Női pólósaink ötgólos vereséget szenvedtek Ausztráliától

MTI MTIMTI MTI
2012.05.05. 18:14
null
A házigazdákkal együtt bronzéremért játszhat a londoni teszttornán a magyar együttes<br />(Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Címkék
Az Egyesült Államok legjobbjaitól elszenvedett 11–6-os vereség, majd a házigazda brit csapat 17–10-es legyőzése után harmadik meccsén kikapott a magyar női vízilabda-válogatott a londoni ötkarikás játékok tesztversenyén:  Merész András együttese a szintén olimpiai résztvevő ausztrálokkal szemben maradt alul öt góllal.

A találkozón – az ausztrál sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint – az óceániai térség bajnokaként ötkarikás szereplővé avanzsált együttes már az elején ellépett a magyaroktól, akik csak a második negyedben tudtak részsikert aratni a játékrész megnyerésével, egyébként végig az ausztrálok uralták a meccset. Az összegzés szerint a találkozó legeredményesebbje a Merész-alakulat játékosa, Keszthelyi Rita volt öt góllal.

Az ausztrálok győzelme azt jelenti, hogy a vadonatúj londoni Water Polo Arena sportszakmai avatását jelentő teszttorna vasárnapi záró napján, a helyosztón ők játszanak az első helyért az Egyesült Államok csapatával, amelytől pénteken 10–9-re kikaptak.

A magyar válogatott pedig a harmadik helyért szállhat medencébe a vendéglátók Fekete Szilveszter személyében magyar szakember irányította együttesével. A pénteki első összecsapást magabiztosan nyerte meg a Merész-csapat, amelyből amúgy öt alapember hiányzik különböző okok – érettségi, külföldi klubkötelezettség – miatt.

NŐI VÍZILABDA
OLIMPIAI TESZTTORNA, LONDON, 3. FORDULÓ
Ausztrália–Magyarország 17–12 (5–1, 2–3, 5–4, 5–4)
Nagy-Britannia–Egyesült Államok 6–7 (1–4, 3–1, 0–1, 2–1)
A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 9 pont, 2. Ausztrália 6., 3. Magyarország 3, 4. Nagy-Britannia 0
HELYOSZTÓK, május 6. (vasárnap)
A 3. helyért
Nagy-Britannia–Magyarország 11 óra
Döntő
Ausztrália–Egyesült Államok 12.20

 

Legfrissebb hírek

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
1 perce

Egy félidő után a Kispest-Honvéd vezet a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
3 perce

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
22 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
30 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
53 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
1 órája