Cseh László és Kásás Tamásék is javítanának

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.08.02. 09:02
null
A Kemény-legények fogadkoznak – Románia ellen muszáj győzni (Fotó: Szabó Miklós)
Az első két mérkőzése után pont nélküli, címvédő férfi vízilabdázók a románok ellen javíthatnak, míg az egy-egy győzelemmel és vereséggel álló férfi kézilabdázók az eddig hibátlan Európa-bajnoki bronzérmes horvátokkal találkoznak a londoni olimpia csütörtöki programjában. Cseh László az esti úszóprogramban a 200 vegyes döntőjében próbálhatja megszorítani a Lochte, Phelps párost. Tekintsék meg a részletes programot!

 

CSEH LÁSZLÓ MÁR TUDJA, MILYEN IDŐT AKAR ÚSZNI, ÉS HOGY AZ MIRE LEHET ELÉG

Az uszodában a csütörtök délelőtti előcsatározásokban Takács Krisztián (50 m gyors), Pulai Bence (100 m pillangó), Szekeres Dorina (200 m hát), Kapás Boglárka és Risztov Éva (mindkettő 800 m gyors) próbál szerencsét, míg az esti döntőkben Cseh Lászlónak szurkolhatunk 200 vegyesen, akinek a szerdai elődöntőben nyújtott teljesítménye alapján reális esélye kínálkozhat csütörtökön a javításra, egyúttal első éremszerzésére a londoni olimpián. A szám pekingi ezüstérmese a második idővel jutott a fináléba, és csak a 400 vegyesen győztes, Londonban már két aranynál tartó amerikai Ryan Lochte volt gyorsabb nála.

„Örülök, hogy megnyertem a futamot, ám az úszásomon még mindig van mit csiszolni. A pillangó jó volt, de mellen és háton még maradt bennem. Ami a gyorsot illeti, ha lett volna kivel csatáznom, rá tudtam volna tenni még egy lapáttal – nyilatkozta az elődöntő után Cseh László. – Egyelőre örülök, hogy a döntőben vagyok, mert ez eddig itt még nem sikerült. Komolyra fordítva a szót: ez a nap jót tett az önbizalmamnak, ám leginkább abban bízom, hogy a döntő után lehetek magabiztos. A megcélzott idő és a helyezés is megvan már, de erről egyelőre semmit sem szeretnék mondani.”

A magyar szurkolóknak a 2010-ben és az idén Európa-bajnok cselgáncsozóra, a 78 kg-os súlycsoportban érdekelt Joó Abigélre is vélhetően érdemes lesz majd odafigyelniük.

A csütörtöki napon bemutatkozik Londonban a sportlövő, Bognár Richárd dupla trapban, illetve folytatja szereplését a bokszoló, Harcsa Zoltán a nyolcaddöntőben, a Varga Tamás, Hirling Zsolt páros a férfi könnyűsúlyú kétpár elődöntőjében, továbbá a szörfösöknél Gádorfalvi Áron és Detre Diána az 5. és a 6. futamban.

A ROMÁNOK MINDENKINEK NEKIMENNÉNEK – KÁSÁSÉKNAK IS

A Kovács István vezette román válogatott ellen javíthat csütörtökön 16.30 órától a Londonban két vereséggel kezdő magyar férfi vízilabda-válogatott.

Sokan emlegetik Sydneyt, ahol szintén két vereséggel a hátunk mögött kanyarodtunk rá a ki-ki meccsekre – van is benne valami, ott a horvátoktól, majd a jugoszlávoktól szenvedtünk vereséget, más kérdés, hogy kissé egészségesebb elosztásban, győzelmek után, illetve előtt.

Most mégiscsak nulla áll a szerzett pontok rubrikájában, ami szokatlan – és épp szokatlansága miatt lehetne veszélyes. Ugyanakkor a játékosok szinte egytől egyig arról beszéltek a második parti után, hogy nem baj, jobb volt, hamarosan összeáll. Mindenesetre nem rossz, hogy nem rögtön a kettőből kettőt nyerő amerikaiakkal kell tengelyt akasztani csütörtökön, hanem a sorok rendezését a románok és a britek ellen lehet megoldani.

Arra viszont vigyázni kell, hogy ne vegyük félvállról a Románia elleni összecsapást, arra alapozva, hogy a nyáron háromszor is elég jól helybenhagytuk őket (14–7, 19–6, 16–6). Még arra sem kell „ráesni”, amit edzőjük, Kovács István mondott, hogy nem érti, miért, de ellenünk fóbiával játszanak, mindenki mással bármikor képesek szoros mérkőzésre – Dublinban a tízgólos gyufa után ötméteresekkel megverték például Montenegrót –, a magyarokkal szemben egyszerűen beáll a mentális ledermedés.

Egy biztos, lehet hasonlóan nagy különbségű győzelmet aratni, de csak akkor, ha rögtön az elején száz százalékot nyújt a csapat – akkor lehet söpörni. Ellenkező esetben úgy járhatunk, mint kedden az amerikaiak, akik vérrel-verítékkel tudták csak megverni őket, a románok vezettek 5–3-ra, 5–5-nél emberelőnyük volt a harmadik negyedben, és később is ott csimpaszkodtak rajtuk, nem adva fel a csatát egy pillanatra sem.

„A játékosok többsége iszonyúan régen várt erre a lehetőségre – hadarta a meccs után Kovács István. – Most itt vannak, többségük harmincon felüli, ez az első és utolsó esélyük. Ezrek nézik őket a lelátón, otthon minden mérkőzés élőben megy, milliók figyelik a játékot, és meg akarják mutatni: azaz mindenkinek neki fogunk menni ezután is, a magyaroknak is, a szerbeknek is!”

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 35–17 +18 4
2. Egyesült Államok 2 2 18–15 +3 4
3. Románia 2 1 1 21–14 +7 2
4. Montenegró 2 1 1 18–18 0 2
5. MAGYARORSZÁG 2 2 20–25 –5 0
6. Nagy-Britannia 2 2 11–34 –23 0
Az első négy helyezett jut a legjobb nyolc közé.

 

CSÁSZÁRÉKNAK NAGYON JÓL KELL KÜZDENIÜK A HORVÁTOK ELLEN

A dánok elleni vereséggel kezdő, majd Dél-Koreát legyőző férfi kézilabdázóink 15.30 órától Horvátország ellen lépnek pályára.

„Mondanom sem kell, létszükséglet volt számunkra ez a győzelem, hogy a továbbiakban reménykedjünk és küzdjünk az újabb pontokért – mondta Császár Gábor a keddi győzelem kapcsán. – Dél-Koreát sikerült kipipálnunk, de úgy számolok, hogy még körbeverés is lehet, így két pont aligha elég a továbbjutáshoz. Sok választásunk nincs, még több pontot kell gyűjtenünk. Három olyan meccs vár ránk, amelyekben egyaránt benne van a pontszerzés, de még a győzelem is. Nagy küzdelem lesz, viszont nem egy meccsre teszünk fel mindent, hogy utána mozdulni se tudjunk, hanem szépen beosztjuk az erőnket.”

A horvátok ellen szükség is lesz az erőre, ugyanis déli szomszédaink két győzelemmel kezdték a tornát, és Dél-Koreának valamint a szerbeknek is 31 gólt dobtak (előbbi meccset 31–21-re, utóbbit 31–23-ra nyerték meg, és jelenleg vezetik a B-csoportot. Eddigi legeredményesebb játékosuk a világ egyik legjobb szélsőjének tartott Ivan Cupic, aki mindkét fordulóban 8-8 gólt szerzett.

Az önálló Horvátország férficsapatával eddig 27 alkalommal találkozott a magyar válogatott. A magyar mérleg nyolc győzelem, tizennégy vereség, öt döntetlen. Az első találkozót 1993 februárjában Szegeden rendezték meg, és a mieink 26–22-re nyertek. Horvátország Atlantában (1996, ez volt az ország első ötkarikás aranyérme) és Athénban (2004) olimpiai bajnok lett, 2008-ban a negyedik helyen végzett Pekingben. Kilenc világbajnokságon vett részt 2003-ban Portugáliában aranyérmet szerzett. Európa bajnokságokon tízszer szerepelt, 2008-ban és 2010-ben ezüstérmes volt, idén Szerbiában a harmadik helyet érte el. A két válogatott itt találkozott utoljára január 25-én a középdöntőben Újvidéken, ahol 13–12-es félidei vezetésünk után 24–24-es végeredmény született. (Válogatottunk akkori összeállítása, gólszerzői: Fazekas – Harsányi 1, Mocsai 1, Laluska, Zubai Sz. 1, Ilyés 3, Vadkerti 1. Csere: Mikler (kapus), Császár 14, Putics 1, Krivokapics 2, Schuch, Iváncsik G., Nagy K., Szöllösi Sz., Ancsin. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.)

MAGYAR–HORVÁT ÖRÖK MÉRLEG
Év Helyszín Eredmény (magyar szempontból) Megjegyzés
1993 Szeged 26 –22
1993 Komló 24 –20
1994 Eszék 22 –26
1994 Csurgó 26 –33
1994 Marcali 26 –26
1994 Biefeld 27 –29
1995 Varasd 31 –31
1995 Varasd 24 –23
1996 Ciudad Real 27–30 Európa –bajnokság
1997 Jacusiró 23 –20 világbajnokság
1998 Bolzano 28 –27 Európa –bajnokság
1999 Iszmailia 19 –20 világbajnokság
2001 Nagykanizsa 27–25
2001 Zalaegerszeg 22 –24
2003 Funchal 29 –30 világbajnokság
2004 Csáktornya 21 –29
2004 Nagyatád 25 –25
2004 Athén 31 –33 olimpia
2004 Göteborg 28–26 világkupa, hétméteresekkel
2006 Porec 30–33
2007 Mannheim 18 –25 világbajnokság
2008 Veszprém 30–28 Eb –selejtező
2009 Zágráb 22–27 világbajnokság
2009 Zadar 25 –26 Eb –selejtező
2010 Bécsújhely 30 –30
2011 Versec 22 –30
2012 Újvidék 24–24
Összesítés: 27 mérkőzés, 8 győzelem, 5 döntetlen, 14 vereség, 687–722-es gólkülönbség

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 2 2 62–44 +18 4
2. Dánia 2 2 51–48 +3 4
3. Spanyolország 2 1 1 49–45 +4 2
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 47–46 +1 2
5. Szerbia 2 2 44–57 –13 0
6. Dél-Korea 2 2 40–53 –13 0
Az első négy helyezett jut a legjobb nyolc közé.
OLIMPIA 2012 – AUGUSZTUS 2-AI PROGRAM (CSÜTÖRTÖK)
Gyeplabda Női gyeplabda Dél-Korea–Japán (A-csoport) 9:30
Íjászat Női egyéni nyolcaddöntő 10:00
Kosárlabda Férfi kosárlabda Franciaország–Litvánia (A-csoport) 10:00
Sportlövészet Férfi dupla trap selejtező 10:00 Bognár Richárd
Strandröplabda Férfi strandröplabda csoportmérkőzések 10:00
Strandröplabda Női strandröplabda csoportmérkőzések 10:00
Tollaslabda Férfi páros negyeddöntő 10:00
Tollaslabda Női egyes negyeddöntő 10:00
Vívás Női tőrcsapat nyolcaddöntő 10:00
Cselgáncs Férfi 100 kg 1. forduló 10:30
Cselgáncs Női 78 kg 1. forduló 10:30
Cselgáncs Férfi 100 kg 2. forduló 10:30
Cselgáncs Női 78 kg 2. forduló 10:30
Cselgáncs Férfi 100 kg nyolcaddöntő 10:30
Cselgáncs Női 78 kg nyolcaddöntő 10:30 Joó Abigél–Odette Ntahonvukiye (burundi)/Audrey Koumba (gaboni)
Cselgáncs Férfi 100 kg negyeddöntő 10:30
Cselgáncs Női 78 kg negyeddöntő 10:30 Joó Abigél?
Evezés Női egypárevezős elődöntő 10:30
Kézilabda Férfi kézilabda Spanyolország–Dél-Korea (B-csoport) 10:30
Röplabda Férfi röplabda Szerbia–Németország (B-csoport) 10:30
Evezés Férfi kétpárevezős B-döntő 10:50
Asztalitenisz Férfi egyes elődöntő 11:00
Evezés Férfi könnyűsúlyú négyes B-döntő 11:00
Úszás Férfi 50 gyors előfutamok 11:00 Takács Krisztián
Vízilabda Férfi vízilabda Spanyolország–Ausztrália (A-csoport) 11:00
Evezés Férfi négyes elődöntő 11:10
Úszás Női 800 gyors előfutamok 11:27 Kapás Boglárka, Risztov Éva
Evezés Női könnyűsúlyú kétpárevezős elődöntő 11:30
Sportlövészet Férfi gyorstüzelő pisztoly selejtező 11:30
Vívás Női tőrcsapat negyeddöntő 11:30
Gyeplabda Női gyeplabda Ausztrália–Egyesült Államok (B-csoport) 11:45
Evezés Férfi könnyűsúlyú kétpárevezős elődöntő 11:50 Varga Tamás, Hirling Zsolt
Lovaglás Díjlovaglás csapat 1. nap 12:00
Lovaglás Díjlovaglás egyéni 1. nap 12:00
Kézilabda Férfi kézilabda Franciaország–Tunézia (A-csoport) 12:15
Kosárlabda Férfi kosárlabda Ausztrália–Kína (B-csoport) 12:15
Vízilabda Férfi vízilabda Kazahsztán–Görögország (A-csoport) 12:20
Úszás Férfi 100 pillangó előfutamok 12:21 Pulai Bence
Röplabda Férfi röplabda Ausztrália–Bulgária (A-csoport) 12:30
Tenisz Férfi egyes negyeddöntő 12:30
Tenisz Női egyes negyeddöntő 12:30
Tenisz Férfi páros elődöntő 12:30
Tenisz Női páros elődöntő 12:30
Tenisz Vegyes páros negyeddöntő 12:30
Úszás Női 200 hát előfutamok 12:46 Szekeres Dorina
Vitorlázás Férfi 49-es 7. és 8. futam 13:00
Vitorlázás Férfi 470-es 1. és 2. futam 13:00
Vitorlázás Férfi finn dingi 7. és 8. futam 13:00
Vitorlázás Férfi csillaghajó 7. és 8. futam 13:00
Vitorlázás Férfi szörf 5. és 6. futam 13:00 Gádorfalvi Áron
Vitorlázás Női szörf 5. és 6. futam 13:00 Detre Diána
Vitorlázás Női elliott selejtező 13:00
Vívás Női tőrcsapat elődöntő 13:00
Evezés Női nyolcas A-döntő 13:30
Tollaslabda Vegyes páros elődöntő 13:30
Ökölvívás Férfi 60 kg nyolcaddöntő 14:30
Kajak-kenu szlalom Férfi C-2 elődöntő 14:30
Gyeplabda Női gyeplabda Kína–Hollandia (A-csoport) 14:45
Cselgáncs Férfi 100 kg elődöntő 15:00
Cselgáncs Női 78 kg elődöntő 15:00 Joó Abigél?
Cselgáncs Férfi 100 kg vigaszág - bronzmérkőzés 15:00
Cselgáncs Női 78 kg vigaszág - bronzmérkőzés 15:00
Íjászat Női egyéni negyeddöntő 15:00
Sportlövészet Férfi dupla trap selejtező 15:00
Vízilabda Férfi vízilabda Montenegró–Szerbia (B-csoport) 15:10
Kajak-kenu szlalom Női K-1 elődöntő 15:12
Asztalitenisz Férfi egyes a 3. helyért 15:30
Kézilabda Férfi kézilabda Horvátország–Magyarország (B-csoport) 15:30
Kosárlabda Férfi kosárlabda Argentína–Tunézia (A-csoport) 15:30
Ökölvívás Férfi 75 kg nyolcaddöntő 15:30
Röplabda Férfi röplabda Oroszország–Tunézia (B-csoport) 15:45
Íjászat Női egyéni elődöntő 15:52
Sportlövészet Férfi dupla trap döntő 16:00 Bognár Richárd?
Vívás Női tőrcsapat a 7. helyért 16:00
Vívás Női tőrcsapat az 5. helyért 16:00
Kajak-kenu szlalom Férfi C-2 döntő 16:18
Íjászat Női egyéni a 3. helyért 16:21
Asztalitenisz Férfi egyes döntő 16:30
Vízilabda Férfi vízilabda Románia–Magyarország (B-csoport) 16:30
Íjászat Női egyéni döntő 16:37
Kajak-kenu szlalom Női K-1 döntő 16:57
Cselgáncs Női 78 kg döntő 17:00 Joó Abigél?
Gyeplabda Női gyeplabda Dél-Afrika–Németország (B-csoport) 17:00
Kerékpár Női csapat sprint selejtező 17:00
Cselgáncs Férfi 100 kg döntő 17:10
Kerékpár Férfi csapat sprint selejtező 17:15
Kézilabda Férfi kézilabda Nagy Britannia–Argentína (A-csoport) 17:15
Torna Női egyéni összetett döntő 17:30
Kerékpár Női csapat sprint 1. forduló 17:45
Kosárlabda Férfi kosárlabda Brazília–Oroszország (B-csoport) 17:45
Röplabda Férfi röplabda Lengyelország–Argentína (A-csoport) 17:45
Kerékpár Férfi csapat üldözőverseny selejtező 17:50
Tollaslabda Férfi egyes negyeddöntő 18:00
Tollaslabda Női páros elődöntő 18:00
Kerékpár Férfi csapat sprint 1. forduló 18:40
Kerékpár Női csapat sprint vigaszág - a 3. helyért 18:50
Kerékpár Női csapat sprint döntő 18:50
Vívás Női tőrcsapat a 3. helyért 19:00
Kerékpár Férfi csapat sprint vigaszág - a 3. helyért 19:10
Kerékpár Férfi csapat sprint döntő 19:15
Vízilabda Férfi vízilabda Nagy Britannia–Egyesült Államok (B-csoport) 19:20
Gyeplabda Női gyeplabda Belgium–Nagy Britannia (A-csoport) 20:00
Vívás Női tőrcsapat döntő 20:15
Kézilabda Férfi kézilabda Szerbia–Dánia (B-csoport) 20:30
Úszás Férfi 50 gyors elődöntő 20:30 Takács Krisztián?
Úszás Női 200 mell döntő 20:38
Vízilabda Férfi vízilabda Olaszország–Horvátország (A-csoport) 20:40
Úszás Férfi 200 hát döntő 20:46
Úszás Női 200 hát elődöntő 20:54 Szekeres Dorina
Kosárlabda Férfi kosárlabda Spanyolország–Nagy Britannia (B-csoport) 21:00
Röplabda Férfi röplabda Brazília–Egyesült Államok (B-csoport) 21:00
Úszás Férfi 200 vegyes döntő 21:16 Cseh László
Ökölvívás Férfi 60 kg nyolcaddöntő 21:30
Úszás Női 100 gyors döntő 21:34
Úszás Férfi 100 pillangó elődöntő 21:51 Pulai Bence
Gyeplabda Női gyeplabda Új-Zéland–Argentína (B-csoport) 22:15
Kézilabda Férfi kézilabda Svédország–Izland (A-csoport) 22:15
Ökölvívás Férfi 75 kg nyolcaddöntő 22:30 Harcsa Zoltán–Mujandjae Kasuto (namíbiai)
Röplabda Férfi röplabda Nagy Britannia–Olaszország (A-csoport) 23:00
Strandröplabda Férfi strandröplabda vigaszág 23:00
Strandröplabda Női strandröplabda vigaszág 23:00
Kosárlabda Férfi kosárlabda Egyesült Államok–Nigéria (A-csoport) 23:15

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik