Olimpia: sima amerikai siker a britek ellen férfi vízilabdában

Vágólapra másolva!
2012.08.02. 20:44
Címkék
Az Egyesült Államok férfi vízilabda-válogatottja 13–7-re legyőzte a házigazda briteket a londoni olimpia B-csoportjának 3. fordulójában, így továbbra is százszázalékos.

Nem sok csapatsportág van a világon, amelyben kiélezett brit (vagy angol) és amerikai összecsapást lehet rendezni, a vízilabda sem kivétel ez alól. Bár a briteknek négy, az amerikaiaknak egy olimpiai címük van, eléggé sántít, hogy mindez még a hőskorból. Sőt az amerikaiaknak 1904-ben hazai pályán gyakorlatilag előre be lehetett írni mindhárom érmet: egyetemi csapatok meccseltek egymással.

KÉRJÜK VISSZA A LABDASZEDŐ LÁNYOKAT!
Mivel a kapuk mögött a pólósoknál nincsenek hálók, holttér viszont igen, az ott landoló labdákért eddig két lány úszkált be, majd dolgát végezve köntösben leült a kispadra. Erre csütörtökön már két fiút láthattunk, először arra gondoltunk, hogy az egyenjogúság szellemében adnak a sportág iránt oly' fogékony női nézőknek is valamit, mármint a látványból a játékosokon túl. Ezek a fiúk azonban rafkósak: nem vetkőztek fecskére, hanem kerítettek egy fém labdahalászó gyűrűt, és azzal szépen kiemelték a kósza labdákat. Na, ennek aztán így tényleg semmi, de semmi értelme nem volt!

Csütörtök este a Pekingben döntős tengerentúliak nem sok esélyt adtak a házigazdáknak, az első negyedet 5–0-val hozták. A másodikat viszont ikszre adták. A britek 0–7 után megszerezték az első góljukat, majd néhány védés és kivédekezett támadás után amúgy is lankadatlan közönségük – és pont mindegy a lelátón ülőknek, hogy a honfiakat és honlányokat éppen ripityára verik – vérszemet kapott. Zúgott a „DzsíBí", ami lendületet adott a medencében lévőknek.

A harmadik játékrészt már nemhogy döntetlenre mentették a britek, hanem meg is nyerték: egy utolsó pillanatos, fórból szerzett, a kapu képzeletbeli gólvonala mögé éppen csak beszédelgő labdából elért góllal. A negyedik felvonás elején lehetett volna közte három is, de a bírók már kontrát fújtak, hiába járt a labda ismét az amerikai kapuban. Az ellentámadás viszont büntetővel és amerikai góllal zárult, biztosan volt ekkor népszerűbb ember az Egyesült Királyságban, mint a két játékvezető... Mindez és a fáradtság kiütközött a végjátékban, a brit védelem és a többször bravúrral hárító kapus, Ed Scott is elfáradt, így harmadszor is nagy különbségű vereséget szenvedtek, miközben a tengerentúliak továbbra is hibátlanok.

OLIMPIA 2012
FÉRFI VÍZILABDA, B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Nagy-Britannia–Egyesült Államok 7–13 (0–5, 3–3, 3–2, 1–3)

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyesült Államok 3 3 31–22 +9 6
2. Szerbia 3 2 1 46–28 +18 5
3. Montenegró 3 1 1 1 29–29 0 3
4. MAGYARORSZÁG 3 1 2 37–40 –3 2
5. Románia 3 1 2 36–31 +5 2
6. Nagy-Britannia 3 3 18–47 –29 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik