Real Madrid: Szalai nem hosszabbít, 600 ezer euróért vinné a Mainz

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 14:15
Tegnap beszámoltunk róla, hogy sajtóhírek szerint Szalai Ádámot korábbi klubja, a Stuttgart is kölcsönvenné a Real Madrid Castillától, ám a labdarúgó érdeklődésünkre elmondta, erre kevés esély van, ugyanis semmiképpen sem hosszabbít a Realnál, márpedig egy újabb kölcsönszerződéshez erre lenne szükség.

„Nem hallottam a Stuttgart érdeklődéséről, de újabb kölcsönadásra amúgy sem látok esélyt, ugyanis ahhoz meg kellene hosszabbítanom a Realnál a jövő nyáron lejáró szerződésemet, de nincs szándékomban ezt megtenni” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére az elmúlt fél évben kölcsönben a Bundesligában szereplő Mainznál töltő csatár.

Szalai elmondta, mindenképpen azt szeretné, ha Mainzban folytathatná pályafutását, ehhez azonban a német gárdának meg kell egyeznie a Real Madriddal a csatár vételáráról.

A spanyolok korábban egymillió eurót szerettek volna kapni Szalaiért, ám a Mainzer Allgemeinen Zeitung információi szerint a német gárda hatszázezer eurónál többet nem kíván fizetni a támadóért, aki hároméves megállapodást köthet a mainziakkal, ha a Real Madriddal megszületik az egyezség.

Legfrissebb hírek

A Stuttgart idegenben ütötte ki a Bayer Leverkusent

Német labdarúgás
2026.01.10. 20:40

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Az edzőváltás sem segített a Mainzon, folytatta jó sorozatát a Mönchengladbach

Német labdarúgás
2025.12.05. 22:39

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Oliver Baumann az 500. bajnokiját játszotta, a Mainz és a Hoffenheim nem bírt egymással

Német labdarúgás
2025.11.21. 22:32

Kl: Baráthék ikszeltek Prágában, Bolláék a Craiovától is kikaptak

Európa-konferencialiga
2025.11.06. 23:00
Ezek is érdekelhetik