London 2012: Zwickl-bravúr, a magyar asztaliteniszező ott lesz Londonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.14. 19:29
Címkék
Zwickl Dániel a várakozásokat messze felülmúlva kvótát szerzett a londoni olimpiára, miután szombaton este megnyerte csoportja döntőjét az asztaliteniszezők európai selejtezőjén, Luxembourgban.

A világranglistán 200., 27 éves magyar játékos, aki a szerdán kezdődött tornán többször is bravúros győzelmet aratott, a negyedik napi minitorna fináléjában a román Constantin Cioti (168.) felett diadalmaskodott négy szettben, rendkívül magabiztosan.

Zwickl – aki pályafutása során először szerepelhet olimpián – Tóth Krisztina és Póta Georgina után a harmadik magyar asztaliteniszező, aki ott lehet a nyári ötkarikás játékokon.

Csakúgy mint pénteken, szombaton is négy, kieséses rendszerű minitornát rendeznek-rendeztek mindkét nemnél, ezek győztesei estére londoni indulási jogot szereznek, illetve szereztek. Most csupán heten voltak egy-egy táblán, mivel azoknak a játékosoknak, akik elvesztették a pénteki döntőt (köztük Zwicklnek és Pattantyús Ádámnak is), csak a legjobb négy között kellett bekapcsolódniuk a küzdelembe.

Zwickl délután magabiztosan nyert a spanyol Carlos Machado (84.) ellen, majd Cioti ellen sem hibázott, így óriási bravúrt bemutatva kiharcolta az ötkarikás részvétel jogát. Erre még Pattantyúsnak (133.) is lehetősége lesz 19:30 órától, ő a szerb Marko Jevtoviccsal (152.) mérkőzik.

A vasárnapi záró napon még lesz egy 16 fős kieséses viadal, ahonnan további hárman ötkarikás indulási joghoz jutnak, de – ahogy Barsai Emese, a hazai szövetség főtitkára az MTI-nek korábban elmondta – az csak az esti program után dől el, hogy a még kvóta nélküli Kosiba Dániel és Lovas Petra egyből ott lehet-e azon a táblán, vagy szombaton este még játszaniuk kell a bejutásért.

A luxembourgi viadalon mindkét nemnél 11–11 indulási jogot osztanak ki a nyári játékokra.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ, LUXEMBURG
FÉRFIAK
U-CSOPORT
DÖNTŐ
ZWICKL DÁNIEL–Constantin Cioti (román) 4:0 – Zwickl olimpiai kvótát szerzett
KORÁBBAN
ELŐDÖNTŐ
ZWICKL–Carlos Machado (spanyol) 4:1
KORÁBBAN
V-CSOPORT
ELŐDÖNTŐ
Tiago Apolonia (portugál)–KOSIBA DÁNIEL 4:0
NEGYEDDÖNTŐ
KOSIBA–Liam Pitchford (brit) 4:1
W-CSOPORT
ELŐDÖNTŐ
PATTANTYÚS ÁDÁM–Kirill Szkacskov (orosz) 4:2
NŐK
U-CSOPORT
ELŐDÖNTŐ
Li Qiangbing (osztrák)–LOVAS PETRA 4:1
NEGYEDDÖNTŐ
LOVAS–Zhu Fang (spanyol) 4:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik