsükre –, ám füvön a svájci tűnt esélyesebbnek.

Aztán az első szett mást hozott, mint amit előzetesen várni lehetett: Del Potro irányította a meccset, meglepte Federert, és alig több, mint fél óra alatt 6:3-as előnyhöz jutott. A második játszma egysíkú játékot hozott, mindkét teniszező uralta az adogatójátékát, az argentin három, a svájci két bréklehetőséget adott csak ellenfelének, ám mindegyik próbálkozás sikertelenül ért véget. Következett a rövidítés, amelyben gyakorlatilag egy hiba döntött: Federer 7–5-tel hozta a tie-breaket, és egyenlített.

A harmadik játszmában folytatódott az óriási harc, s folytatódott a második szettben is látott „adogatóuralom”. Ezúttal azonban nem volt tie-break, ez azt jelentette, hogy Federernek 6:5 után gyakorlatilag folyamatosan a „meccsben maradásért” kellett adogatnia.

Arra lehetett számítani, hogy a hosszú mérkőzés inkább Federernek jelent előnyt, mert Del Potro általában kevésbé szokta bírni a hosszú csatákat. 9:9-nél az aktuális wimbledoni győztes nagy csatában el is vette Del Potro adogatását, ráadásul még rápihenhetett az adogatására, ennek ellenére az argentin nyerőivel extrát tudott húzni, és azonnal visszabrékelt. 13:13-nál ismét Federer előtt adódott nagy lehetőség, ám Del Potro három bréklabdát is hárított.

15:15-nél mérföldkőhöz értek a felek, méghozzá közösen, ugyanis a pályán töltött időben beérték és le is hagyták Jo-Wilfried Tsongát és Milos Raonicot, akik a második fordulóban bonyolódtak maratoni, 3 óra 59 perces meccsbe (a francia 6:3, 3:6, 25:23-ra győzte le a kanadait).

Ekkor úgy tűnt, Federer és Del Potro nem csak mérkőzésidőben, a játékok számában is le akarja hagyni a francia, kanadai „párost”, végül azonban nem így történt. 17:17-nél Federer ismét három bréklabdához jutott, és a másodikat ki is használta, miután Del Potro a hálóba ütötte a labdát.

A svájci a mérkőzés megnyeréséért szerválhatott, és ugyan az argentin égimeszelő 30:15-ös előnyre tett szert, majd 40:30-nál még sikerült egyenlítenie, a hosszú mérkőzés ismét nem az ő javára dőlt el. Federer 266 perces, rekordhosszúságú mérkőzésen győzött, és készülhet pályafutása első olimpiai döntőjére egyesben.

Arra a döntőre, amelyben akárcsak néhány hete ugyanitt az angol nemzetközi bajnokságon, ismét Andy Murray lesz az ellenfele, miután a skót legyőzte Novak Djokovicsot.

Egyébként Murray kedvéért szinte a teljes lelátó brit színekbe öltözött: a közönség fanatikus biztatásban részesítette a skótot. A várakozásoknak megfelelően kiélezett labdamenetek és nüansznyi különbség volt az első szettben, úgy tűnt, Murrayt nem bénítja, épp ellenkezőleg: felszabadítja a közönség biztatása.

A skót bréklabdához sem engedte ellenfelét, és ugyan a játszma elején ő nem tudott kihasználni kettőt, a legfontosabb pillanatban 6:5-nél Djokovics „kihagyott”, Murray egy pontra került a szett megnyerésétől, és egy fantasztikus elütéssel meg is nyerte azt.

Mindazonáltal a mérkőzésre jól jellemző, hogy az első játszma 55 percig tartott és az izgalmak a folytatásban csak fokozódtak, a második szettben is 65 percre volt szűkség, hogy döntésre vigyék a győztes kilétét. Djokovicsnak ekkor már több lehetősége is volt, Murray azonban nagyot küzdött, nyerők számában is tartotta a lépést a szerbbel, így a korábbi világelső nem tudott élni négy bréklehetőségével.

A szett hajrájában pedig ismét Murray-nek jött ki jobban a lépés: 6:5-nél ismét bréklabdához jutott és ismét megcsinálta! Vasárnap jöhet tehát a wimbledoni visszavágó, s hogy valóban az lesz-e, meglátjuk.