Salzburg: Szoboszlaiért könyörögnek az AC Milan drukkerei

K. D.K. D.
2020.06.11. 15:12
Szoboszlai Dominik elképesztő formában van, mióta visszatért a futball Ausztriába, sőt, a magyar játékos szerda este talán élete meccsét játszotta, mesterhármast szerzett a Sturm Graz elleni bajnokin. Teljesítménye mellett a szurkolók sem mentek el szó nélkül.

Gól a 8., a 10. és a 43. percben – Szoboszlai Dominiknak egy félidő is elég volt a mesterhármashoz a Sturm Graz ellen, és elképesztő teljesítményével újra felhívta magára a figyelmet.

És mivel Szoboszlait az utóbbi időben legtöbbször olasz csapatokkal hozták szóba, nem csoda, hogy az olasz drukkerek ellepték a közösségi oldalakat Szoboszlait csábítva.

A leglelkesebbek az AC Milan drukkerei voltak, akik amellett, hogy a Redditen és Szoboszlai Instagram-oldalán is sorra írták a már jól megszokott „Come to Milan!”, vagyis „Gyere Milánóba!” mondatot, a vezetőségnek is üzentek, ahol csak tudtak.

„Moncada (az AC Milan játékosmegfigyelője), Rangnick (az AC Milannal hírbe hozott edző), Gazidis (az AC Milan ügyvezető igazgatója) vagy bárki, aki a következő idényben az átigazolásokról dönt: meg kell szerezni ezt a srácot!” – írta egy Milan-drukker a Redditen.

„Mesterhármas az első félidőben! Elképesztő volt ebben a játékrészben. Úgy látszik, bizonyítani akar. És még csak 19 éves? Elképesztő! Azt hittem, 23-24 éves…” – írta egy másik lelkes szurkoló.

„Újabb 10 millió euró, köszönjük…” – írta egy Salzburg-drukker, amire egy Milan-fanatikus válaszolt: „20 millió jó lesz? Egy ismerősöm kérdezi…”

„A Milannál jobban teszik, ha minél gyorsabban felkapják a telefont, mielőtt elszáll a lehetőség…” – kommentálta a helyzetet egy Dortmund-szurkoló.

„Milan, könyörgöm, csapjatok már le rá! Olyan közel volt már januárban is…”

Amitől azonban igazán belendültek a Milan drukkerei, az a milánóiaknál futballozó portugál, Rafael Leao üzenete volt, aki ráírt Szoboszlaira Instagramon: „Csak a szokásos…”

Lavinát indított el a Milan játékosa (Fotó: Instagram)
Lavinát indított el a Milan játékosa (Fotó: Instagram)

Ezután a szurkolók már a portugálnak könyörögtek, győzze meg Szoboszlait az Olaszországba költözésről…

Az AC Milan-drukkerek Szoboszlait akarják (Fotó: Instagram)
Az AC Milan-drukkerek Szoboszlait akarják (Fotó: Instagram)
Legfrissebb hírek

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
18 órája

Rafael Leao Sallai Roland csapattársa lett – hivatalos

Minden más foci
2026.08.30. 14:26

Sallai Roland csapattársa lesz a Milan portugál válogatott sztárja

Légiósok
2026.08.29. 14:50

Red Bull Four 2 Score: Szoboszlai Dominik barátai a világ ellen Torontóban

Minden más foci
2026.08.28. 09:39

Heten, de nem gonoszok – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.08.28. 00:30

Negóék és Redzicék is feljutottak az Európa-liga főtáblájára

Európa-liga
2026.08.27. 22:31

Szoboszlai védekezzen vagy támadjon? Válaszolt a Liverpool edzője

Angol labdarúgás
2026.08.27. 16:40

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15