Simon Krisztián győztes gólt szerzett a Feyenoordban

Vágólapra másolva!
2011.01.11. 17:17
null
Simon eddig remek teljesítményt nyújt próbajátékán (Fotó: Feyenoord)
Címkék
Újabb felkészülési mérkőzésen nyújtott jó teljesítményt Simon Krisztián, az Újpest Feyenoordnál próbajátékon tartózkodó szélsője: a fiatal magyar játékos lőtte az egyetlen gólt az ománi U23-as válogatott elleni találkozón.

A Feyenoord honlapjának beszámolója szerint a rotterdamiak elsősorban a széleken veszélyeztettek Simon és Jerson Cabral révén. A magyar szélső első helyzetét még kihagyta (kevéssel a kapu mellé emelt), de a 37. percben már nem hibázott: a hosszú oldalon érkezve az üres kapuba terelt egy De Cler-beadást, mely után a kapus hibázott. A korábban a Sparta Rotterdam ellen a mezőny egyik legjobbjának bizonyuló (gól, két gólpassz) Simon végigjátszotta a mérkőzést.

„Ugyanaz volt a problémánk, mint gyakran a szezonban, a tizenhatos előtt elfogy a tudomány, pedig addig jól játszunk. Simon teljesítményének örülök, nyereség lehet a csapat számára" – mondta Mario Been vezetőedző.

A rotterdami vezetők részletkérdésekről egyeztetnek a magyar klubbal, de a héten szeretnének pontot tenni az ügy végére, hogy a támadó január 19-én már pályára léphessen az Ajax elleni bajnokin.   

„Még ezen a héten szeretnénk megegyezni az Újpesttel. Sőt, azt szeretnénk, ha Simon Krisztián január tizenkilencedikén már játszana az Ajax ellen" – jelentette ki a magyar futballistával kapcsolatban a Feyenoord technikai igazgatója, Leo Beenhakker, és ezt a mérkőzés után a De Telegraafnak is megerősítette.

Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője egy tegnapi nyilatkozatában elmondta, Simon távozása 90 százalék, ami szintén azt támasztja alá, hogy már csak részletkérdésekről egyeztetnek a felek.

„Ilyen kérdésekben természetesen nem én döntök, de volt bennem félsz, hogy nem korai-e Krisztiánnak a Feyenoordba igazolni. Ám ha úgy megállja a helyét, mint ahogy a próbajátékon, nem szabad marasztalni" – mondta a Nemzeti Sportnak a szakvezető a fiatal labdarúgóról.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ománi olimpiai válogatott–Feyenoord (holland) 0–1 (Simon K. 37.)

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
42 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
42 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
2 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik