Bácsi Péter is kvótás, Kozáknak nem sikerült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.28. 15:28
null
Bácsinak megvan a kvóta (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Bácsi Péter biztosította helyét a londoni játékokon a kötöttfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután szombaton megnyerte a két bronzérmes kvótáért kiírt mérkőzését a kínai Tajjüanban zajló olimpiai selejtezőn. A 60 kg-os Kozák Istvánnak ugyanez nem sikerült, mert kikapott török ellenfelétől.

A magyar csapat tájékoztatása szerint az első meccsén vereséget szenvedő, ám a vigaszágon a bronzéremig menetelő Bácsi a sorsdöntő összecsapáson két menetben győzte le a lengyel Edgar Babayant, így az ötödik helyen zárt pekingi után a londoni olimpián is részt vehet.

„Volt egy kis szerencséje Petinek, hiszen az azeri döntőbe jutása kellett a vigaszághoz, de aztán nagyon jól birkózott, szépen végigvert mindenkit, akit kellett – nyilatkozta az MTI-nek a helyszínről Struhács György szövetségi kapitány. – Gyönyörű nap volt a mai."

Kozáknak szintén a bronzérmesek különmeccsén nyílt lehetősége a kvótaszerzésre, de nem bírt jól birkózó török riválisával, aki két menetben nyert ellene.

Bácsit megelőzően a 66 kg-os Lőrincz Tamás döntőbe jutásával szerzett kvótát a kínai városban, ahol pénteken a szabadfogású Hatos Gábor is kiharcolta kvalifikációt. A tavalyi világbajnokságon Sastin Marianna (63 kg), illetve a kötöttfogású Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg), a múlt heti szófiai selejtezőn pedig a szabadfogású Ligeti Dániel (120 kg) vívta ki a londoni szereplés jogát, így hét magyar birkózó már biztosan szerepelhet Londonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik