Sosem látott, mesés ajánlat érkezett Nikolicsért Angliából

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2015.08.11. 12:15
null
„Mennyi? – Kétmillió!” A hírek szerint közel kétmillió eurós ajánlatot kapott a Legia Nikolicsért, de a lengyel klub ezt nem fogadta el (Fotó: legia.net, archív)
A Nemzeti Sport Online Lengyelországból származó értesülései szerint a Legia Warszawa konkrét vételi ajánlatot kapott júliusban szerződtetett csatáráért, Nikolics Nemanjáért az angol másodosztályú Readingtől. A varsóiak azonban élből visszautasították a meg nem erősített hírek szerint csaknem kétmillió eurós ajánlatot.

Varsói újságíróktól tudjuk, hogy a lengyel klub vezetői még most is alig hiszik el, hogy a Videotontól érkezett Nikolics Nemanjáért egyetlen eurócentet sem kellett fizetniük, miközben egy hónap leforgása alatt kiderült róla, akár több milliót is érhet.

A magyar válogatott csatár tétmeccsen egy hónapja, július 10-én, a Lech Poznan elleni Szuperkupa-találkozón mutatkozott be. Azon a mérkőzésen nem talált a kapuba, de az azóta játszott négy bajnokin öt gólt szerzett, kettőt előkészített, és az Európa-ligában is van már két gólja. Az eddigi kilenc tétmeccsén hétszer talált be az ellenfelek kapujába.

Nikolics már az első bajnokiján két gólt szerzett

Első gólja

Második gólja

A lengyel klub színeiben nyújtott kimagasló teljesítmény pedig már ilyen rövid idő alatt is elegendő volt ahhoz, hogy egy nyugat-európai klub ajánlatot tegyen érte. Lengyelországból származó értesüléseink szerint az angol másodosztályú Reading 1.5-2 millió euró közötti összeget ajánlott érte – a Legia azonban nem engedi el egyik legjobb, legértékesebb játékosát.

Érdekesség, hogy a szóban forgó klub már a télen is érdeklődött, de Nikolics akkor még a Videotonban játszott, és hiába remekelt a fehérváriak színeiben is, akkor még csak jóval kisebb összeget szántak volna a szerződtetésére.

A Legia Warszawa 5–0-ra legyőzte a Podbeskidziét, Nikolics gólja 0.18-tól látható

„Megerősíthetem, hogy a Legia ajánlatot kapott Nikolicsért Angliából – reagált megkeresésünkre a csatár ügynöke, Filipovics Vladan. – Konkrétumokról nem beszélhetek, de tény, olyan összegről van szó, amelyről a csatár magyarországi pályafutása alatt álmodni sem mertünk volna. Az NB I és a lengyel bajnokság nemzetközi megítélése közti különbséget mutatja, hogy Nikolics itthon, a Videotonban hiába nyújtott több éven keresztül meghatározó teljesítményt, megközelítőleg sem érkezett érte ilyen ajánlat – és ehhez elegendő volt egyetlen hónapot eltöltenie Varsóban.”

Fehérváron sajnálhatják, hogy nem tudták megtartani Nikolicsot, csak abban bízhatnak a szezont gyengén kezdő Videotonnál, hogy jövő héten az Európa-ligában a lengyel bajnok Lech Poznan ellen bizonyítani tudják, a valóságban nincs akkora különbség a lengyel és a magyar élcsapatok színvonala között, mint azt a piaci viszonyok mutatják…

A Górnik Leczna ellen is duplázott

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik