Vadócz Krisztián Dániában folytatja - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.09.06. 16:00
null
Vadócz már új csapata szerelésében (Fotó: ob.dk)
A dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Odense hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a magyar válogatott Vadócz Krisztiánt.

 

Hosszú időszak után eldőlt, hol folytatja a pályafutását Vadócz Krisztián, aki a 2011–2012-es szezon végén távozott a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő NEC Nijmegentől.

A dán első osztályú OB hivatalos honlapján jelentette be, hogy két évre szóló szerződést kötött a hónapok óta klub nélküli játékossal, akit ma délután 5 órakor mutatnak be hivatalosan a sajtó képviselőinek. A 21-es számú mezben fog szerepelni új csapatában.

Dán lapok szerint Vadócz spanyol és holland ajánlatokkal is rendelkezett, ennek ellenére sikerült őt megszerezni.

„Minőségi játékost sikerült megszereznünk. Már előző nyáron és a télen is megpróbáltuk leigazolni, de akkor még nem engedhettük meg magunknak" – mondta Poul Hansen sportigazgató az ekstrabladet.dk-nak.

Mint beszámoltunk róla, augusztusi görög sajtóhírek szerint a görög élvonalbeli Arisz közel állt a középpályás szerződtetéséhez, aki el is utazott a klubhoz, hogy személyesen tekintse meg a körülményeket. Az Arisz ajánlatot is tett Vadócznak, de a futballista a megadott határidőig nem válaszolt, így lemondtak róla.

A magyar válogatott középpályás várhatóan már ma bemutatkozik új csapatában, igaz, még nem tétmérkőzésen: a Fyn elleni felkészülési meccsen kaphat szerepet, mivel ott van az OB keretében.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
7 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik