Tizenhat év után van ismét magyar légiós gólkirály Európában

Kovács Péternek köszönhetően Norvégia a tizedik európai élvonalbeli bajnokság (természetesen a magyart leszámítva), amelynek magyar gólkirálya lett Ausztria, Belgium, Ciprus, Csehszlovákia, Franciaország, Görögország, Olaszország, Románia és Spanyolország után. A Strömsgodset tízszeres magyar válogatott középcsatára immár norvég élvonalbeli és másodosztályú gólkirály is – 2008-ban még az Odd Grenlandban szórta a gólokat, és így begyűjtötte az Adeccoligaen legjobb gólszerzőjének járó díjat.

Maradjunk a régióban, aztán haladjunk (észak)nyugat fele! A ciprusinál magasabban jegyzett görög Szuperligának is akadt magyar gólkirálya: az MTK-val 1986–87-ben magyar bajnoki címet szerző Boda Imre a Vasas érintésével igazolt az Olympiakosz Voloszhoz, ahol klublegendastátusba verekedte fel magát. Boda az 1988–89-es szezonban 20 góllal nyerte meg az akkor még Alfa Ethnikinek nevezett élvonal gólkirályi címét, méghozzá magyar rivális előtt: a góllövőlistán a második az Olympiakosz Pireusz sztárja, Détári Lajos lett 15 góllal. Boda tízből tíz büntetőt „vert be” az évad során, épp öttel többet, mint Détári. Természetesen mindketten bekerültek a szezon csapatába is.

Induljunk el „befelé” a kontinensen: a román futballkultúrában meghatározó szerepe volt az erdélyi, partiumi és bánsági csapatoknak, nem csoda, hogy a harmincas-negyvenes években magyar gólkirályok sorát jegyezhették fel a futballtörténészek. A temesvári Ripensia – a román futball első profi együttese – a korszak egyik domináns csapataként uralta a román labdarúgóéletet, Dobay István pedig a góllövőlistát: Dobay az 1932–33-as, az 1933–34-es, az 1934–35-ös és az 1936–37-es idényt is gólkirályként zárta. A rendkívül gólérzékeny balszélső két világbajnokságon fordult meg a román válogatottal.

Dobay után egy aradi csatárlegenda lett román gólkirály: Avar István (avagy „Ricsi”) 1929 és 1936 között az Újpestben riogatta igen nagy sikerrel a kapusokat, majd a bukaresti Rapidban folytatta a gólgyártást, ennek eredményeként az 1939–40-es szezonban bezsebelte a góllövőlista-elsőséget. Avar egyébként a román és magyar válogatottban is egyes fölötti gól/meccs mutatóval büszkélkedhetett. Iosif Kovacs (azaz Kovács József) a Craiova játékosaként volt a legjobb góllövő 1942–43-ban, Bonyhádi László (avagy Ladislau Bonyhadi) pedig a Szeged, a Kolozsvári AC, a Gamma, majd a Kolozsvári Vasutas megjárása után az ITA Arad csatáraként lett kétszeres román gólkirály, 1946–47-ben 26, 1947–48-ban pedig elképesztő teljesítménnyel, 49 góllal! Ez a mai napig fennálló, hatalmas román gólcsúcs – könnyen lehet, hogy megdönthetetlen is.

Nincs még vége: Váczi György a Nagyváradi AC tagja volt, gólkirály már a Nagyváradi Haladásra (Progresul Oradea) átkeresztelt csapat támadójaként lett. Az 1948–49-es és az 1951-es gólkirályi címeket gyűjtötte be. A NAC ugyebár az a klub, amely magyar és román bajnok is volt (hasonlót nem sok csapat tud felmutatni Európában: a Derry City ír és északír bajnok, a Rapid Wien pedig osztrák és német).

Romániából lépjünk át az egykori Csehszlovákiába: az 1932–33-as idényben Kocsis Géza (Gejza Kocsis) a prágai Bohemians kengurus mezében ült fel a gólkirályi trónra, majd nem sokkal később kétszeres magyar bajnok lett az Újpest tagjaként. Ausztriában Nyilasi Tibor (Austria Wien) 26 góllal végzett az 1983–84-es élvonalbeli góllövőlista élén, fölényesen megelőzve klubtársát, Alfred Drabitsot, illetve a rapidos Antonín Panenkát.

Jöjjenek a nagy ligák: Belgiumban két magyar is birtokolhatta a gólkirályi címet. Az 1968–69-es idényben Nagy Antal a Standard játékosaként vágott 20 gólt – a Honvédot és Magyarországot 1967-ben elhagyó válogatott jobbszélső ezzel bajnoki címhez segítette a vallon topklubot. Az Anderlechtben egy másik világjáró magyar, Ladinszky lett gólkirály és belga bajnok az 1973–74-es szezonban. Ladinszky volt egyébként évtizedekig – Szalai Ádám őszi mesterhármasáig – a legutóbbi magyar triplázó az európai topbajnokságokban.

A szomszédos Hollandiában „csak” a második helyig jutott magyar csatár a góllövőlistán (Bodnár Béla a Sparta Rotterdam játékosaként az 1962–63-as idényben maradt le kevéssel), Franciaországban viszont kétszer is ünnepelhetett hazánkfia. Az 1934-es évben a Sete játékosaként Lukács István (Étienne Lukacs) bizonyult a legeredményesebb gólvadásznak, 1939-ben pedig szintén a Sete aranycsapatának tagjaként Korányi (Kronenberger) III Dezső – Desiré Koranyi – volt gólkirály. Korányi népszerűségére jellemző, hogy Sete-ben a Futball utcáról (Rue du Futball) a Korányi Dezső utca (Rue Desiré Koranyi) nyílik. Természetesen mindkét utca a futballpályák mellett található.

Olaszországban az Internazionale legendás csatára, Nyers István lett capocannoniere a Serie A 1948–1949-es idényében – az egykori újpesti támadó 133 góllal az Inter örök-góllövőlistájának hetedik helyezettje.

Természetesen a spanyol gólkirályi trófea, a Pichichi is landolt magyar játékos vitrinjében: Puskás Ferenc az 1959–60-as, az 1960–61-es, az 1962–63-as és az 1963–64-es szezonban végzett az élen. Ezzel Puskás Telmo Zarra (6), Alfrédo di Stéfano (5), Quini (5) és Hugo Sánchez (5) után a spanyol gólkirályi címet legtöbbször elnyert játékos.

Egy másik magyar csatárlegenda, Kubala László azonban hiába „kergette” a Pichichit, a Barcelona gólzsákját mintha kerülte volna a gólkirályi trófea: „Kuksit” az 1951–52-es idényben Pahino, az 1953–54-es szezonban Alfredo Di Stéfano szorította a második helyre.

Az Európán kívüli bajnokságokból a hiányos statisztikák miatt elég nehezen lehetne kicsemegézni a magyar gólkirályokat – az viszont biztos, hogy az amerikai gólkirályok között van hazánkfia, méghozzá Nehadoma János, aki 1928–29-ben a Brooklyn Wanderers színeiben szerzett szerény 43 gólt. A vb-ezüstérmes MTK-legenda, Sas Ferenc „csak" házi gólkirályi címig jutott az argentin Boca Juniorsban.