Ismétlés Wimbledonban: Federer-Murray finálé

Vágólapra másolva!
2012.08.03. 18:02
null
Roger Federer rekordhosszúságú meccsen jutott be az olimpiai fináléba (Fotó: Action Images)
Az első helyen kiemelt svájci Roger Federer hatalmas csatában, döntő szett 19:17-re legyőzte az argentin Juan Martín del Potrót az olimpiai tenisztorna férfi egyesének elődöntőjében. Federer a vasárnapi fináléban – akárcsak néhány hete ugyanitt, Wimbledonban – Andy Murrayvel találkozik, aki 7:5, 7:5-re győzte le Novak Djokovicsot. A nőknél szombaton lesz a döntő, amelyben Marija Sarapova és Serena Williams csap majd össze.

 

FÉRFI EGYES

Federer és Del Potro párharca már sok nagy csatát hozott – emlékezzünk csak a 2009-es US Open-döntőre vagy a legutóbbi Roland Garros-meccsükre –, ám füvön a svájci tűnt esélyesebbnek.

Del Potro óriási csatában maradt alul
Del Potro óriási csatában maradt alul

Aztán az első szett mást hozott, mint amit előzetesen várni lehetett: Del Potro irányította a meccset, meglepte Federert, és alig több, mint fél óra alatt 6:3-as előnyhöz jutott. A második játszma egysíkú játékot hozott, mindkét teniszező uralta az adogatójátékát, az argentin három, a svájci két bréklehetőséget adott csak ellenfelének, ám mindegyik próbálkozás sikertelenül ért véget. Következett a rövidítés, amelyben gyakorlatilag egy hiba döntött: Federer 7–5-tel hozta a tie-breaket, és egyenlített.

A harmadik játszmában folytatódott az óriási harc, s folytatódott a második szettben is látott „adogatóuralom”. Ezúttal azonban nem volt tie-break, ez azt jelentette, hogy Federernek 6:5 után gyakorlatilag folyamatosan a „meccsben maradásért” kellett adogatnia.

NŐI EGYES

A női egyes döntőjébe elsőként Marija Sarapova jutott be, miután legyőzte honfitársát, Marija Kirilenkót a wimbledoni egyes pályán.

Sarapova kezdte az adogatást a mérkőzésen, és bár Kirilenko rendkívül jól küzdött és koncentráltan játszott – csupán egy ki nem kényszerített hibája volt –, ennek ellenére Sarapova erőfölénye hamar kidomborodott: a 3. kiemelt az első játszmában hatszor annyi nyerőt ütött, mint Kirilenko (18:3).

A második játszmára sem változott sokat a játék képe, mégis izgalmasabban alakult a szett, miután 2:2-nél Kirilenko brékelt. Az idősebbik orosznak (bizony, Kirilenko három hónappal idősebb Sarapovánál!) azonban nem tartott sokáig a lendülete, a folytatásban csak Sarapova nyert játékot, így 6:2, 6:3-mal bejutott a fináléba.

A másik ágon még ennél is simább volt a mérkőzés: Serena Williams – nincs rá jobb kifejezés – leütötte a pályáról az Australian Open-győztes Viktorija Azarenkát, így szombaton 15 órától orosz–amerikai csatát rendeznek a szentélyben.

Kirilenkónak van még esélye a döntőre, igaz, párosban: Nadja Petrovával az oldalán épp a Williams nővérek ellen szerepelnek a négy között, továbbá az olimpián a harmadik helyért is rendeznek mérkőzést.

Arra lehetett számítani, hogy a hosszú mérkőzés inkább Federernek jelent előnyt, mert Del Potro általában kevésbé szokta bírni a hosszú csatákat. 9:9-nél az aktuális wimbledoni győztes nagy csatában el is vette Del Potro adogatását, ráadásul még rápihenhetett az adogatására, ennek ellenére az argentin nyerőivel extrát tudott húzni, és azonnal visszabrékelt. 13:13-nál ismét Federer előtt adódott nagy lehetőség, ám Del Potro három bréklabdát is hárított.

15:15-nél mérföldkőhöz értek a felek, méghozzá közösen, ugyanis a pályán töltött időben beérték és le is hagyták Jo-Wilfried Tsongát és Milos Raonicot, akik a második fordulóban bonyolódtak maratoni, 3 óra 59 perces meccsbe (a francia 6:3, 3:6, 25:23-ra győzte le a kanadait).

Ekkor úgy tűnt, Federer és Del Potro nem csak mérkőzésidőben, a játékok számában is le akarja hagyni a francia, kanadai „párost”, végül azonban nem így történt. 17:17-nél Federer ismét három bréklabdához jutott, és a másodikat ki is használta, miután Del Potro a hálóba ütötte a labdát.

A svájci a mérkőzés megnyeréséért szerválhatott, és ugyan az argentin égimeszelő 30:15-ös előnyre tett szert, majd 40:30-nál még sikerült egyenlítenie, a hosszú mérkőzés ismét nem az ő javára dőlt el. Federer 266 perces, rekordhosszúságú mérkőzésen győzött, és készülhet pályafutása első olimpiai döntőjére egyesben.

Arra a döntőre, amelyben akárcsak néhány hete ugyanitt az angol nemzetközi bajnokságon, ismét Andy Murray lesz az ellenfele, miután a skót legyőzte Novak Djokovicsot.

Andy Murray élete egyik legnagyobb sikerét érte el (Fotó: Action Images)
Andy Murray élete egyik legnagyobb sikerét érte el (Fotó: Action Images)

 

Egyébként Murray kedvéért szinte a teljes lelátó brit színekbe öltözött: a közönség fanatikus biztatásban részesítette a skótot. A várakozásoknak megfelelően kiélezett labdamenetek és nüansznyi különbség volt az első szettben, úgy tűnt, Murrayt nem bénítja, épp ellenkezőleg: felszabadítja a közönség biztatása.

A skót bréklabdához sem engedte ellenfelét, és ugyan a játszma elején ő nem tudott kihasználni kettőt, a legfontosabb pillanatban 6:5-nél Djokovics „kihagyott”, Murray egy pontra került a szett megnyerésétől, és egy fantasztikus elütéssel meg is nyerte azt.

Mindazonáltal a mérkőzésre jól jellemző, hogy az első játszma 55 percig tartott és az izgalmak a folytatásban csak fokozódtak, a második szettben is 65 percre volt szűkség, hogy döntésre vigyék a győztes kilétét. Djokovicsnak ekkor már több lehetősége is volt, Murray azonban nagyot küzdött, nyerők számában is tartotta a lépést a szerbbel, így a korábbi világelső nem tudott élni négy bréklehetőségével.

A szett hajrájában pedig ismét Murray-nek jött ki jobban a lépés: 6:5-nél ismét bréklabdához jutott és ismét megcsinálta! Vasárnap jöhet tehát a wimbledoni visszavágó, s hogy valóban az lesz-e, meglátjuk.

OLIMPIA 2012, TENISZ
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Federer (svájci, 1.)–Del Potro (argentin, 8.) 3:6, 7:6, 19:17
Murray (brit, 3.)–Djokovics (szerb, 2.) 7:5, 7:5
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Sarapova (orosz, 3.)–Kirilenko (orosz, 14.) 6:2, 6:3
S. Williams (amerikai, 4.)–Azarenka (fehérorosz, 1.) 6:1, 6:2
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Hlavácková, Hradecká (cseh, 4.)–Huber, Raymond (amerikai, 1.) 7:6, 6:1
Később: Kirilenko, Petrova (orosz, 3.)–S. Williams, V. Williams (amerikai)
FÉRFI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 1.)–Benneteau, Gasquet (francia) 6:4, 6:4
Llodra, Tsonga (francia, 2.)–Ferrer, F. López (spanyol) 6:3, 4:6, 18:16
VEGYES PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Lisicki, Kas (német)–Vinci, Bracciali (olasz) 4:6, 7:6, 10–7
Raymond, M. Bryan (amerikai, 3.)–Dulko, Del Potro (argentin) 6:2, 7:5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik