HIRDETÉS
HIRDETÉS
Összeállította: T. SZABÓ GÁBOR 2010.12.16 13:32 Frissítve: 2015.03.27 01:37

Ungvártól Genováig - Koman Vladimir útja a profizmusig

Koman Vladimirnak „magyaros” napjai vannak. A fiatal játékos tagja a DVSC elleni Európa-liga-mérkőzésre készülő Sampdoria keretének, és ma este először léphet pályára ellenfélként Magyarországon. Vasárnap pedig a genovai városi rangadó vár rá, amelyen szembekerülhet válogatottbeli csapattársával, Rudolf Gergellyel. Koman az idén nyáron mutatkozott be a magyar A-válogatottban, majd debütált az Európa-ligában is. Jó évet zár tehát, s ennek apropóján – meg a Debreceni VSC–Sampdoria mérkőzés felvezetésének részeként – bemutatjuk az eddigi pályafutását. Út Ungvárról Genován át a Puskás Ferenc Stadionba.

HIRDETÉS

 

Koman Vladimir (jobbra) a Debreceni VSC ellen ismét bizonyíthatja tehetségét (Fotó: Action Images)

FUTBALLISTA PAPA, ATLÉTA MAMA, KOSÁRLABDÁZÓ NŐVÉR  

A Sabaria kerete 1991 őszén az NS korabeli
számában. Alulról a második Koman papa

Koman Vladimir 1989. március 16-án született Ungváron – alighanem így kezdődik minden ismertető hősünkről. A kis Volinak volt kitől örökölnie a mozgás szeretetét, a sport, a labdarúgás iránti tehetségét. Édesanyja válogatott atléta volt, 800 méteres síkfutásban Európa-bajnokságon is részt vett, a papa pedig futballozott. Négy évvel idősebb nővére is sportoló, Angliában kosárlabdázik. 

Idősebb Koman Vladimir a kárpátaljai Nagybereznán (ukrán neve: Velikij Bereznij, járási székhely) látta meg a napvilágot, magyar felmenőkkel nem rendelkezik, ukrán nemzetiségű. 14 esztendős korában a Dinamo Kijev labdarúgó-akadémiájára került, később három évig futballozott is a kijevi felnőttcsapatban (edzője volt többek között Valerij Lobanovszkij), de a szovjet élvonalban csak keveset szerepelt, inkább a tartalékbajnokságban játszott. Volt korosztályos válogatott is.

Sérülések miatt elkerült Kijevből, a legutolsó szovjet-ukrajnai csapata a Bukovina Csernovci volt, a Kárpátok túlodalán fekő bukovinai Csernovic város együttese. 1991 februárjában jött Magyarországra, az egyik játékostársát hozta el Szombathelyre, az akkor NB II-es Sabaria-Tipóhoz, ám a szakmai stábnak nem a társa, hanem az ő játéka tetszett meg, és a Sabaria végül Komant szerződtette. 

Az ukrajnai támadó két és fél szezont húzott le a Sabariában, Mihalecz István, majd Fedor Sándor volt az edzője. A csapat az 1991–92-es szezonban érte el a legjobb helyezését, a Csepel, a BKV Előre, a Dorog és a Dunaferr mögött az 5. helyen zárt, három ponttal lemaradva a már osztályozós pozícióban végző BKV-tól (amely aztán a Diósgyőri FC elleni párharcot elveszítve nem jutott fel az NB I-be). 

A következő kiírásban a 8. helyen végzett a Sabaria-Tipo, amelynek kapuját a Kaposvári Rákóczi és a Haladás korábbi legendás kapusa, Hegedűs Péter is védte, és Koman csapattársa volt többek között Kovács Sándor, Vidóczi József, Farkas Péter, Neudl Tamás – valamennyien szerepeltek később az NB I-ben. A Futball '93 évkönyv adatai szerint az 1992–93-as szezonban Koman 27 bajnokin 7 gólt szerzett.

 UNGVÁR A MAGYAR BAJNOKSÁGBAN

Ha Koman száz esztendővel korábban (mondjuk 1889-ben) látja meg a napvilágot Ungváron, akkor aligha vetődik fel a kérdés, hogy melyik ország válogatottjának címeres mezét viselje. Az Ung parti város ugyanis – a Monarchia részeként – a 325 ezer négyzetkilométer területű Magyar Királyság Ung vármegyéjének székhelye volt akkoriban. A fiatalember huszas éveiben játszhatott is volna a helyi csapatban, az Ungvári AC-t ugyanis 1910-ben alapították. A kelet-magyarországi kerületben kétszer is megnyerte az ungvári alosztály bajnokságát (1912–13, 1913–14). Második alkalommal a kerületi nagydöntőben győzött a nagyváradi alosztály bajnoka, a Nagyváradi AC ellen. 

 

Az I. világháborút Magyarország számára lezáró trianoni békeszerződés (1920. június 4.) Kárpátalját az addig nem létező, új államalakulathoz, Csehszlovákiához csatolta, így az ungvári csapatok a csehszlovák bajnokságban szerepeltek. Az első bécsi döntés (1938. november 2.) értelmében Felvidék és Kárpátalja egyes részeit visszacsatolták Magyarországhoz, és a visszatért területek futballcsapatai bekapcsolódtak a magyar labdarúgó-bajnokságba. Az Ungvári AC 1939 nyarán az NB B-nek nevezett másodosztály Felvidéki csoportjába került, ahol olyan nagy múltú együttesekkel játszott, mint a Diósgyőri MÁVAG (ma DVTK), a Debreceni VSC, az Ózdi VTK (Ózdi Kohász), a Nyíregyházi TVE, a Perecesi TK, a két salgótarjáni csapat, az SBTC és az SSE, a budapesti BSzKRT (BKV Előre) és BVSC, valamint a visszatért területek egyletei, a Losonci AFC, a Füleki TC, a Kassai SC, a Munkácsi SE, a Beregszászi FTC és az ungvári SK Rusj. Az Ungvári AC előbb kiesett az NB III-ba, majd fokozatosan megerősödve egyre feljebb lépett.

 

Az 1943–44-es szezonban megnyerte az NB II Keleti csoportját, így feljutott az NB I-be. 

Az 1944 augusztusában rajtoló bajnokság első fordulójában rögtön elmaradt a meccse, mert ellenfele, az Újvidék nem érkezett meg Ungvárra. A csapat így a Ferencváros otthonában játszotta első NB I-es mérkőzését (5:0-ra kikapott), majd 5:2-re veszített a Salgótarjáni BTC vendégeként, aztán a 4. fordulóban hazai pályán 3:1-es vereséget szenvedett a Szentlőrinci AC-től. Több meccset pedig már nem tudott lejátszani a magyar élvonalban, mert jött a front, a bajnokság félbeszakadt (a fővárosi csapatok részvételével hadibajnokságként decemberig folytatódott), majd a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződések Kárpátalját a nagy Oroszország által „szövetségbe forr(asztot)t szabad köztársaságok"-hoz, a Szovjetunióhoz csatolták, és az Ukrán SzSzK része lett. Az Ungvári AC ezzel befejezte magyarországi szereplését.

A szezon végén a Sabaria megszűnt, a támadó pedig a szomszédos Ausztriába szerződött, itt játszott csaknem tíz esztendőt alsóbb osztályú csapatokban (Rohrbach An Der Teich, Kohfidisch). Közben az 1996-ban alapított szombathelyi Lurkó UFC-nél lett a szakmai munka irányítója (jelenleg pedig az Illés Akadémia edzője), és csaknem tíz esztendeig trenirozta fiát, ifjabb Koman Vladimirt.

A NEMZETKÖZI TORNÁKON FELFIGYELTEK KOMANRA

A kis Koman Vladimir még szovjet állampolgárként, alig kétévesen, családjával 1991 februárjában települt át Magyarországra, Szombathelyre. Ukrajna függetlenné válása (1991. augusztus 24.) után megkapta az ukrán állampolgárságot, majd 1993 őszén, a Koman família többi tagjával együtt a magyart is. A vasi megyeszékhelyen járt óvodába és iskolába, és már hét éves korától futballozott a Lurkó UFC-ben. A klub 12 éves korukig képzi a játékosokat, akik ekkor átkerülnek a Haladáshoz. 

Koman a Haladásban az 1988-as és 1989-es születésűekkel játszott együtt, előbb az U13-as, majd az U15-ös bajnokságban, és a csapat tagjaként szép sikereket ért el, főleg nemzetközi szinten. Édesapja mesélte, hogy Ausztriában, Olaszországban több tornán is részt vettek, de legszívesebben a Nike Premier Kupára emlékszik vissza, a 2002–2003-as kiírásban ugyanis itthon a Haladás nyerte meg ezt a versenysorozatot, és a legjobb európai csapatok bázeli döntőjében végül a negyedik helyet szerezte meg. A gárda a negyeddöntőben az FC Baselt (0–0) tizenegyesekkel (4–3) győzte le, az elődöntőben 2–0-s vezetés után kikapott az FC Portótól, míg a bronzmérkőzésen ugyancsak kétgólos előnyből szenvedett 3–2-es vereséget a Servette ellen.

Koman Vladimir játékára nemzetközi viszonylatban már ekkor felfigyeltek, de rajta kívül több tehetséges csapattársát (például Kozmor Ákos, vagy az azóta autóbalesetben elhunyt Pongor Zsoltot) is „méregették" a nyugati klubok. Ám mielőtt Koman külföldre igazolt volna, nagy lehetőséget kapott itthon: 15 és fél évesen tagja lett a Haladás felnőttcsapatának.

KRÍZIS A HALADÁSNÁL, GYEREKEK A FELNŐTTEKNÉL

A szombathelyi futballra nem a legjobb idők jártak akkoriban. A 2003–2004-es kiírásban a Lombard FC Haladás négy szakvezetőt (Détári Lajost, Gujdár Sándort, Bozsik Pétert és Tóth Bálintot) „elfogyasztva" az utolsó helyen végzett a 12 csapatos NB I-ben, és csak azért nem esett ki, mert – miközben az élvonal létszámát felemelték 16 csapatosra – a Nyíregyháza elleni osztályozót megnyerte.

Bíró Péter, az együttest működtető Új Lombard FC Kft. tulajdosa azonban néhány héttel az új bajnokság kezdete előtt a kft.-t átköltöztette Pápára, vitte magával az NB I-es jogot, valamint a játékoskeret egy részét, többek között Farkas Attilát, Jagodics Zoltánt, Kincses Pétert, Némethy Lászlót, Róth Ferencet, Somfalvi Csabát, Szabó Zoltánt, Szűcs Mihályt, Tóth Ivánt és Tüske Rolandot. A tavaszi szezont Szombathelyen töltő Illés Béla visszatért az MTK-hoz, távozott Valeriu Balaci, Balogh Tamás, Sorin Bucuroaia, Alfredo Cotera, Kaj András, Lőrinc Antal, Nélio, Dejan Pekovics, Tóth Péter – e neveket csak azért soroljuk fel, hogy érzékeltessük: alig maradt felnőtt korú futballistája a csapatnak. Az idősebb Mihalecz István irányította együttes a Pápai ELC NB I B-s jogát átvéve a másodosztályban indult, és a keretet elsősorban ifistákkal töltötte fel.

Mihalecz István így emlékezett vissza arról az időszakról a Magyar Nemzetben megjelent egyik írásban. „Ott álltunk játékosok nélkül, s mert szegény ember vízzel főz, csak három felnőttet tudtunk igazolni, különben ifisták alkották a keretet. A felkészülés elején Farkas Péter kollégám szólt, hogy a tizenöt éveseknél van egy nagyon ügyes srác, érdemes lenne megnéznem. A kis Volit persze én már kisgyerek kora óta ismertem. Az édesapja nálam focizott a Sabariában, edzések alatt az édesanyja gyakran a pálya mellett tologatta babakocsiban. Nagyon tehetséges gyerek volt. Tizenöt évesen ugyan alig volt több százhatvan centinél és ötven kilónál, ám már akkor kiválóan látott a pályán, emellett technikás és gyors volt, ezért ki tudta kerülni a csínes helyzeteket. Az MTK és a Fradi ostromolta az édesapját, de mondtam neki: el ne engedje, ott a tizenhét éveseknél se biztos, hogy beteszik a kezdőbe, a Haladásban viszont a felnőttek között végigjátssza az NB I B-s idényt."

DEBÜTÁLÁS, AZ ELSŐ GÓLOK

Így is történt. A fiatalember 2004. augusztus 14-én játszotta első tétmérkőzését a Haladásban, az Elekthermax Vasas Pápa elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, amelyen csereként állt be, és a Haladás 2–2 után tizenegyesekkel jutott tovább. Augusztus 28-án aztán a bajnokságban is debütált. Hévízen 3–0-ra veszített a „Hali", a kezdőként pályára lépő Koman 6-os osztályzatot kapott lapunk tudósítójától.

A nevét egy idő után megtanulták a kollégák (a 2. fordulóban, a Haladás–Makó meccs tudósításában még Hómann „álnéven" szerepelt), főleg azt követően, hogy gólt is szerzett. Szeptember 25-én a Haladás–Kecskeméti TE mérkőzésen 1–1-es állásnál, a 79. percben nyolc méterről talált a kapu jobb oldalába, ezzel a góllal győzött 2–1-re a Szombathely.

Három héttel később a BKV Előre otthonában 2–0-ra megnyert meccsen szerezte csapata első találatát (28 méterről lőtt a kint álló kapus mellett a hálóba), a következő fordulóban, a Haladás–Orosháza (5–2) meccsen 14 méterről vette be a vendégek kapuját, 2–1-es vezetéshez juttatva ezzel együttesét. 

A kilencedik NB I B-s bajnokiján harmadszor volt eredményes; amikor gólt szerzett, mindig nyert a Haladás – igazán biztató volt a szezonkezdet számára. Gólátlagán aztán már csak rontott, a hátralévő fordulókban nem tudott betalálni. Mind a 26 bajnoki mérkőzésen nevezve volt, 25-ször játszott (ebből 21-szer kezdőként lépett pályára), 3 gólt szerzett. Az NS-től négyszer kapott 7-es osztályzatot, az átlaga végül 5.542 lett. Nem rossz egy ilyen fiatal játékostól...

A Haladás viszont története egyik legeredménytelenebb időszakát élte, a csapat a bajnokságban az utolsó előtti (13.) helyen végzett. Ez a pozíció általában kiesést jelent, ám azon a nyáron átszervezték a másodosztályt. Megszüntették az NB I B nevet (Koman tehát elmondhatja magáról, hogy az NB I B történetének utolsó szezonjában szerepelhetett), a másodosztályt átkeresztelték NB II-re, kétcsoportos lett, és a Haladásnak osztályozót kellett játszani az NB II-es tagságért.

SZALAI ÁDÁM-PORTRÉ
Gólokat lő, „gitározik" – de ki is az a Szalai Ádám? A középcsatár útja Puskás Ferenc klubjaitól a Puskás Ferenc Stadionig.

2005. június 19-én a Budakalászt fogadta a szombathelyi együttes, amely 2–1-re nyert, az első gólt Koman szerezte. A budakalászi visszavágón a hazaiak győztek 1–0-ra (Koman csereként lépett pályára), és idegenben szerzett több góllal ők nyerték meg a párharcot. A Haladással tehát megesett az a csúfság, hogy kiesett az NB III-ba! Végül néhány csapat nem vállalta a másodosztályú szereplést, így a „Hali" az új szezont mégis az NB II-ben kezdte – de már Koman Vladimir nélkül. Az alig 16 és fél éves játékos ugyanis júliustól az olasz Sampdoria labdarúgója lett!

MILÁNÓN ÁT VEZETETT AZ ÚT GENOVÁBA

Koman Vladimirre az AC Milan is felfigyelt, az ifjú labdarúgó édesapjával 2005 májusában – nem sokkal az emlékezetes, 3–3-ra végződött Liverpool–Milan BL-döntő előtt – két napot eltöltött az olasz klub edzőközpontjában, Milanellóban, és ahogy idősebb Koman mesélte, volt is ígéret arra, hogy szerződtetik a fiút, csak a korosztályos csapatban már volt egy szlovén játékos, és mivel az akkori szabályok szerint két közép-európai futballista nem szerepelhetett egyszerre a csapatban, végül nem szerződtették Komant.

A Sampdoria ellenben „lecsapott" a játékosra, és nem is az U17-es ifjúsági csapatánál, hanem a két-három évvel idősebbek között, a Primavera-csapatnál számított rá. Első szezonjában, a 2005–2006-os bajnokságban a Serie A-s együttesben még nem lépett pályára Koman, a magyar korosztályos válogatottban viszont – társaival együtt – sikert sikerre halmozott, és ekkor már sok hazánkfia megismerte a nevét. 

Az U17-es válogatott vezéreként
lett ismert (Fotó: Mirkó István – archív)

EURÓPA ELITJÉBEN A MAGYAR U17-ES VÁLOGATOTT

2005 szeptemberében indult „hódító útjára" a magyar U17-es válogatott. Both József szövetségi edző 1989-es és 1990-es születésű játékosokból álló együttese Albánia (5–1), Ciprus (2–0) és Skócia (2–0) legyőzése után csoportelsőként jutott tovább az Európa-bajnokság elitkörébe, ahonnan – a torna házigazdáját, Portugáliát (1–1), valamint Ukrajnát (4–0) és Svédországot (4–0) megelőzve – szintén csoportelsőként került be az Eb luxemburgi nyolcas döntőjébe. Nagy fegyvertény volt ez, az elmúlt évtizedekben ritkán fordult elő, hogy a 17 évesek a kontinensviadal legjobb nyolc együttese között voltak.

Az Európa-bajnokság döntőjében aztán a csapat előbb Oroszországtól kikapott 1–0-ra, s bár Luxemburgot 4–0-ra legyőzte (ezen a mérkőzésen Koman is gólt szerzett), a spanyolok elleni, mindent eldöntő találkozón 2–0-ra veszített a Bojan Krkiccsel felálló ibériaiak ellen, így nem jutott be a legjobb négy közé. A gárda akkori legnagyobb sztárjának Németh Krisztián számított, aki az Európa-bajnoki meccseken összesen 11 gólt szerzett, és abban az évben az MTK színeiben debütált az NB I-ben. Koman – Némethhez hasonlóan – mind a kilenc Eb-meccsen pályára lépett, egy gólt lőtt.

GÓLPASSZAL NYITOTT A SERIE A-BAN

A következő szezonban az 1989-es korosztály válogatottjának (U18), valamint az egy évvel idősebbeknek (U19) is Várhidi Péter lett a szövetségi edzője. Koman az idény elején, júliusban az U18-as csapattal Japánban, a niigatai nemzetközi tornán vett részt, amelyen döntős volt a csapat, és Ausztráliától 1–0-ra kikapva az ezüstérmet szerezte meg, amely történelmi siker volt. Majd a cseh nemzetközi U18-as tornán vett részt a gárda, ahol nem került az elődöntőbe.

Koman a két tornán összesen hat mérkőzésen játszott, egy gólt szerzett – aztán számára ebben a szezonban véget is ért a válogatottbeli szereplés. Az U18-asoknak nem volt világversenyük, az egy évvel idősebb U19-esek viszont ősszel Európa-bajnoki-selejtezőket játszottak. Felvetődött, hogy Koman Vladimir is szerepet kap az idősebbek között, de amíg csapattársa, Dudás Ádám és Németh Krisztián kapott meghívót Várhidi Pétertől, ő nem. 

A Sampdoriánál viszont egyre jobban ment neki, többször is a felnőttekkel edzett együtt, és tavasszal, egész pontosan 2007. április 7-én, nem sokkal a 18. születésnapja után bemutatkozott a Serie A-ban. Nem is akárhogyan! A Torino ellen 1–0-ra megnyert meccsen ő adta a gólpasszt a győztes találat szerzőjének, Emiliano Bonazzolinak (lásd lentebbi video-összeállításunkat!).

A 2006–07-es szezonban 4 első osztályú olasz bajnokin lépett pályára, gólt nem szerzett. Áprilisban Várhidi Péter a májusi elitkörre készülő U19-es válogatott bő keretébe jelölte Komant, ám – az mlsz.hu beszámolója szerint – a játékos ekkor megkérte a szakembert, hogy tekintsen el a behívásától, hogy a Sampdoriával készülhessen, mert ekkor többször is kerettagja volt a Serie A-s csapatnak, és pályára is lépett az olasz bajnokságban.

PRIMAVERA PRIMISSIMA ÉS BRONZÉREM EURÓPÁBAN

A 2007–08-as szezon debütálással kezdődött Koman számára, a nemzetközi kupaporondon mutatkozott be a Sampdoria színeiben, az UEFA-Intertotó-kupában július végén Bulgáriában, majd a szintén 1–0-ra megnyert genovai visszavágón is pályára lépett a Cserno More ellen. A bajnokságban viszont egyetlen meccset sem játszott a felnőttek között, ebben az esztendőben a Primavera-csapattal ért el sikereket. Megnyerték a Facchetti-kupát, majd a bajnokságot, a bajnoki döntőben 3–2-re győzték le az Intert, az egyik gólt Koman szerezte. A Szuperkupát is elhódították – korosztályukban tehát mindent vittek.

A szezon azonban nemcsak erről emlékezetes, hanem a magyar U19-es válogatott szerepléséről is. A korosztályos nemzeti együttest Sisa Tibor vette át, és Koman csapatkapitányként vezette győzelmekre a gárdát. 

Nyitányként a gárda Szerbiában megnyerte a Sztevan Vilotics-emléktornát, a legjobb játékosnak járó díjat Koman Vladimir vehette át. Aztán jöttek az Európa-bajnoki selejtezők, és a forgatókönyv hasonló volt, mint két évvel korábban. Az első körből Kazahsztán (6–0), Wales (3–1) és Svájc (2–1) legyőzésével a csoport első helyezettjeként jutottunk tovább, majd az elitkörben is első lettünk a kvartettben. A Székesfehérváron rendezett tornán Litvániával 2–2-t játszottunk, aztán Ciprust 2–1-re legyőztük, végül jött a portugálok elleni ki-ki mérkőzés. Óriási csatában, Németh Krisztián góljával 1–0-ra nyertünk, így ezúttal is Portugáliát ütöttük el a továbbjutástól.

Az Eb nyolcas döntőjének Csehország adott otthont. A csoportban Bulgáriát és Spanyolországot is sikerült 1–0-ra megverni, e két sikerrel már az elődöntőben érezhettük magunkat. A németek elleni harmadik csoportmeccs már csak arról döntött, hogy elsőként vagy másodikként jutunk tovább. Ezen a találkozón Koman és Németh Krisztián sem lépett pályára (pihentek az elődöntőre), 2–1-re kikaptunk, és így az olaszokkal mérkőztünk a döntőbe kerülésért.

Plzenben csaknem 3000 magyar szurkoló előtt hatalmas csatában 1–0-ra kikaptunk (a 93. percben Gosztonyi András lövésénél a kapufáról pattant ki a labda...), így bronzérmesek lettünk, s kivívtuk a jogot az U20-as világbajnokságon való szereplésre.

Koman Vladimir az Eb-mérkőzések közül kilencen lépett pályára, egy gólt lőtt (az első körben Svájc ellen), a felkészülési tornákat is beszámítva az U19-es válogatottban 14 meccsen szerepelt, és háromszor volt eredményes.

KÖLCSÖNADÁS, ALPOK-ADRIA-KUPA, U20-AS BRONZÉREM, EZÜSTCIPŐ

A 2008–09-es szezon kicsit csöndesebb volt Koman számára. A Sampdoria egy évre kölcsönadta őt a Serie B-s Avellinónak, a magyar középpályás 28 olasz másodosztályú bajnokin lépett pályára, ezeken négy gólt szerzett. Az U19-es válogatottból kiöregedő játékosok az U20-as csapatban folytatták, és ebben az idényben az Alpok-Adria-kupában voltak érdekeltek.

Sisa Tibor helyett a holland Wilco van Buuren irányította az együttest, amely a vártnál gyengébben szerepelt, nyolc Alpok-Adria-kupamérkőzéséből csupán kettőt nyert meg, két döntetlen mellett négy vereség volt a mérleg. Komannak sem ment mindegyik meccsen. Az olaszok ellen Kecskeméten ugyan betalált, a paviai visszavágón viszont büntetőt hibázott. A szlovénok elleni meccs 14. percében pedig megsérült, le is kellett cserélni – az Alpok-Adria-kupasorozatban hat meccsen lépett pályára.

2009 júniusában az U21-es válogatott Komannal a „fedélzeten" elkezdte az Európa-bajnoki selejtezőket, öt nap alatt kétszer megmérkőzött Luxemburggal, az itthoni (3–0) és az idegenbeli (1–0)  találkozót is megnyerte. Koman mindkét meccsen játszott, Győrben gólt is szerzett.

Nyáron a Sampdoria ismét kölcsönadta Komant, ezúttal a Serie A újoncának, az AS Barinak. Augusztus 12-én már a dél-olasz csapat játékosaként lépett pályára az U21-es válogatottban Wales ellen, a gárda a wrexhami mérkőzésen súlyos, 4–1-es vereségbe szaladt bele. Van Buurennel hamarosan szerződést bontott az MLSZ, és az U20-as világbajnokság előtt egy hónappal Egervári Sándort nevezte ki az utánpótlás- és az olimpiai válogatott élére.

„JÓ DÖNTÉS VOLT”

Koman Vladimir egyre inkább meghatározó játékosa lesz nemzeti csapatunknak. Pedig évekkel ezelőtt még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán magyar válogatott lesz-e. A média többször is előhozakodott ezzel a témával – olykor felesleges indulatokat szítva –, Koman aztán a magyar válogatottat választotta.

 

Édesapja jónak tartja fia döntését:

„Megmondom őszintén, korábban azt szerettem volna, ha Voli ukrán válogatott lesz, hiszen az édesanyja és én is voltam szovjet-ukrán válogatott. Aztán leültünk vele beszélgetni, abban maradtunk, hogy döntsön saját belátása szerint, és mi azt elfogadjuk. Itt nőtt fel Magyarországon, sokat számított, hogy a barátaival játszhat egy csapatban, és utólag azt mondom: jól döntött. Úgy látom, tud segíteni a magyar válogatottnak, a közönség elfogadta, szereti, és ő is szeret a magyar csapatban futballozni. Kell ennél több?"

Az egyiptomi világversenyen Koman igazi vezéregyénisége volt a magyar U20-as válogatottnak. A Honduras elleni megalázó (0–3) vereség után a csapat nagyon összekapta magát, a Dél-afrikai Köztársaságot (4–0) és az Egyesült Arab Emírségeket (2–0) is legyőzte, csoportelsőként jutott tovább.

A nyolc közé jutásért elképesztően izgalmas csatában, tizenegyesekkel verte meg Csehországot (Koman a hosszabbításban egyenlített, majd a tizenegyespárbajban nem hibázott), aztán a négy közé jutásért szintén óriási meccsen Olaszországot győzte le hosszabbítás után 3–2-re. Ezen a meccsen Koman szerezte az első gólunkat, majd két szenzációs gólpasszt adott Németh Krisztiánnak, viszont „besárgult", így az elődöntőben nem játszhatott Ghána ellen.

Az afrikaiaktól 3–2-re kikaptunk, a bronzmérkőzésen Costa Rica ellen Koman végig a pályán volt, a 91. percben egyenlített, s bár a tizenegyespárbajban ezúttal rontott, végül mégis a magyar csapat győzött.

Koman a vb-n hat mérkőzésen öt gólt szerzett, és a második legeredményesebb játékosként ezüstcipőt vehetett át. A csapat tagjaként megkapta a Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatát, az U20-as válogatottat pedig a 2009-es év legjobb csapatának választották meg az újságírók.

SERIE A, VÁLOGATOTT, EURÓPA-LIGA

Innen már folytassuk távirati stílusban, hiszen az utóbbi időszakban rengeteg információ, hír, cikk jelent meg Komanról.

– A Bariban a 2009–10-es szezonban 16 bajnokin 2 gólt szerzett, első Serie A-s találatát 2010. január 30-án a Bari–Palermo (4–2) mérkőzésen lőtte.

– Az U20-as válogatottban összesen 13-szor szerepelt és hat gólt ért el, az U21-es válogatottban öt mérkőzésen kétszer talált az ellenfél kapujába, 2009. november 13-án Győrben az olaszok elleni Eb-selejtezőn volt még eredményes.

– 2010. május 29-én – még Erwin Koeman kapitánysága idején – bemutatkozott a magyar A-válogatottban, amelyben eddig hét meccset játszott, és két gólt (Moldova, San Marino) lőtt.

– 2010 nyarán kölcsönből visszatért a Sampdoriához, az olasz csapatban az ősszel eddig 14 bajnokin 838 percet játszott.

– Az ősszel bemutatkozott az Európa-ligában, öt El-mérkőzésen egy gól a mérlege. Harkivban, a Metaliszt ellen talált be, a Sampdoria 2–1-re veszített Ukrajnában.

KOMAN VLADIMIR KLUBMÉRKŐZÉSEI
Szezon Csapat Bajnokság Hazai kupa Nemzetközi kupa
2004–05 Haladás NB I B: 25 m./3 gól
2/1

  osztályozó: 2/1    
2005–06 Sampdoria Serie A:
2006–­07 Sampdoria Serie A: 4/–
2007–08 Sampdoria Serie A: Intertotó: 2/–

  Primavera: 17/3    
2008–09 Avellino Serie B: 28/4 1/–
2009–10 Bari Serie A: 16/2 1/–
2010–11 Sampdoria Serie A: 14/– Európa-liga: 5/1
Az olasz statisztikai adatok forrása: gazetta.it    

ALÁBBI VIDEO-ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN TEKINTSE MEG KOMAN VLADIMIR EMLÉKEZETES GÓLJAIT, MEGMOZDULÁSAIT!

REMEK GÓLPASSZ A TORINO ELLEN (2007. 04. 07.)
 

 

ÓRIÁSI SZABADRÚGÁSGÓL A CSEHEK ELLEN AZ U20-AS VB-N
 
   

 

BIZTOS BÜNTETŐ COSTA RICA ELLEN
 

 

OKOS GURÍTÁS A PALERMO KAPUJÁBA (2010. 01. 30.)
 
 

 

GÓL AZ U21-ES VÁLOGATOTTBAN LUXEMBURG ELLEN (2009. 06. 06.)
 

GÓL AZ OLASZOK ELLENI U21-ES MECCSEN (6:48-NÁL, 2009. 11. 13.) 
 


PAZAR PASSZ NÉMETH KRISZTIÁNNAK AZ U19-ES VÁLOGATOTTBAN
 

A KAPUST KICSELEZVE LŐTT A HARKIV KAPUJÁBA AZ EURÓPA-LIGÁBAN
 

A FELNŐTT VÁLOGATOTTBAN ELŐSZÖR MOLDOVÁNAK TALÁLT BE

 

 

(A Sport TV felvétele)

 

SAN MARINO ELLEN MEGSZÜLETETT A MÁSODIK IS (2:16-NÁL)
 
(A Sport TV felvétele)

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.17 10:03:52

Légiósok SOMOGYI ZSOLT

Mekkora előnyt és hátrányt jelent az ismert és szakmabeli édesapa?

2018.11.14 09:19:17

Légiósok TÓTH ÁDÁM

Azt üzeni válogatottbeli csapattársainak, hogy harcoljanak a hazáért és a címeres mezért.

2018.11.12 23:08:20

Légiósok BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Sallói igenis sztárnak számít a ligában.

2018.11.09 23:07:48

Légiósok nemzetisport.hu

HIRDETÉS
HIRDETÉS