Szalai hosszabbított a Real Madriddal

Vágólapra másolva!
2009.08.19. 16:16
null
Szalai Ádám új szerződése 2011 nyaráig szól (fotó: M. Németh Péter)
Címkék
Újabb egy évvel meghosszabbította 2010-ben lejáró szerződését Szalai Ádám, a Real Madrid labdarúgócsapatának magyar játékosa. Ennek ellenére nem biztos, hogy a válogatottban is bemutatkozott támadó a királyi gárdában szerepel majd, lehet, hogy kölcsönadják.
Többhetes tárgyalássorozat végére ért a Real Madrid labdarúgócsapata és Szalai Ádám menedzsere, ifjabb Laczkó Mihály. A felek megegyezésre jutottak, így a válogatott támadó újabb egy évvel meghosszabbította 2010 nyarán lejáró szerződését.

Ifjabb Laczkó Mihály, akinek munkáját kiválóan segítette Frank György, remek feltételeket harcolt ki a magyar futballistának. A királyi gárda nemcsak a következő szezontól emeli játékosa fizetését, hanem már a mostanitól.

Hogy a Real Madridnál is komolyan figyelembe veszik a fiatal tehetséget, azt az is jelzi, hogy a szerződés aláírásánál jelen volt Miguel Pardeza sportigazgató és Jorge Valdano általános igazgató is.

A magyar játékosért egyébként több ajánlat is befutott, de a Real vezetői elmondták, Szalai jóval többet ér annál, mint amennyit ajánlottak érte. Legutóbb a Braga szerette volna soraiban tudni, ám a királyi gárda kevesellte a másfél millió eurós összeget.

Ifjabb Laczkó Mihály arról egyelőre nem tudott beszámolni, hogy mi a Real szándéka Szalaival. Elképzelhető a kölcsönadás (bár a menedzser hangsúlyozta, ő egyetlen csapattal sem tárgyalt), de az is, hogy marad a Castillában. Arra mindenesetre még kevés az esély, hogy felvigyék az első csapathoz.
Legfrissebb hírek

Szvitacs Alexa: A paralimpiai arany még hiányzik, ez motivál, ezzel kelek, ezzel fekszem

Egyéb egyéni
4 perce

Vb 2026: világsztárok tennék emlékezetessé a csoportok sorsolását

Foci vb 2026
7 perce

Szombaton debütál Mocsi Attila csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
24 perce

Népsport: Gönczy Lajos az Adrián is helyt állt

Népsport
25 perce

Egy mérkőzésre tiltották el az MTK fiatal középpályását

Labdarúgó NB I
37 perce

Az éllovas Mbappé 60 gólnál tart, a 33 gólos Varga Barnabás 13. a legeredményesebbek rangsorában

Minden más foci
39 perce

Az Újpest korábbi trénere újra Szabadkán vállalt munkát – hivatalos

Minden más foci
43 perce

Megműtötték a Juve-védőt, legalább egy hónapot ki kell hagynia

Olasz labdarúgás
45 perce
Ezek is érdekelhetik