Torghelle a Düsseldorfban folytatja - hivatalos

2010.05.17. 21:56
null
Torghelle Sándor (balra) csapatot vált, de marad a Bundesliga 2.-ben (Fotó: Imago)
Címkék
Hivatalos: Torghelle Sándor kétéves szerződést kötött a német másodosztályú Fortuna Düsseldorffal. A hírt a nagy hagyományú klub honlapján közölte. A magyar válogatott csatár kétéves szerződést köt, mely mind a másod-, mind az első osztályra érvényes, már ha a Düsseldorf feljut az élvonalba - a célkitűzés mindenesetre ez.

 

Mint azt korábban megírtuk, Torghelle Sándor múlt hét csütörtökön már személyesen is tiszteletét tette a Fortuna Düsseldorf labdarúgócsapatánál, hétfőn pedig alá is írt a Bundesliga 2. 2009–2010-es idényét a negyedik helyen záró együtteshez – a Kicker értesülései szerint. A hírt a Düsseldorf hivatalosan is megerősítette.

A 28 éves magyar csatár kétéves szerződést kötött új csapatával, amelyben a Stuttgarthoz távozó Martin Harnik helyét foglalhatja el. A fiatal, Németországban született, de 14-szeres osztrák válogatott támadó a mostani idényt a Werder Bremen kölcsönjátékosaként töltötte Düsseldorfban, és 20 mérkőzésen 12 gólig jutott.

Torghelle a harmadik helyen végző és az első osztályú tagságért vívott osztályozón a Nürnberggel szemben alulmaradó Augsburgban 21 bajnokin kapott lehetőséget – az idény második felében többnyire csereként –, és hétszer volt eredményes.

Nem Torghelle egyébként a Düsseldorf első új szerzeménye, a piros-fehér klub ugyanis korábban már megszerezte Jénából a kongói válogatott védőt, Assani Lukimya-Mulongotit és a Rot-Weiss Ahlenből érkező Thomas Brökert, aki csatárként vethető be. Profi szerződést kap az utánpótláscsapat legtehetségesebb csatára, Marko Königs is.

TORGHELLE EDDIGI KLUBJAI
2000–2001 Kispest-Honvéd 18/4
2001–2002 Marcali 22/7
2002–2003 Kispest-Honvéd 27/10
2003–2004 MTK 22/9
2004–2005 Crystal Palace 12/0
2005–2006 Panathinaikosz 11/0
2006–2007 PAOK 24/1
2007–2008 CZ Jena 28/8
2008–2010 FC Augsburg 48/14
Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
14 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
16 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
24 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
29 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
30 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
43 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
47 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
1 órája