Tőzsért Olaszország mellett Angliába és Németországba is hívják

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.05.19. 17:56
null
Tőzsér Dániel joggal boldog – sokat tett a Genk bajnoki címéért (Fotó: krcgenk.be)
A héten már beszámoltunk róla, hogy olasz sajtóhírek szerint Tőzsér Dániel a belga bajnok Genktől az olasz Fiorentinához szerződhet. A futballista menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, több országból is érdeklődnek a középpályás iránt, de a Genk is szeretne szerződést hosszabbítani vele. Összeállításunkban a Genk másik két magyar futballistájára, Tóth Balázsra és Köteles Lászlóra is kitérünk.

„Több klub is figyeli Tőzsér Dánielt, ami nem meglepő, hiszen alapembernek számított a belga bajnok Genknél. Konkrét csapatnevet most még nem említenék, de Olaszországból, Németországból és Angliából is vannak érdeklődők" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a játékos menedzsere, Filipovics Vladan.

A játékosügynök nem nevezte meg az érdeklődőket, de olasz sajtóhírek szerint a Fiorentinánál szóba került Tőzsér szerződtetése, míg Angliából tavaly a Fulham jelentkezett, de az angolok végül nem egyeztek meg a Genkkel.

Tőzsérnek azonban jövőre lejár a szerződése, így idén nyáron alighanem könnyebben hajlik majd a megállapodásra a Genk, igaz, a belgák szeretnék, ha a középpályás hosszabbítana.

„Tőzsér szeretne egy erősebb bajnokságban szerepelni, de ez nem azt jelenti, hogy minden áron távozni akar. Nagyon jól érzi magát Genkben, és megfelelő ajánlat esetén az sem zárható ki, hogy hosszabbít, döntésében a BL-szereplés lehetősége is szerepet játszhat. A vezetők már jelezték hosszabbítási szándékukat, meglátjuk, mit ajánlanak" – tette hozzá a játékosügynök, aki a Genk másik magyar középpályásról, a holland Venlónak kölcsönadott Tóth Balázsról is szót ejtett.

„Tóthtal elégedettek a Venlónál, nem véletlenül lett csapatkapitány. A holland csapat jelenleg az élvonalért folyó rájátszásában szerepel, de az már most valószínűsíthető, hogy Tóth nyáron váltani fog. Úgy tűnik, hogy a Venlónak nem lesz pénze arra, hogy kivásárolja a középpályást genki szerződéséből, ugyanis még egyéves megállapodás köti a belgákhoz. Ugyanakkor az is valószínű, hogy a Genknél sem marad” – fogalmazott Filipovics.

A Genk harmadik magyar játékosa, Köteles László ezt a szezont a kispadon ülte végig, ám bízhat abban, hogy a csapat első számú kapusa, a 19 éves Thibaut Courtois a nyáron távozik, ugyanis többek között a Chelsea, a Manchester United és a Schalke is érdeklődik iránta.

TŐZSÉR AZ NSO TV-NEK IS MESÉLT AZ ÜNNEPLÉSRŐL, ILLETVE A TERVEKRŐL

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik