Tóth Balázs a holland élvonalban folytatja

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 11:00
null
Tóth Balázs Hollandiában folytatja kölcsönben (Fotó: Action Images)
Címkék
A VVV Venlo hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a klub egy évre kölcsönvette Tóth Balázst, a Genk magyar légiósát. A válogatott játékos már néhány nappal ezelőtt elmondta, hogy váltani szeretne.

Eldőlt, hogy Tóth Balázs a VVV Venlónál folytatja az előttünk álló szezonban: a holland klub hivatalos honlapján tette közzé, hogy kölcsönvette a Genk magyar válogatott futballistáját, ezt a játékos ügynöke is megerősítette.

„Egy-két apróságot még tisztáznunk kell a szerződéskötés előtt, de a megállapodás megszületett a két klub között, vagyis immár biztos, hogy a következő szezont a holland élvonalbeli Venlónál tölti Tóth Balázs" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a játékos menedzsere, Filipovics Vladan.

„A Genk régóta jó kapcsolatot ápol a Venlóval, így jöhetett szóba, hogy a csapatnál mellőzött Balázst Hollandiába adják kölcsön. Ezt jó lehetőségnek tartjuk, mert ennél az együttesnél rendszeres játéklehetőséghez juthat, és ez különösen fontos, most, hogy a válogatottba is meghívót kapott" – tette hozzá a játékosügynök.

A középpályás néhány napja a nemzeti csapat kerethirdetése (az angolok ellen készülő keretnek ő is tagja) kapcsán elmondta, klubjánál más játszik a posztján, ezért távozni szeretne, mivel nem akar a kispadon ülni.

„Egy belga fiú játszik a helyemen, én pedig jobbnak érzem magam annál, hogy a kispadot koptassam, ezért váltani szeretnék" – nyilatkozta néhány nappal ezelőtt Tóth Balázs az NSO-nak.

INGÁZÓ VENLO

Az 1903-ban alapított VVV Venlo nem mondható a holland élvonal stabil tagjának: több elbukott rájátszás után a 2006–2007-es szezonban sikerült kiharcolnia a feljutást az Eredivisiébe a playoffban, de nem maradhatott sokáig a legjobbak között.

 

A 2007–2008-as idényben ugyanis az utolsó előtti helyen zárt, és kiesett a rájátszásban. Egy szezonnal később azonban folytatódott az ingázás, és ezúttal bajnokként harcolta ki az élvonalbeli szereplést. Az Eredivisie legutóbbi kiírásában meglepetés történt: a Venlo a 12. helyen végzett, így még a Babos Gábort foglalkoztató NEC Nijmegent is megelőzte.

 

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
20 perce

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
1 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
1 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
2 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik