Priskin nem jön haza, harcol az Alanyija bent maradásáért

Vágólapra másolva!
2012.12.12. 09:35
null
Priskin örül a folyamatos játéklehetőségnek
Priskin Tamás marad az Alanyija Vlagyikavkazban, hiába hozták hírbe a Győri ETO-val. Bíznak benne, jól érzi magát a klubnál, és teljes erővel készül a tavaszi folytatásra.

 

– Várták már a szünetet?
– Ne is mondja – kezdte Priskin Tamás, az Alanyija Vlagyikavkaz csatára a Nemzeti Sportnak. – Nagyon jól jön egy kis pihenő, örülök neki. Pedig miután feljutottunk, remekül rajtoltunk az első osztályban, de sajnos rendkívül rossz sorozatot kaptunk el, így visszacsúsztunk az utolsó előtti helyre, ráadásul jó ideje nem is nyertünk bajnokit.

– Mi lehet az oka?
– Eleinte ment a játék, az eredmények is jöttek, de buta, szerencsétlen gólokat kaptunk, aztán lassan elszállt az önbizalmunk, és sorra vesztettük el a meccseket. Egy győzelemre lenne szükségünk, és megindulna a szekér. Erre márciusban lesz lehetőségünk, akkor folytatódik a bajnokság, s biztos vagyok benne, hogy újult erővel, ha keményen küzdünk, dolgozunk, egymást követik majd a győzelmek. Most már csak egy célunk lehet, hogy a Premjer-ligában maradjunk jövőre is.

– A gyenge szereplést nem szankcionálták a vezetők?
– Elég nagy büntetés nekünk, hogy a tizenötödik helyen állunk, s hat pont a hátrányunk a biztos bent maradó Volgával szemben, ráadásul így a prémium sem jár, tehát nem kellett külön megbüntetni minket. Egyébként több játékos is átadólistára került, tehát néhányan távoznak a télen, de erősítés is érkezik.

– Igazak a hírek, és esetleg márciustól már Győrben futballozik?
– Azt azért nem mondtam. Egyrészről szerződés köt az Alanyijához, másrészről pedig bízik bennem a vezetőség, számítanak rám, és én sem gondolkozom a váltáson, jól érzem magam a csapatnál. Nem akarok még hazaszerződni. Persze hallottam a hírt, és örültem neki, mert ha egyszer mégis Magyarországra igazolok, akkor a korábbi együttesem, az ETO jöhetne szóba, de most kizárólag az Alanyijára koncentrálok.

– Hogyan értékeli a saját teljesítményét?
– Ami a játékot és a pályán töltött perceket illeti, nem panaszkodom, elégedett lehetek. S bár gólokat is szereztem, mégis többet várok magamtól. Rendkívül boldog vagyok, hogy sokat játszom, Angliában ez hiányzott nekem a végén. Viszont most megfelelő meccsrutint tudok szerezni, ennek köszönhetően sokat fejlődtem az elmúlt egy évben, amióta Oroszországban játszom. Sokkal jobban tartom meg a labdákat, és alig veszítek el párbajokat.

AZ INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT – AMELYBEN PRISKIN AZ EDZŐVÁLTÁSRÓL ÉS A FELKÉSZÜLÉSRŐL IS BESZÉL – A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik