Válogatott: Harcban kell maradni! – Kádár Tamás

Vágólapra másolva!
2019.09.25. 07:34
null
Kádár Tamás a szlovákok elleni Eb-selejtezőn (Fotó: Micheller Szilvia)
Kádár Tamás, a Dinamo Kijev labdarúgója újabb meglepetéseket remél Eb-selejtező csoportunkban, és örülne, ha az Azerbajdzsán elleni mérkőzésen legalább a gyerekek ott lennének a Groupama Aréna lelátóján.

 

– Hány óra volt az út?
– Cirka tizenkettő – felelte Kádár Tamás, a válogatott és az ukrán Dinamo Kijev alapembere. – Szerdai ellenfelünk, a Mariupol otthona nagyjából húsz kilométerre fekszik az orosz határtól, így képtelenség odarepülni. A határtól távolabb kellett landolnunk, onnan pedig hatórás buszút várt ránk.

– Nem szokott kilométerhiánnyal küzdeni, gondolom, egy ilyen út már meg se kottyan.
– Kétségtelen, az elmúlt években hozzászoktam a repülőterek hangulatához. Viszek könyvet magammal, filmeket nézek. Amint beindul az Európa-liga, heti két mérkőzésünk van, mire hazaérünk, legfeljebb a regenerációra van idő, máris kezdődik az újabb találkozó.

– A hétvégén ezért pihentették a Vorszkla elleni bajnokin?
– A szakmai stáb úgy döntött, néhányan kihagyhatják a mérkőzést. Hozzáteszem, idén ez volt az első találkozó, amelyen nem szerepeltem a kezdőcsapatban. Sőt, az első olyan, amelyet nem játszottam végig. A csapattársam sérülése miatt aztán csak be kellett állnom, de végül is nem probléma, legalább fitten tartom magam. A keddi napunk az utazásra ment el, szerdán a Mariupol elleni elhalasztott mérkőzés, egy újabb kihívás következik. De nincs ezzel gond, sőt! Tisztában vagyok vele, ebben az időszakban december közepéig nincs leállás, nincs pihenő, mert amikor szünet van a bajnokságban, nekem ott a válogatott.

– Túltette magát a szlovákoktól elszenvedett vereségen?
– Muszáj volt. Szörnyű volt átélni azt a mérkőzést, és nem csak azért, mert kikaptunk. Bántott, hogy úgy maradtunk pont nélkül, hogy jól játszottunk, s egy árnyalattal sem voltunk rosszabbak a szlovákoknál. Nyilván elkövettünk hibákat, amelyekből tanulnunk kell, de ugyanúgy ők is rontottak. A mérkőzést követő egy-két napban csalódott voltam, hiszen nagy lehetőséget szalasztottunk el. Még szorosabbá tehettük volna a csoport állását, hiszen ismerjük el, a sorsolást követően aligha gondolta bárki, hogy a a magyar válogatott is harcban lesz az Európa-bajnoki részvételért.

Válogatott védőnk mindent megtesz az Eb-re jutás érdekében (Fotó: Szabó Miklós)
Válogatott védőnk mindent megtesz az Eb-re jutás érdekében (Fotó: Szabó Miklós)

 

– Lát még reményt a kijutásra?
– Három mérkőzés van hátra, márpedig az évek alatt a futballban megtanultam, bármi megtörténhet. Csoportunk eddig sem szűkölködött meglepetéseredményekben, ki tudja, mit hoz a hátralévő néhány kör.

– Mit szólt hozzá, hogy az Azerbajdzsán elleni hazai selejtezőnket alighanem zárt kapuk mögött kell lejátszanunk?
– Nagyon sajnálom. Szurkolóink előtt megemelem a kalapomat, az egész selejtezősorozatban mellettünk állnak, idegenbe is elkísérnek bennünket, nagyon fognak hiányozni. Mindig fantasztikus hangulatot teremtenek. Hallottam, hogy adott esetben gyerekek kint lehetnek a stadionban, én annak is örülnék, hiszen volt már részem zárt kapuk mögött válogatott mérkőzést játszani. Nincs annál rosszabb.

– A Dinamo Kijevvel az elmúlt hetekben hullámvölgybe kerültek, sorozatban hat nyeretlen mérkőzésük volt. A Bajnokok Ligája-selejtezőbeli búcsú után a szakmai stábot tokkal-vonóval elbocsátották. Meglepődött a váltáson?
– Abból a szempontból igen, hogy éppen előtte hosszabbították meg vezetőedzőnk szerződését. Eszembe sem jutott, hogy ezt követően ilyen hamar vált a klub. De a Dinamónál nem maradt következmény nélkül a BL-búcsú, a vezetők, a szurkolók és mi, játékosok is nagyon vágytunk a Bajnokok Ligájára. Idén sem sikerült, mindenki nagy csalódásként élte meg. A szurkolóink dühösek voltak, hiszen korábban hozzászoktak, hogy a legerősebb európai kupasorozatban láthatják a csapatot, ám ebben az évben sem sikerült ezt kiharcolnunk.

– Az Európa-liga nem is érdekli őket?
– Szerencsére igen. A csoportkört jól kezdtük, hazai pályán egy nullára megvertük a svéd Malmőt, tizennyolcezren így is kint voltak a stadionban. Amióta itt vagyok Kijevben, rendre továbbjutottunk a csoportból, és a kieséses szakaszban is mentünk egy kört. Szeretnénk megtartani jó szokásunkat, jó lenne minél tovább menetelni, néhány topcsapattal összemérni az erőnket.

– A hullámvölgyön túl van az együttes?
– Úgy érzem, igen. Az elmúlt hetekben sok pontot elhullajtottunk, de a hétvégén kiütéssel, öt nullára győztünk, és most a Mariupol otthonában is három pontot kell szereznünk. Remélhetőleg rátaláltunk a helyes útra.

– Internet-előfizetését meghosszabbította már?
– Értem a célzást. Új megállapodásunk értelmében még négy évig, kétezerhuszonhárom nyaráig szerződés köt a Dinamo Kijevhez, jólesett, hogy a klub vezetői elégedettek velem, s hosszú távon számítanak rám. Mostanra megszoktam Kijevet, berendezkedtem, gondtalanul zajlanak a hétköznapjaim. De ez nem jelenti azt, hogy mindenképp kitöltöm a négy évet Kijevben. Közel vagyok a harminchoz, úgy érzem, egy nagy ugrás még vár rám.

KÁDÁR TAMÁS NÉVJEGYE
Született: 1990. március 14., Veszprém
Nemzetisége: magyar
Posztja: hátvéd
Válogatottság/gól (2010–): 56/1
Klubjai profiként: Zalaegerszeg (2006–2008), Newcastle (2008–2012), Huddersfield (2011 – kölcsönben), Roda (2012–2013), Diósgyőr (2013 – kölcsönben; 2013–2015), Lech Poznan (2015–2017), Dinamo Kijev (2017–)
Sikerei: Eb-nyolcaddöntős (2016), lengyel bajnok (2014–2015), angol másodosztályú bajnok (2009–2010), magyar Ligakupa-győztes (2013–2014), 2x lengyel Szuperkupa-győztes (2015, 2016), 2x ukrán Szuperkupa-győztes (2018, 2019)
Kádár Tamás rengeteg tétmérkőzést játszik a Dinamo Kijevben, amelyben alapemberré nőtte ki magát (Fotó: AFP)
Kádár Tamás rengeteg tétmérkőzést játszik a Dinamo Kijevben, amelyben alapemberré nőtte ki magát (Fotó: AFP)

 

A PÁLYÁN NINCS BARÁTSÁG
A Dinamo Kijev a svéd Malmö mellett a svájci Lugano és a dán FC Köbenhavn együttesével került egy csoportba az Európa-ligában. A Lugano elleni ütközet Kádár Tamásnak azért is ígérkezik különlegesnek, mert a svájciaknál három magyar, Kecskés Ákos, Vécsei Bálint és Holender Filip is a keret tagja. Az Európa-ligában október 3-án Lugano–Dinamo Kijev összecsapást rendeznek, remélhetőleg a pályán nem lesz hiány magyar játékosból. Kádár Tamás elmondta, a válogatott legutóbbi összetartásán szóba hozták a mérkőzést Holender Filippel, ám mindketten tudják, a pályán egymás ellen nincs barátság.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik